Az élet iskolája 7-10. fejezet

6.felyezet: Megbánások ideje

Hétfő délután szemerkélt a hó. Január volt. A kemény tél, és a vidám vakáció ideje, amikor is minden ember a feje búbjáig be van bugyolálva. Fagyos, északi szél fújt. Flor a park egyik eső áztatta padján üldögélt. Várt.
- Szia, csakhogy itt vagy már! – köszöntött egy nagykabátos fiút.
- Sokat vártál?- érdeklődött Hegs.
- Nem annyira. Szóval azért hívtalak ide, mert muszáj megbeszélnünk a szombati estét. – Flor örült, hogy kinyögte ezeket a szavakat.
- Ja, igen. Hát… Te mit szeretnél?
Flor mély levegőt vett.
- Szerintem mind a ketten sokat ittunk.
- Én nem annyira. – mondta a fiú, és közelebb lépett hozzá.
- A legjobb lett volna, ha ez az egész meg sem történik. – Flor alig észrevehetően hátrált egy lépést.
- Miért? – kérdezte bátran a fiú.
- Én…Én még mindig Robot szeretem. Meg tudsz érteni?
- Rob… - Hegs elfordította a fejét, a havat nézte - Persze. De akkor most mért vagy itt? Mért nem vele, és mondod ezt az egészet neki? Ha szereted próbáld meg újra vele. Szerintem ő is akarja. Na, menj! – nehezére esett kimondani ezeket a szavakat.
Flor elköszönt tőle, és elindult.

Hegs különös eset volt. Rendes, de ugyanakkor szemét is. Az ember semmilyen esetben sem tudott rajta eligazodni. Ha megtetszett neki egy csaj, addig próbálkozott nála, még az övé nem lett. De ha egy lány közeledett felé… Sokszor visszautasította, mert nagyon könnyű játszmának találta, máskor meg nem is merte bevállalni, hogy fél. Félt a barátai véleményétől. Fontos volt neki, hogy haverjai felnézzenek rá, különc, vagány srácként ismerjék. Szerelemes még életében nem volt. Persze nem azért, mert nem lett volna már rá alkalom. Lara volt az a lány, akivel olyan jól érezte magát, hogy majd kiugrott a bőréből, mikor vele volt. Csak amikor a lány szerelemet vallott neki, rájött, hogy ha ez így megy tovább, akár bele is szerethet. Ezért inkább szakított vele, és ’’viszontlátásra!’’. Most éppen Flor kellett neki. Persze, volt idő, amikor visszagondolt Larára, de gyorsan el is hersegette a gondolatot.

*

Este biliárd versenyt rendeztek a Klubban. Jelenleg éppen Rob játszott ellenfele ellen, aki leginkább egy hordóra emlékeztette Larát. Az egyetlen különbség az volt, hogy a hordónak nincsenek lábai, kezei és ilyen szörnyű ’’hólyag’’ a feje helyén. A lány ordítva Rob-nak szurkolt.
Flor leült Lara mellé. Szemeit Robon felejtette. Elmélázva nézte őt, azt az embert, akibe még most is szerelmes, hiába tagadja.
- Ki áll nyerésre? – érdeklődött barátnőjétől.
- Hála a sikítozásaimnak és őrjöngéseimnek, Rob. – válaszolta vidáman.
- Hurrá. Beszéltél vele valamit?
Lara első gondolata a tegnap esti dvd parti volt, de jobbnak vélte, ha ezt a ’’kis’’ részletet nem osztja meg a mellette ülővel.
- Persze. Mi barátok vagyunk, szoktunk társalogni. – mondta.
- És, miről társalogtok? – Flort furdalta a kíváncsiság.
Lara ránézett barátnőjére. Bátor, de meggyötört arc nézett vissza rá. Nagyon jól tudta mit akar hallani. Annak idején ő is ugyanígy tudakolta Hegs-ről a híreket. Megfogta a kezét. Szerette ezt az csajt. Már megbánta, hogy annyira haragudott rá az utóbbi napokban. Elvégre ő is ember, tévedhet. És elég kevés az a lány, aki ellent tudna állni Hegs-nek.
- Rólad is szoktunk. – súgta.
- Igen, és mit??
- Figyelj, menj oda hozzá, és beszéljetek, úgyis most fejezte be a játékot. Tisztázd vele az érzéseidet!
Flor erőt vett magán, felállt, és Rob után ment.

Épp a fürdőszobából kijövet érte utol. A fiú éppen fordult volna a másik irányba, de Flor elkapta a karját.
- Beszélhetnénk? – kérdezte.
A srác bólintott, és elvonultak egy csendes sarokba.
- Nem akarok sokat fecsegni, csak tudnod kell : hiányzol.- mondta őszintén.
- És erre mikor jöttél rá? Hegs segített? Mert ahogy láttam szépen elvoltatok! – Rob hangja idegesség hallatszott, de arcán egyetlen ér sem moccant.
- Most mit vársz? Elém állsz avval a kijelentéssel, hogy megcsaltál. Én erre szakítok veled, összejövök az első gyerekkel, mert hiszem, hogy el tudlak felejteni, de akkor is csak rád gondolok. Ez van olyan rossz, mint a megcsalás. És most bevallom az érzéseimet, és te…
- Ebben igazad van. Talán azért vádollak, mert tényleg fájt nekem, hogy látlak nyalni egy másik kis köcsöggel? – vallotta be Rob.
- Másik kis köcsög? – ismételte röhögve Flor, és a fiú szemébe nézett.
Rob átölelte a lányt, de szemét nem vette le róla.
- Én is egy nagy köcsög vagyok, hogy nem értékeltem, hogy te voltál a csajom…
- Akarod, hogy még az legyek? – kérdezte a Flor.
- Megbocsátanál? – Rob szemei reménytől csillogtak.
- Ha megígéred, hogy soha többé nem csalsz meg. És ha teljesen őszinte leszel velem. – szabta ki a feltételeket.
- Ígérem.
- Akkor csókolj meg, Rómeó! – adta ki nevetve a parancsot.
Még legalább 10 percig csak csókolóztak. Majd kar- karöltve beléptek a másik szobába, jó néhány ember nem kis csodálkozására.


7. fejezet: Váratlan fordulat

Lara szülővárosa kis város. Több mint 25 000 lakosával még ebbe a kategóriába sorolható. Kulturális élete sem nagy, van egy kis színháza, melyben leginkább a környező városok színtársulatai lépnek színpadra. Neves embernek itt a polgármesteren és néhány öreg tanáron kívül csak pár művész nevezhette magát. Közéjük tartozott April Jean.

April Jean egy közel 15 éves kamasz lány volt. Fiatalsága ellenére tehetségének és kitartóságának köszönhetően több, mint 80 ének versenyt nyert már. Gitározik, dalait maga írja és énekeli is. Közben iskolába jár, barátja van, veszekszik a szüleivel- aztán kibékül, tehát éli mindennapos életét. Nem túlzok, ha azt mondom itt sztárnak számít.

April Jean kedd este koncertet ad egy éjszakai szórakozóhelyen. Az egész banda odakészül. Nem is csoda, hiszen April szabadidejében ha éppen nem gyakorol vagy ír, a Klubban lóg. Barátját is ott ismerte meg. Peter egy éve behozta akkor még csak egyéves húgát cyberba, aki azonnal rázendített a bőgésre. Hiába nyugtatták, nyomták a cumit a szájába, az nem hallgatott. Akkor jött April. Elkezdett énekelni a csöppségnek, aki azon nyomban elhallgatott. Azóta a fiú és a lány leválaszthatatlanok.


Lara és Flor között újra teljes volt összhang. Vidáman cseverésztek, körmöt lakkoztak, hajat szárítottak és ruhapróbát rendeztek a tükör előtt. Tehát készülődtek.

A barátság olyan, mint egy drágakő. Sokat csiszolódik az idő folyamán. És ha valaki redelkezik egy ilyen kinccsel, nem hagyhatja soha veszni…

Most mindketten ezt gondolták.

*

Már javában tombolt a buli. Táncoló lány és fiú hadak csoportosultak. Flor és Rob elválaszthatatlanul egymás nyakában csüngtek. A banda többi tagja nézelődött, hátha akad egy-két számukra megfelelő partner.
Bob ráakaszkodott egy szerencsétlen kis fekete lányra, és sétáltatni vezette, Sebi volt barátnője társaságában érezte jól magát. Lara, Hegs és Gabi magukra maradtak.
Gabi olykor-olykor átölelte Larát. De idővel megunták az ácsorgást, és kerestek egy szabad asztalt. Pár pohár vodka után már igazán jó kedvük kerekedett.
Lara Gabi ölében ült, és hallgatta társalgásunkat, időnként ő is hozzászólt.
- Kezdődhetne már ez a koncert. –mérgelődött Hegs.
- Én egyáltalán nem bánom, hogy elhúzódik… - Gabi szája fülig ért. Lara egy puszit adott az arcára, ajkára, majd heves csók vette kezdetét.
Hegs elfordította a fejét, a tömeget pásztázta. De szemei még mindig a páron időztek. Idegesítette ez a cuppogó hang, Lara nevetése akárhányszor Gabi megsimogatta a nyakát. Larának ez volt a gyengéje. Pont ő mesélte Gabinak még két hete. Még magának sem akarta beismerni, de Hegs Kod féltékeny volt barátjára.

- Hát, nemtom haver, de én ma nagyon verekedős kedvemben vagyok… - Hegs remélte, hogy sikerül félbe szakítnia őket.
- Én is, de most nyugtatom magam. – válaszolta Gabi.
- Úgy érted nyugtatlak…- szólt közbe Lara.
- Ó te egyáltalán nem szívem… - közelebb hajolt, hogy csak ők hallják – te inkább izgatsz.
- Te kis… perverz. –mosolygott.
Ismét smárolni kezdtek.
- Akkor hozhatsz nekem egy kólát. – a lány még egyszer szájon puszilta, majd elengedte a távozó fiút.
Egyedül maradt Hegs-el.
A fiú felé fordult.
- Hogy áltok Gabival? – érdeklődött.
- Amint látod, élvezzük egymás társaságát. – válaszolta pillantásával sem méltatva Lara.
- Azt tudod, hogy le akar fektetni? – újságolta rezzenéstelen arccal, lány szemeit pásztázva.
- Te nem azt akartad? Nem azt szeretné minden fiú? Csak mi, csajok nem hagyjuk, még ki nem mondjuk azt a szót, hogy szeretlek. – Lara a szemébe nézett.
Régi képek villantak át az elméjén, képek róla és Hegs-ről. Arról az időről, amikor még minden szép volt. “szeretlek’’ mondta a lány “én is szeretlek’’ válaszolta a fiú, majd egy hét sem telt bele, és szakítottak.
- Nem ismersz te még engem, szívem. Csak féltelek. – mosolygott Hegs.
- Igazad van. Én egy rendes, kedves és aranyos Hegs Kod-ot ismertem meg, aki annak ellenére, hogy beképzelt, nem kétszínű. Ezt a tulajdonságot valószínűleg később tanulhattad.
- Evvel most mit akarsz mondani?- incselkedett a fiú.
- Azt, hogy ahogy kezdelek elfelejteni, nem engeded! Mit akarsz te valójában? Hagyj már élni! – Lara zihálva elfordította a fejét. Most mindent kiadott magából, amit csak Hegs-re tudott zúdítani.

E pillanatban nemcsak egy asztal választotta el Hegs Kod-tól, hanem egy világ is. Saját lelkének világa. Már nem vágyott rá, hogy övé legyen, úgy érezte teste minden porcikájával utálj ezt az embert.

Hegs lepottyant a magas lóról. Tudta, nagyon jól tudta, hogy amit a lány mond mind igaz, csak nem bírta felfogni. Eddig mindig azt hitte, ha kitombolja magát, bármikor visszaszerezheti. Tévedt. Ez a csaj most legjobb haverjáé, Huszák Gáboré, és ő csak egy háttérszereplő a múltból. És ez most zavarja. Tényleg, vajon mit akar valójában?
Lara felé fordult, aki az időközben megérkezett Gabi ölében ült. Felsóhajtott, és sétálni indult.

,, Ennek meg most mi baja?’’- tűnődött Lara. ,, Mért teszi ezt? Mit jelent ez? Elegem van belőle! Én 3 hónapja rá várok. Régóta csak ő kell, pedig annyi szenvedést okozott már. És a legfontosabb, hogy meg sem érdemel. És mikor már feladom a reményt, és új “ életet “ kezdek, új fiúval akkor történik valami. Féltékeny.’’

Rob megmarkolta Flor fenekét. A lány még hevesebben csókolta meg. Keze néha a bugyijába tévedt, aztán Flor morgására ki is került onnan. Lábát a fiú lába köré fonva belekapaszkodott, Rob pedig ráültette egy asztalra, így folyatatták a “kommunikálást”. A fiú érzékien harapdálni, szívni kezdte a lány ajkát, majd nyakát…
- Ezt ne! – lökte el magától. – Nem akarom, hogy megmaradjon a helye.
Rob csak bólintott, és szájuk újból összeért.

Kezdetét vette a koncert. April nagyokat ugrálva tovább fokozta az adrenalint. A vérpezsdítő rock dalokat hallva, az első sorban állók vad pogóba kezdtek…

Gabi és Lara egy széken ülve “falták egymást”…
A Rob és Flor páros is hasonlóképpen működött, csak ők szék helyett asztalt használtak…
Bob és a kis fekete lány hosszas beszélgetés fojtattak a cukormázak rejtélyéről…
Sebi óriási magányában hazafelé ballagott…
És Hegs Kod az első sorban próbálta kiélni magát…

- Hé skacok, bocs, hogy megzavarom a románcot, de kéne indulni. –zavarta meg Lara és Gabi “csókcsatáját” Flor.
- Már kell menni? Mennyi az idő? – érdeklődött Lara. Egy csöpp kedve sem volt menni.
- Mindjárt hajnali 2 lesz. Szóval szedd a cókmókod, mert fél háromra otthon kell lenned! – adta ki az utasítást Flor.
- Jó, jó. Igenis anyuci, csak elhúzok wc-re.
Igazán megfogyatkozott a nép. Míg Gabival volt, nagyon belehúzott az idő kereke. A tömeg létszáma minimálisra csökkent, hiszen mindjárt zártak.
Lara kíváncsian nézte mi maradt meg az első sorban levő díszletből. Nem túlzás az a kijelentés, hogy a nagy semmi. Szanaszét kis műanyag poharak és cigi csikkek vártak a takarításra…
Durr… Nekiment valakinek.
- Bocsi, nem láttalak. Elnézést! – mentetőzött.
- Semmi gond. – válaszolta az alak. Még így a leheletéből is tömény piaszag áradt. Nadrágja csupa cipőtalp. A lány szemügyre vette az illetőt.
- Hegs! Mond, jól vagy? – kérdezte hirtelen.
- Ja, persze, csak haza kéne mennem valahogy… – hadarta a részeg.
- Ok. Várj meg itt. Mindjárt jövök. De el ne menj! Értetted? – adta ki félve a parancsot.

Flor már idegeskedett.
- Hol a fenébe voltál ennyi ideig? Na, most már gyerünk. – kezdte tolni barátnőjét, de az hevesen visszakozott.
- Figyelj! Most találkoztam Hegs-el. Full részeg. Haza kellene kísérni.
- Akkor menj vele! – pancsolta a lány.
- De nem én…- kezdte a lány.
- De, éppen te! Én meg megyek Gabival, és meg mondom neki, hogy… - Flor gondolkodott – hogy… Nemtom. Majd ki találok valami okosat.
Lara egy puszit nyomott Flor arcára, majd visszarohant Hegs-ért.
Ott találta, ahol hagyta. A vállán nyugtázta a kezét, így kísérte egész hazáig. Közben egy szót sem váltottak, néha-néha elrántotta egy pocsolya irányából a kóválygó fiút.
- Itt vagyunk. –jelentette ki a srác otthonánál. – Most szépen bemész, és mész aludni. Érted?
- Értem – sóhajtott a gyerek.
- Jól vagy?
- Most már sokkal jobban. Jót tett a hideg levegő. Kitisztult a fejem. – válaszolta álmosan.
Lara gyorsan végignézett a fiún.
- Hát akkor… Szia – búcsúzott és indult…volna.
Hegs megfogta a kezét.
- Köszönöm. Te olyan sokat tettél értem, én viszont…
- Ugyan már Hegs. Csak elkísértelek. Te is ezt tetted volna, ha én lennék ilyen állapotban. Hiszen ez a lényege a… -nagy levegőt vett, és a fiú szemébe nézett -… a barátságnak. Elvégre mi azok vagyunk, vagy nem?
Hegs még mindig fogta a kezét. Lara szemébe szökött a könny. Eszébe jutottak régi idők, amikor itt várt Hegs-re és közben találkozott az édesapjával… El akart menekülni, el innen, de a fiú magához húzta. Átölelte. Pár percig így álltak, aztán Hegs felemelte a lány állát, és megcsókolta…

Milyen furcsa az élet… Gyakran akkor ad meg valamit, amire nagyon vágytunk, mikor már a reményt is feladtuk.


8. fejezet: immár a baj soká tart…

Hegs Lara parancsa szerint rögtön bevetette magát az ágyába. Nem kellett sok idő, és az álom elnyomta.



A lány álmosan ballagott hazafelé. Mindenféle érzés kavargott a fejében. Gyűlölet és szeretet… Düh… Bánat… Szerelem… Vágyak… Remény… Hegs és Gabi. Rob és Flor.

Minden olyan, mint egy színdarab. És mi csak játszunk az élet színpadán…
És oly sokat hibázunk, mert nem találjuk a helyes utat, még akkor sem, ha ott van az orrunk előtt…

Mikor hazaért, kábán bedőlt az ágyába, és egy olyan világban csöppent, melyben minden lehetséges. Mert álmunkban olyan világban élünk, mely csak a miénk… Nem láthatta, hogy anyja már nem alszik velük egy fedél alatt…


Flor egész este csak Rob-on gondolkodott. Azon vajon mit szabadna megengedni neki. Nem arról volt szó, hogy nem kívánta a fiút, épp ellenkezőleg, nagyon is tetszettek neki az összebújások, simogatások és csókolgatások. Csak nem tudta mi az a határ, ameddig elmehetne vele. És leginkább félt. A hideg rázta ki attól a gondolattól, hogy a fiú ismételten hazudjon neki.

*

A Lorn család olyan volt, mint minden igazi família. Míg Oliver építészmérnökként, felesége Agatha titkárnőként kereste a kenyérre valót. Boldogan tengették napjaikat, míg azok egyre szürkébbé, sivárrá nem váltak. Elhidegültek egymástól, régi, oly tüzes érzelmeik, szerelmük már csak a múltban élt. Vigaszuk csak gyermekeikben lelték. A három rosszcsont, “semmirekellő” ugyanakkor szeretetreméltó lány tudtunk nélkül, puszta létükkel tartotta össze a családot.

Agatha Lorn az eget pásztázta. Imádta fürkészni a csillagokat. A férjével ellentétben ő hitt az asztrológia rejtelmeiben, a jövendőmondásban, az ezotériában. Oliver mindig kinevette, ha ilyesfajta dologról áradozott neki. Ő mindig is az a racionális elme volt, aki csak a szemének hitt.
Oliver… Ő volt élete nagy szerelme. Bár sokszor megbánta már, hogy korán hozzáment. Csak 20 éves volt! Előtte az élet, de ő más pályára tért. Mert ott rugdalózott a hasában Lara. Hagyott volna veszni egy életet?
És örök hűséget fogadott Oliver-nek. Szerette és vele akarta leélni az életét. De az óta eltelt 16 teljes év, és változtak a dolgok… Mindennapos veszekedések… Ordítozások… a nő arcán egy könnycsepp csordult végig.
- Agatha! Gyere be, mert megfagysz odakint! – szólt Betty, a legjobb barátnője és megpróbálta becibálni a házba.
- Kösz, hogy befogadtál pár napra. – hálálkodott Agatha – biztos nem vagyok a terhedre?
- Ha egyszer azt mondom nem, akkor az úgy is van- kacsintott a nőre és megindult kávét forralni.
Betty nagyon jól tudta, hogy barátnőjének most van a legnagyobb szüksége rá. Nem hagyhatta cserben.

*

Reggel Lara és testvérei úgy értesültek, anyjuknak pár napra sürgősen üzleti útra kellett utaznia, vidékre.
- Elköszönés nélkül? – Lara fintorogva húzta el a száját.

Florral való “gyors” információ cseréjük is “csupán” fél órát tartott. Lara éppen hogy csak kinyögte, hogy tegnap hazakísérte Hegs-t, apja máris letetette vele a kagylót, az előző havi telefonszámla vészes növekedésével indokolva.

*

Fél hét felé aztán mindketten megindultak törzshelyükre. Találkozásuk olyan volt, mint az egymástól messze élő rokonoké, akiket egy évben csak egyszer lát az ember. Távolról futottak egymás karjaiba, mit sem törődve a bámuló járókelőkkel. Mutatványukat végül egy nagy öleléssel pecsételték meg, egymásból talán még a szuszt is kiszorítva.
Rövid séta közben Lara mindenről beszámolt barátnőjének a tegnap estét illetően. Az kábultan ismételgette, hogy ő márpedig megmondta, hogy Lara és Hegs kapcsolata még folytatódik.
,, Ez a lány most nagyon boldog. Nem mutatja, próbál nyugodt maradni, de majd szétveti a boldogság. De mi van, ha Hegs nem is gondolta komolyan. Hiszen olyan szeszélyes! Mi történik akkor, ha Lara a nyakába ugorva köszönti, az pedig nem emlékszik semmire? Szörnyű lenne.’’

Hegs Kod Gabi kíséretében ballagott a Klub felé. Nem beszéltek, úgy sétáltak egymás mellett, mint két idegen, akik véletlenül egy irányba tartanak.
Végül Gabi törte meg a csendet.
- Na, ne menjük már ilyen csöndben. Mesélj valamit. Milyen jó nőt csíptél fel tegnap este?
Hegs elgondolkodott. Vajon el kellene mondania barátjának Larával való csókját? Nem, vár még egy kicsit.
- Ugyan, velem nem történt semmi különös. Inkább pletykáld el nekem, hogy is állsz a mi kis Laránkkal?
- Lara? Hmmm… Mindig is mondtam, hogy neked jó az ízlésed! Az a csaj… Hát nagyon bírom, és szerintem ő is engem. Te mit gondolsz?
Hegs megtorpant.
- Úgy érted annyira tetszik, hogy még akár járnál is vele? – kérdezte nagyra nyitott szemekkel, barátja arcán minden apró kis rezdülést figyelve.
- Úgy. Nekem kegyetlenül bejön. Nem volt még ilyen érzésem egyetlen lánnyal sem. De, ugye neked ez nem gond?
- Már mért lenne az? – legyintett a fiú kábultan.
- Hát akkor jó.
Hegs csak nézett maga elé. Tegnap nem tudta mire vélni féltékenységét, aztán azt a csókot. De most már mindent értett. Neki is tetszett a lány, ugyanúgy, talán még egy kicsit jobban is, mint rég. És most a barátjával kellene harcolni miatta. Megéri?

Hűvös, január végi szél fújt arcukba. Nagy pelyhekben szemerkélt a hó. Itt-ott egy-két befagyott pocsolya, olyanok, melyeket régen ők is, a két jó barát, Hegs Kod és Huszák Gabi a suliból jövet betörtek…
Tudta választania kellett szerelem és barátság közt.

*

Flor és Rob félre vonultak az egyik sarokba. A fiú egy székre ült, a lány lábát széttéve, lovagló ülésben rá. Csókolóztak, nézték egymást és vidáman cseverésztek.
- És emlékszel, amikor először találkoztunk, ott a disco strage- en? - kérdezte nevetve Flor.
- Ja, én Larával kezdtem el beszélgetni, és észre sem vettelek téged.
- Én meg ráncigáltam el onnan, az én drága barátnőmet. Aki persze aztán lement veled a sátrakhoz…- incselkedett.
- Hát igen… a sátrakhoz. De szerencsés egy csaj! – Rob majdnem megfulladt a röhögéstől.
- Másnap írtam neked sms-t, és aztán összejöttünk. Képzeld, még mindig emlékszem az első csókod izére! – jelentette ki a lány.
- Ó. Elképzeltem. Olyan volt, mint a többi… Mint ez most – kinyitotta a száját, és Flor felé hajolt. Ő is megtette ugyanezen mozdulatokat, még végül nyelvük vad játszmába kezdett.
- Nem. Az igazán különleges volt. – válaszolta egy idő után.
- Miért? – Rob most már nagyon kíváncsi volt.
- Mert az volt az első… - Flor a drámaian szemébe nézett, és megcsókolta.

*

Larának felcsillant a szeme. Belépett az ajtón Hegs, nyomában Gabival. Mindkettő egy puszival köszöntötte, Gabi a derekát is megfogta. Majd leültek játszani egy-egy géphez. Hegs egyetlen jelét sem mutatta, hogy emlékezetében megmaradt a tegnap este. A lány csalódottan sóhajtott.
Hirtelen rezgésbe kezdett a zsebében levő telefon. Sms-t kapott.
“Hegs:
Menj ki, mingyárt megyek utánad! ”

Lara nem gondolkodott, csak vette a kabátját, és a fiú utasítása szerint cselekedett. Kint szörnyű hideg fogadta, de nem törődött vele. Hamarosan megjelent Hegs is.
- Ráérsz? –kérdezte.
- Rá. – válaszolta egyszerűen.- De mire?
- Beszélnünk kell. Sétáljuk egyet, jó?
Elgyalogoltak a parkig, majd a folyópart menti sétányig, de cseverészésük nem haladta meg az időjárás és a suli határait.
Lara szorosan a fiú mellett ballagott, a nagy hideg ellenére kezét teste mellett lengetve.
- Szóval – kezdte nagy levegővel Lara – azért hívtál el, mert beszélni akartál velem a havazásról.
- Nem. Sokkal fontosabb dolgot kell megvitatnunk, csak még nem szedtem össze a bátorságomat hozzá.
- Én nem úgy ismerlek, mint egy gyáva fiút, tehát nyögd ki. A tegnap estéről van szó, igaz?
- Igen. Én gondolkodtam… és. – lesütötte szemeit. Nem mert a lány szemébe nézni, félt, hogy az rájön, hazudik.
- És arra jutottál, hogy nem lesz az jó, ha mi megint együtt leszünk.
- Úgy véled? – kérdezte picit könnyes szemmel, még mindig cipőjét nézegetve a fiú.
- Nem. Én soha sem gondoltam így. De mindig bele kell törődnöm mindenbe. Csak azt sajnálom, hogy reménykedtem még benne. Na, szia.
- Lara várj! – Hegs el akarta kapni a karját, de lány elrántotta előle.
Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Egy, azután kettő, azután több száz. És ő csak rohant. Rohant innen, el ettől a fiútól. Haza.

9. Fejezet: Az utak elválnak

Az egész házban világítottak lámpák. Éktelen nagy zsivaj hallatszott már az utcáról. Az ajtók tárva nyitva. Testvérei zokogása…
- Mi történt itt? – kérdezte magától.
Ruhákkal teli, nyitott bőrönddel találkozott az udvaron. Megállt.
- Vidd a cuccod és tűnj el innen! – ordított Oliver.
- Nehogy már ki akarj rakni! Mit képzelsz te magadról? – feleselt Agatha.
- Nem hallod, hogy mit mondok? Húzz el nagyon gyorsan, mert…
- Mert…Mert… Mi lesz, mert?- incselkedett a nő.
Csitt. Valakit eltalált egy pofon.
Lara sietős léptekkel belépett a házba.
- Mi folyik itt?
Körülnézett. Minden szanaszét. Apja és anja a fürdőszobában áll. Agatha jobb kezét arcára szorítva, kisírt szemmel Olivert bámulja. Testvérei a sarokban kuporogva keservesen sírnak.
Oliver zihálva belerúgott egy cipőbe, mikor elhaladt Lara mellett.
- El fogunk válni. – jelentette be.
Larának elakadt a lélegzete. Vett ugyan levegőt, de lélekjelenléte megingott.
- Mi? – kérdezett vissza, mintha csak rosszul hallotta volna… Persze, csak félreértette, minden rendben lesz…. De az apja csak bámult rá, rideg, savanyú arccal. Anyja felé fordult, aki még mindig ugyanott állt – ez az ember HAZUDIK! Anyu! HAZUDIK!
Már könnyek potyogtak az arcára. Apja megpróbálta átölelni, de ő heves tiltakozás közepette eltolta, és kirohant a lakásból.

Menekült. Mert ő mindenhonnan, minden elöl csak menekül… Mert néha könnyebbnek érezzük csak úgy otthagyni a dolgokat, mintha megbirkóznánk velünk. Bele sem gondolunk, hogy evvel csak magunknak ártunk.

Észre sem vette, hogy kabátját otthon hagyta. Csak rohant. Nem érezte, hogy a hideg szél arcába marva szárítja a könnyeit, hogy cipője átázott a latyakos hótól. Csak futott egészen a folyópartig. Ott megállt, és leült egy elhagyatott, magányosan álló padra, és sírni kezdett.
Jó fél óra múlva tért csak magához. Lábait összehúzta, kezét a zsebébe süllyesztette. Annak tartalmát, egy zsepit, és egy mini bicskát a padra helyezte. Nézte a gyors folyót, a csillogó vizet, mely most olyan más volt. Nem, mint nyáron, nem, mint tavasszal, sőt, nem látta ilyennek még egész életében. Most sok volt benne az örvény, és a szürke folt. A víztükör nem verte vissza a kopár fák fehér hóval borított képeit.

,, Kinek kellek én? Ó, senki sem venné észre, ha most leugornék a hídról. Elmenekülnék erről a szörnyű helyről, ahol mindenki csak magával törődik…’’
Keze lassan kicsúszott a zsebéből, és a bicska felé kúszott.
Csuklójáig feltűrte a blúzát, és mély sebet hagyva végighúzta kezén.
- Áh… - szisszent fel, de fogait összeszorítva tovább fojtatta az önmarcangolást.
Egy vágás. Kettő. Öt. Nem érzett fájdalmat. Sem keserűséget. Sőt az égvilágon semmit sem érzett, de valamelyest megnyugodott. Leejtette a vágóeszközt, és egy papír zsebkendővel felitatta a szivárgó vért.
Néhány ember elballagott előtte, de ő csak a vízpartot kémlelte, és szorongatta egyre jobban sajgó bal kezét.
- Lara? - szólította meg egy ismerős hang. Lara a hang felé fordult. Kisírt szemén keresztül látta, amint Hegs helyet foglal mellette.
- Nem fázol? Hol a kabátod? És merre jártál? – tette fel sorban a kérdéseit, de Larának egy cseppet sem volt kedve válaszolni. De aztán mégis erőt vett magán és kipréselte a szavakat.
- Otthon maradt.
- Figyelj, itt az enyém. Te meg addig meséld el, mi történt, ok?- Hegs gondolataik heves táncot jártak. Vajon miatta ül ilyen állapotban, kisírt szemekkel és kabát nélkül a rakparton ez a lány? Vagy mi lehet az oka?
Levetette a kabátját, és a lányra adta.
- Kösz. – hálálkodott átfagyottan.
- Na, elmeséled mi történt? Ki rabolt ki? – viccelődött a gyerek.
Lara megengedett egy halvány mosolyt, melyet, ha az ember nagyon erőlködik mikroszkóppal ki lehetet venni.
- Jó. Én nem erőltetem. Ha nem mondod, hát nem mondod. De tudd, hogy bennem mindig megbízhatsz. Eddig is, most is, és a jövőben is. Érted?
Lara arcán egy könnycsepp csordult végig. Hegs magához ölelte.
- A szüleim elvállnak. – sírta a lány.
Hegs megrezzent ugyan a hír hallatán, és még szorosabban ölelte a lányt. ,, Mit kell ilyenkor mondani? És pont ma? Mikor a mi dolgaink sem alakultak a legjobban…’’
- Sajnálom – nyögte ki végül.
- Kösz. – válaszolta őszintén.
Szavai mély komolysággal, és mérhetetlenül nagy hálával alkottak egy olyan keveréket, mely felolvasztotta a köztük levő jégfalat.
- Nem is tudom, mire mennék most nélküled.
- Nem tesz semmit, hisz te magad mondtad tegnap, ez a lényege a barátságnak. És a mi barátságunk nagyon különleges! Na, gyere hazakísérlek. Egészen az ajtóig. Ha kell, akkor az ágyadig is. Csak nyugodj meg.

Megfogta a lány kezét, és elvezette egészen a házukig, keresztül a kapun (Lara itt egy csöppet megtorpant, de Hegs bíztatására folytatta az utat), majd be az ajtón.
Oliver a konyhában ült, és a telefonkönyvet lapozgatta, Agatha pedig Lara osztálytársainak a névsorát verselte. Mindkettőjük szíve nagyot dobbant, mikor belépett az ajtón gyermekük, egy idegen legény társaságában, akin mellesleg a tél kellős közepén nincs kabát, és a kislányukat ölelgeti.
- Lara! Csak, hogy megvagy! – ugrott a nyakába anyja, és nagy puszikkal halmozta el.
Apja is követte felesége példáját, persze csak jóval később, miután mégigérte Hegs Kod kabátlan alakját.


10. fejezet: az Első…

Másnap, Flor 8 óra körül ért a találkára. Sokat gyalogolt, teljesen átfagyott az óriási szélben, és örömmel vette tudomásul, hogy barátja kocsival érkezett.
Egy parányi csókkal üdvözölték egymást, és belekezdtek az este megtervezésébe.
- Na, mit is tegyünk ma? Van- esetleg kedved dvd-zni? – érdeklődött Rob.
- Merre? – kérdezte mit sem gyanítva a lány.
- Mondjunk nálam. Elvégre is jó filmjeim vannak – csábított a fiú.
- Hát akkor ez el van döntve. – Flor szorosan hozzábújt és sugárzott a boldogságtól.
Mindketten beültek az autóba, és meg sem álltak Rob otthonáig.
A szobája legnagyobb részét egy ágy tette ki, mellette szekrények, tévé és a dvd lejátszó. Közösen kiválasztottak egy filmet, majd helyet foglaltak az ágyon.
Nagyon kényelmes volt. Flor becsukott szemmel nyújtózkodott el rajta.
Rob csak nézte. Legszívesebben magához húzta és simogatta volna. Nagyon kívánta már a lányt, de ezt nem merte a tudtára adni, mert félt, hogy Flor részéről negatív visszajelzés érkezik, ami esetleg még a kapcsolatukba is kerülhet. Ezért átadta a kezdeményezés előnyét.
Flor kinyitotta a szemét. Gyönyörködött egy darabig barátja csillogó barna szemében, aztán megcsókolta. Majd lovagló ülésben ráült. Elmerültek a szerelem és a romantika világában. Rob kigombolta a Flor ingét.
A lány kicsit meglepődött, de hagyta, had folyanak a dolgok a maguk útján. Miközben lekerült rólla a felső, Rob is félmeztelen lett. Flor kioldta az övét, és elhajította, nadrágja cipzárját letolta…
Egymásra néztek. Izgatott és kíváncsi szemekkel.
- Biztos akarod? – kérdezte nyomatékosan Rob.
- Akarlak. – válaszolta komolyan, érett nő módján a lány.
Rob megcsókolta. Csak csókolta, és csókolta. Az ajkát… a nyakát… a melleit… a hasát… majd kigombolta nadrágja gombjait…

*

Lara segített édesanyának pakolni. Utóbbi és apja már nem veszekedtek, sőt a körülményekhez képest emberhez méltóan bántak egymással. A Lorn házban valamennyire megnyugodtak a kedélyek.
Lara senkinek nem mutatta kezén levő hegeket. Nagyon megbánta már tettét, de tudta, már nem lehet visszacsinálni.