G.O.D 68

Guys Of Death
68. Édes hazugságok


Mint a sötétben repkedő vörös szentjánosbogár, úgy siklott végig a cigaretta parazsa Svédország sötétbe öltözött fővárosán. A két fiú útját jelezte a fény, az utat ami lassú volt és tétova, mintha céltalanul bolyongtak volna a városban. Csöndben, néma léptekkel vonultak végig a hosszú utcákon. Egymáshoz nem intéztek egy árva szót sem, Soulnesst lefoglalták a történetek, ennél mozgalmasabb napja még életében nem volt. Igyekezett ittas fejjel helyretenni a dolgokat, megtalálni a logikát, az értelmet, de minden próbálkozása kudarcba fulladt, a cigaretta ott volt az ujja között, kábító füstöt szórt az elméjére, próbálta elfeledni az eseményeket. De minden fájt neki, nem tudta kitörölni az élményeket, amik még jobban megkeserítették a lelkét. Szokásos gondolatok villantak be az agyába. A halál illata körüllengte fejét, és egy rakás megválaszolatlan kérdést csöpögtetett nyelvére, amik csak arra vártak hogy a cigaretta utat engedjen nekik.
- Ezt az összes mindenséget magammal fogom vinni „oda”? – Tört ki ajkai közül hirtelen a kérdés, mire Micha ránézett.

A tekintetéből a gitáros percek alatt kiolvasta hogy nem nagyon kedveli a témát, főleg nem most, de úgy tűnik ez az a fajta megoldatlan. Aztán Micha hirtelen megállt mellette és feltekintett a halál sötét égre. Se hó nem esett se semmi. Ők voltak ketten a városban, akik kutatták a kérdésekre a választ. Senki sem gondolta volna hogy jobban fáj számára a kérdés mint Soulnessnek. Sokkal jobban…
- Oda? Mindent amit a szívedben és a lelkedben hordozol Soulness… Mindent ami te vagy, ami a lényedet adja, amiért szeretni lehet téged… Magaddal viszed „oda’”… - Nézett rá szomorú kék tekintetével a fiúra. –A világ szegényebb lesz nélküled, és talán össze is omlik… Ki tudja?
- Most erre nem vagyok vevő… - Horkantott fel Soulness nevetséges hangnemben.
- Te kérdezted, én azt a választ adtam ami a legkifejezőbb…
A gitáros erre nem válaszolt inkább sokat mondó megvetéssel ránézett Michára, aki megállt.
- Szeretném ha Miát megkímélnél egyes történésektől… Legalábbis addig amíg fasírtban vagytok…
- Ne oktass ki…! – Támadt neki fiú, mire Micha felemelte a kezét.
- És feküdj le hamar mielőtt még jobban összeveszel vele… - Tette hozzá gyorsan közben három lépést hátrált a másik tagtól. Soulness összeráncolta homlokát.
- Micha én szétcincállak! – Tett egy fenyegető lépést a férfi felé, majd meglepve tekintett körül. A háza előtt voltak. Megállt és vágyakozva a sötét ablakokat elrejtő függönyökre nézett. Mia minden bizonnyal aludt már, és ő is fáradt volt. Vágyott a puha ágyra a lány illatára és forróságot ontó szenvedélyére. –Jó éjt! – Változtatott hirtelen hangnemet és szó nélkül besétált a ház felé vezető csöppnyi kis udvaron, amit most szürkés hó fedett. Kikereste kulcsait és beletolta őket a zárba. Igyekezett olyan halkan kinyitni az ajtót amennyire csak tudta. Mikor belépett néma csönd és még pokolibb sötétség fogadta. Fehér bőre megremegett a feketeségben miközben beljebb haladt. Egyenesen a mosdót vette célba, úgy döntött gyorsan lezuhanyozik, és eltemeti magát az ágyban Mia mellé. Gyorsan beosont a fürdőben és maga sem tudta pontosan hogyan de néhány röpke perc alatt a zuhanyzó alatt találta magát.

A forró vízsugár örömmel ölelte körül a testét, mire elgondolkozva simította végig vele szembelévő csempét.
„Ha most lemoshatnám magamról a történéséket…” –Játszott el a gondolattal miközben pár vízcsepp körülcikázta arcát, majd holtan bukott alá a lefolyóba. Soulness pedig teljesítette gondolatai törekvését. Végigvarázsolta a zuhanyrózsa tartalmát teste minden pontján, közben élvezte a meleget, és elképzelte hogy a vízzel együtt a fájdalmai is lefolynak. Aztán hirtelen mintha rémálomból riadt volna fel kinyitotta a szemét.
Lehetetlennek tartotta hogy ő meghaljon. Ennyi fájdalom és kín elviselése után lehetetlennek gondolta a halál fogalmát. Pupillái furcsamód összeszűköltek hínárzöld szemei csupán a világosabb ívek táncoltak a parányi kis fekete pont körül. Talán túlságosan is elmerült a gondolataiban vékony teste mintha láncba lett volna verve stabilan állt, kezei harcra készen ökölbe szorítva hevertek a falon. Akkor riadt fel igazán mikor egy hideg ujj végigsimított gerince ívén. Kicsit fel is sikkantott férfi hangján, ami elég érdekesen hatott.

Mia mélyen aludt mégis hegyezte a fülét. Mikor a fiú elment gyötörte a lelki ismeretfurdalás, hogy így megbántotta Soulnesst, és hogy a fiú így ment el koncertre hogy összevesztek. A baba sem volt valami boldog, a lány érezte nem rugdosott örömtelien bíztatóan, inkább aludt. Rá is hatott kettejük keserűsége, ezért igyekezett nem foglalkozni annyit a dologgal, de tisztában volt vele hogy ez lehetetlen. Nem akart elaludni meg akarta várni Soulnesst, amíg éjjel hazaér, de aztán elnyomta az álom kezében a telefonnal. Ő hívni akarta, ő küldeni akart egy üzenetet hogy bocsásson meg a fiú neki, de valamiért elnyomta az álom. Az ismerős illatra nyitotta ki szemét, és a hangra meg persze a fényre hogy valaki alig halhatóan mégis csoszogva halad a fürdőszoba felé, és kinyitja annak ajtaját. Mire összeszedte magát beletelt egy pár percbe, de igyekezett utolérni az alakot. Úgy libbent be mint valami szellem az áldozata után, aki már a halálán van. Lassan óvatosan lépkedett közelebb a zuhanyzó vízcseppekkel teli falához, szőke haja mint egy arany árny húzott utána. Mikor megpillantotta a vékonyka alakot úgy érezte izzó lávatömeg csordul végig a szívén, és a keserű bűntudat áramlott végig a testén. Miért bántja ő Soulnesst mikor ő élete szerelme? Miért bántja azt az embert akit annyira kíván? Miközben közeledett kékes szemei elmerengtek a mozdulatlan férfialakon, és vágynyilakat szikráztak. Egyedül csak Soulness ölelésére vágyott, egész este a kedves megbocsátó gesztust várta. Megbabonázta a hófehér hát látványa, és szinte rögtön végigsiklott egészet az angyalos tetováláson. Mia mindig is úgy érezte hogy ez a tetoválás egyben kapcsolatuk emléke, és bár az elején őszintén szólva ellenezte, most megnyugvást hozott számára, hogy a jel ott díszeleg a csókolnivaló háton. Megannyi emlék siklott keresztül rajta akárhányszor csak Soulness testére pillantott… Azok a pillanatok idéződtek fel benne amikor együtt voltak. Furcsamód nem hozta lázba hogy a gitáros anyaszült meztelenül gyanútlanul marcangolta lelkét. Sokkal inkább felpezsdítette az amikor a forró test hozzáért, és átölelte, ennek csupán a gondolata is rettegett lázba hozta testét amin most osztozkodnia kellett. Nem bírta tovább. Gyenge ujjai beleolvadtak a mélyedésbe, és úgy úsztak lefelé akár a vízcseppek. A hatás persze nem maradt el, Soulness rögtön megfordult, kissé ijedtebb hangot kiadva.

Gyönyörű szemei először kissé ellenszenvesen és meglepetten csillantak fel a szőkeség felé majd úgy kissé megbánóan csüggedtek le. Mia a tekintet láttán még azt is elfelejtette amit mondani akart. Elragadtatta a két szempár, ami most egyszerre volt furcsa de egyben gyönyörű is. Ha Mia most egy ismeretlennek állította volna azt hogy Soulnessnek elméletileg zöld szemei vannak, biztos lett volna benne hogy az illető egy szemorvoshoz küldi.
A zavarba ejtő gyönyörű szemek pedig nem kontak lencsés varázslatok voltak. A fiú fekete pupillájában szinte izzott a sötétség, és az emészthetetlen fájdalom. Körülötte vékony rozsdaívű karika fogta össze a sötét pontot majd pedig fakó sárgába olvadt át a barna ív. A sárga szín uralmát a világoszöld majd pedig a türkizkék törte meg, amíg a színárnyalat el nem ért az egészen hideg kékig. Ez is egy ívben futott körbe, erős kék kontúrt adva gazdája szemlencséjének. Fantasztikus volt a színek effajta emberben elrejtőző játéka, érdekessé tette az is hogy ezeknek a páratlan gyönyörűségeknek éppen egy svéd férfi adott otthont a testében.
- Milyen volt a koncert? –Bökte ki Mia harmadik nekifutásra. Azt sem tudta hol vannak most, úgy érezte meg tudna fulladni Soulness szemeinek mélységében. Ahogyan ő belenéz azokba a szemekbe, elveszett… És elveszett most is… Újra fülig beleesett vőlegényébe. Ahányszor látta ezt a tekintetet újra és újra.
A saját hangját sem hallotta csak figyelte ahogyan Soulness szája lassú szomorkás mosolyra húzódik.
- A közönségnek tetszett… - Válaszolt ő is olyan erőltetetten akárcsak a lány. Nehezére esett kiejteni ezeket a szavakat egy effajta pillanatban mikor jobb lenne ha mind a ketten csöndben maradnának. – De nekem hiányoztál… - Tette hozzá kissé vágyakozva, majd kezével hátrafésülte vizes ébenhaját. Ismét néma csönd. Miának újabb percek kellettek hogy erőt merítsen a látványból, aztán hirtelen nagy levegőt vett és sírós hangon belekezdett.
- Soulness, figyelj… Én… nem… Nem akartalak megbántani, csak olyan rosszul esik hogy gyakran senki sincs itthon, és hogy tudom hogy szeretsz és hogy minden erőddel azon vagy hogy nekem jobb legyen, én mégis úgy érzem hogy egyedül vagyok. Én is szeretlek, és eszem ágában sincs téged itt hagyni …Bele is halnék minden egyes nélküled eltöltött percbe… - Sütötte le tengerkék szemeit. Soulness megfogta a pici állat, és felemelte, és a lány újra találkozott azzal a pillantással.
- Hagyod, hogy megfagyjak, vagy pedig megcsókolsz végre? –Morgott kedvesen Soulness, mire Mia is elmosolyodott. Szent a béke közöttük… Mia egy pillanatig még tétován figyelt- majd mikor megbizonyosodott hogy Soulness valóban egy szikráját sem mutatja a méregnek – finoman átkarolta a gitáros vizes tarkóját és magához húzta. Rögtön megérezte a nála másfél fejjel magasabb fiú alkoholszagát, de nem érdekelte. Nem foglalkozott azzal hogy Soulness emlékezni fog e ezekre a pillanatokra, vagy holnapra csak a másnaposság fájdalmas gyötrelmei maradnak meg számára.

Mia emlékezni fog rá, és ez a fontos. Mikor hozzáért a remegő férfiajkakhoz olyan érzése támadt mintha már évezredek óta nem érezte volna ezt a magával ragadó ízt, ezért olyan mohón szívta magába az illatot, hogy Soulness a támadástól megingott, de nem mutatta jelét annak hogy véget kíván annak vetni. Csak elzárta a vizet, és nekivetette hátát a zuhanyzó falának. Ennek hatására megrázkódott egy csöppet, feszes hasa egy pillanatra hozzáért Miáéhoz. A baba mintha megérezte volna az idegen-rokon érintést és akkorát rúgott hogy Mia megborzongott és elengedte vőlegényét.
-Jag älskar dig… - Mosolygott rá a fiú meglepően hirtelen. –Megvársz bent? –Érdeklődte visszahalkítva hangját.
- Meg… - Bólintott a lány és hátrálni kezdett. –Siess! – Hagyta Soulnesst újra egyedül a fürdőben.

A fiúnak először megragadt a komor arckifejezés az arcán, majd pedig felkúszott rá egy hihetetlenül vidor mosoly… Mintha nem is éjszaka lenne. Örömmel nyugtázta, hogy a lánnyal való összezörrenések legkevesebb egy napig tartanak, és ez azért megnyugtatta. Nem akart hetekig haragban lenni szerelmével, csak azért, mert fiatalok és őrültek… És…
„És Miának igaza van…” –Esett újra vissza a melankóliába, majd az apró kis ablakon a rózsásodó svéd éjszakát kémlelte, később pedig csatlakozott a lányhoz bízva hogy ez a nap jobb lesz...
Úgy tűnt az egész városban Soulness és Mia volt az egyetlen, aki ilyen későn tért nyugovóra. Az emberek lassacskán ébredezni kezdtek, de nem bújtak ki otthonuk melegéből. De volt két olyan ember, akik még a Soulness-Mia duót is túlteljesítették. Egy éjjel nappali bár adott otthont két ember tanakodásának, hogy miként tegyenek újabb kísérletet az apa és fia kibékítésére.
Micha sötétzöld kötött sapkában egy capuccino mellett figyelte társát, aki nagyban magyarázott valamit, amiből a férfi egy szót sem értett. Fáradt volt, lehetetlenségnek tartotta a hajnali órákban ezt a hadaró beszédet kibogozni.
- Cat… Szerintem ezt már nem érdemes újra végigjátszani… Soulness nagyon ki volt borulva… A menyasszonyával is veszekedtek… - ásította és megfordult a fejében, hogy lehajtja fejét az asztalra, és itt alszik el. De mikor megpillantotta a szemrehányó zöld pillantásokat, akaratlanul Soulness jutott eszébe, és már csak szerelme nevének foganatja is újabb energiát pumpált belé. Pedig nem vágyálma gubbasztott előtte türelmetlen arckifejezéssel, hanem egy nő, akin meg sem látszottak az éjszaka fáradtságának nyomai. Cathryn sapka nélkül, tele energiával magyarázta a következő tervét, de maga is tudta hogy Michában nem lel most meghallgatásra. Mégis valami kellemes érzés bújt meg benne ahogyan figyelte hogy a szőke férfi szemei már alig vannak nyitva, és nagy erőfeszítéseket kellett tennie ahhoz hogy ébren maradjon. Rejtett szépséget látott benne, ami arra késztette hogy ott maradjon és beszélgessen a férfival.
- Nem is meséltél úgy az öcsémről…- Kavargatta meg az orra előtt lévő feketekávét ami gőzölve keringett a pohárban. – Dohányzik még?
- Nagyon sokat szív… - Sóhajtotta Micha. Mindennél jobban kerülte a Soulness témát, de úgy tűnt ezek alól a tesztkérdések alól lehetetlen kibújnia. –És sokat is iszik…bár most egy szavam nem lehet mert mióta Mia mellett van igyekszik visszafognia magát minden tekintetben… De vannak olyan szokások amikről nem hajlandó vagy pedig nem is tud lemondani…
- A kis lüke még a végén belehal… - Jegyezte meg szomorúan mosolyogva a lány, és kezére támasztotta szépségesen vékony arcát. –Örök gyerek marad… Örökké egy felelőtlen édes gyerek… - Tekintett ki a szürke hóban fürdőző tájra.

A billentyűs felkapta tekintetét. Mintha Cat sejtené hogy a gitáros beteg… mintha valahonnan érezné…De hisz nem is említették neki, hogy Soulness beteg… Ez a tudat, olyan mélyen vájt bele szívébe hogy egy pillanatra könnyek bukkantak elő szeme medreiből.
- Soulness nem a dohányzásban fog meghalni… - Suttogta szomorúan.
- Reméljük… Elvégre nem mindenki hal meg a dohányzás okozta ártalmaktól.. bár az itallal együtt nem egy szerencsés választás főleg Soulness esetében… - Mosolyodott el Cat. – Úgy emlékszem kis korában sem volt rendben a tüdeje…Mintha kissé gyengécske lett volna vagy valami ilyesmi… De az orvosok nem kerítettek neki nagy tulajdonságot… Viszont fokozottabban kellett vigyáznia magára…Amit persze nem tartott be…- Csicsergett tovább Cathryn az emlékeket felidézve. –Emlékszem minden létező határt áttört és megszegett.. Elszökött és telefirkálgatta egész Stockholmot, nála három négy évvel öregebb fiúkkal… Aztán elkapták… A rendőrséggel együtt ment haza, de másnap már el is szökött újra… Eleven egy gyerek volt… Aztán apu megváltoztatta…Nem tudom mivel volt képes hatni Soulnessre de sikerült.. Talán a szigora, és a kellemetlen olykor szívfájdító megjegyzései tették komolyabbá Soulnesst. Mikor nagyobb lett zárkózottabb lett, depressziósabb… Kissé furcsálltam is…

- Soulness beteg… - Suttogta Micha halkan miközben teljesen magába fordult. Catnek igenis tudnia kell róla, hogy az öccse napjai meg vannak számlálva. Joga van hozzá…
Cathryn finom arcvonalai egy pillanatra értetlenül rándultak meg, majd hitetlenkedve fonódott össze pillantása a billentyűs könnyes tekintetével.
- Mi… Mégis honnan veszed? –Kezdett el dadogni.
- Már elég régóta tudja hogy nincs vele valami rendben… Egyszer rávette magát hogy elmenjen orvoshoz, és kiderült hogy halálosan beteg, és már csak évei vannak hátra, bár Soulnessnél nem lehet tudni. –Nevetett fel keserűen a férfi. –Lehet hogy bármelyik pillanatban meghallhat…

A szavak úgy fúródtak bele Cat szívébe, mint a rozsdás szögek. Hitetlenkedve nézett Michára, remélve hogy a férfi hirtelen elneveti magát hogy csak viccel, de a billentyűs arckifejezése egy percig sem változott el a mosolygás kegyes irányzatába. Nem tudott mit mondani, szorongás költözött a torkába. Hirtelenjében mintha a kinti fagy futott volna át lelkén, mire megborzongott.
- De… Mégis… Milyen betegség ez? És mióta? –Kérdezett vissza, még mindig nem hitt az elhangzott szavaknak. Hiába nem beszélt olyan sokat testvérével a vére volt, és szerette őt, mivel a családhoz tartozott. Valahol mindig ott voltak egymásnak, Soulness és ő is úgy indult útnak a nagyvilágba, hogyha netalántán úgy alakulna sorsuk, egymástól nyugodtan segítséget kérhetnek. Erre meg kell tudnia, hogy az öccse a halálán van.
- Voltaképpen nem mondott semmit erről a betegségről. Lehet hogy daganat de az is lehetséges hogy valami más… Még nekem se mondta el, még a menyasszonyának sem… De műtétről még csak szó sem esett… Legalábbis nem mondott semmi erre utalót, hogy esetleg egy operáció segítségével meg lehetne menteni. - Nézett fel rá fájdalmasan Micha. Fájt neki mikor erről beszélt - Soulnessben töménytelen mennyiségű büszkeség van, és nem akar a világ terhére lenni, mert ő váltig azt hiszi hogy ő egy teher… Pedig nem az. – Mosolyodott el szomorkásan Micha, majd meglepetten tekintett Catre. Csak most vette észre hogy a nő olyan furán nézi őt, és kezdett az a kellemetlen érzés a testébe ivódni hogy megfejtette a legmélyebb titkát.
- Szereted őt igaz? – Nézett rá komoran a lány, miközben a kávéja után nyúlt.
- Csak úgy mint mindenki más… - Kezdte el a hárító hadműveletet Micha, de a nő arcán változatlanul ott maradt a kemény megállapítás. – Akárcsak te… Vagy Laus, vagy a többiek…
- Lehet hogy a fáradtság beszél belőlem, de teljesen máshogyan beszélsz róla mint a többiek.. Mintha neked sokkal fontosabb lenne, mint a többi tagnak… - Nézett rá kissé megütköző tekintettel a lány, mire a billentyűs megrázkódott.
- Mégis miért gondolod ezt? Miből következtetsz erre? – Nézett rá vissza a férfi értetlenkedve. Torkában gombóc kezdett halmozódni, és úgy tűnt nem bírja legyűrni. Hogy tudja Cathryn ilyen hamar megfejteni az emberek érzelmeit.
„ Ez így nem reális… Ez így lehetetlen!” –Ráncolta össze homlokát Micha hirtelen.„ Most azonnal ki kell találnom valamit, de sürgősen! Soulnessen és Lauson kívül senki sem ismeri az érzelmeimet!” –Köhintett egyet, és feszülten elmosolyodott.

- Cat, vagy nem ismersz még teljes mértékben, vagy pedig tényleg fáradt vagy… Mind a kettő bizonyos… - Motyogta fáradtan.
- Lehet, hogy igazad van… - Mosolyodott el hirtelen Cathryn, mire a billentyűs meglepetten nézett fel rá. Túlságosan is hamar feladta, és ez gyanút keltett a férfiban. Mi történt hirtelen? A következő pillanatban viszont olyan kérdést kapott, aminek hatására majdnem lefordult a székről. – Gyere fel hozzám aludni… Reggel majd hazamész… - Vette elő a lány a pénztárcáját, és már éppen nyitotta volna ki mikor a billentyűs megfogta a kezét.
- Nő nem fizet helyettem… - Dörmögte akadékoskodóan, fel nem fogva még mit kérdezett tőle a nő.
Cat meglepve ránézett, Micha belenyúlt a zsebébe megmarkolt egy kis adag pénzt és az asztalra dobta. A lány ránézett majd nevetni kezdett.
- De Micha ez háromszorosa annak az összegnek, amit fizetnünk kéne… Nem kéne szórnod a pénzt.. Elvégre kevesebbet kapsz, mint Soul…
- Valamiből a pincéreknek is meg kell élniük.. És nyugodj meg van elég. – Állt fel a férfi és megigazította szőke fején a sapkát. Odament Cathrynhez, és felemelte a nő kabátját és megvárta, amíg Cat belebújik. Ismeretlen érzés tolongott benne, igazából most érezte azt hogy voltaképp szeret a nővel lenni, ugyanakkor félt hogy a nő rájön az igazságra, hogy fontosabbnak tartja Soulnesst még a saját életénél is.
- Akkor nálam alszol Micha? – Ismételte meg a kérdést Cat, mire a férfi egy pillanatra ránézett.
- Nem lenne fair… Nem gondolod? –Mosolyodott el felnőttes mosollyal Micha, kissé mintha kellette volna magát. Hamar érte az ajánlat, nem számított rá. Meglepetésként érte, de eljátszott a gondolattal.
- Már miért nem? –Ráncolta össze homlokát ártatlan arccal a lány.
- Hmmm, nem gondolod hogy túlságosan is kevés ideje ismerjük egymást hogy egymásnál aludjunk? –Érdeklődött tapintatosan a férfi, mire a nő kissé megütközve nézett rá.
- Nem azt kértem, hogy jöjjünk össze… És nem is az a célom… - Válaszolta kissé ridegebben, mire Micha arcára csalódottság ült ki. – Azért kérdeztem, mert látom rajtad, hogy komolyan fáradt vagy, és nem akartam hogy hazamenj, és az útközben esetleg valami bajod essen… Azt hittem te vagy Soulness legjobb haverja… De ha nem akkor… - Csapta fel az orrát Cathryn és tetetett sértődöttséget varázsolt az arcára.
- Akkor rendben… - Fejezte be a mondatot a billentyűs helyette. – De csak akkor persze, ha nem vagyok a terhedre…- Jegyezte meg csöndesen, bocsánatkérően.
- Hát ha nem dugítod el a vécémet akkor jöhetsz… - Mosolyodott el Cathryn ezzel Micha arcára is mosolyt csalva. Még soha senki sem tudta megmosolyogtatni Soulnessen kívül. Olyan furcsán kellemes volt a gitáros nővérével lennie, mintha valahol Soulnessel lenne…