Novellák - 96.oldal

Lassacskán beletörődtem végzetembe: senki leszek én is. A mindennapokat már nem találtam értelmesnek. Nem láttam a bennük rejlő lehetőségeket úgy, mint régen. Nem láttam semmit. Ekkor mondta be lelkem végleg az unalmast. Gyászoltam persze, de nem tudtam érezni elvesztésének súlyát. Halála után már alkotni sem voltam képes. Csak ültem az üres papír fölött, kezemben ceruza, de nem volt miről alkotnom...

Hónapok telnek lassan, úsznak az évszakok, előbb a tavasz, lassan a nyár. Gólyatábor, messzi szomszédok vagyunk épületileg. Ők hoznak, anya, tesó, sógor, no meg ő maga. Kicsit kínos, de bírom, hisz felépültem. Nem vonz, nem érzek semmit, s büszkén mosolygok, ha megpróbál zavarba hozni. Voltam én jobb pasival azóta, nála dögösebb száz generációval, rendesebb, mint négy angol lord, erősebb, mint öt Rambo. Az táncolt velem, megérintett, s belémhasított a csalódás: nem érzek semmit. Ez akkor...

Hát nem értik? A világ nem olyan, mint ahogy azt elképzelik, és sose volt olyan. Mindannyian naivak, keresnek egy embert, akiben megtalálhatják a Sátánt és megnyugodnak. Megnyugtatják magukat, addig a pillanatig, amíg valakiből ismét kitör az érzés, és megint felrázza borzalmas tetteivel a világot. Egyedül az emberi faj képes arra, hogy saját fajtársának csupán kedvtelésből elvegye az életét...

- Rég láttam, hogy van?- kérdezte egy távoli szomszéd - volt az indító kérdés-, amit nem lehetet szó nélkül hagyni.
Szívesen megállt, mert szó, ami szó, ő is nagyon vágyott arra, hogy gondolatait megoszthassa valakivel vagy valakikkel.
Amint éppen megállt, hogy válaszoljon a kedvesen feltett kérdésre, látja ám, hogy a szemközti házból ismeretlennek tűnő néni ballag nagyon leromlott állapotban, - de hisz alig ismert rá...

A férfi kissé hátrébb lépett, de a lába megcsúszott, és a földre zuhant. Az egész másodpercek alatt történt, egyiküknek sem volt ideje felfogni mi történt. Később a mentők elvitték, és kiderült, hogy Paul combnyaktörést szenvedett. A kórházi dolgozók rémálma valóra vált. A műtét után a férfi rosszabb betegnek bizonyult, mint az orvosok. A nővérekkel folyton kiabált, semmi nem volt jó neki, nem volt hajlandó ételt, és italt elfogadni, és ami a legrosszabb, nem vette be a gyógyszereit. Sem...

Hősünk ezt már nem érzékeli és a mennyország kapujában történt adategyeztetést követően, mivel túl nagy bűnt nem találtak a lelkén, bebocsátást nyert. Így került a bolyongásai révén történetünk helyszínére a parkba.
Miután megpillantotta a parkban ülő lelket, sietős léptekkel megindult felé, hátha szóba tud elegyedni vele...

Fehér szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhők mögé, mint egy szégyenlős kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérként ricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdtizmú nyár. A nyár mindig, megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fűzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett – de mitől repedt itt, hol minden a víz, nem tudom...

Halott vagyok.
Ez a gondolat kattogott a fejemben. Elképzeltem ahogy Carla, Tom és a többiek ott állnak a sírom fölött, és szép igéket mondanak nekem. A gondolattól könnybe lábadt a szemem. Kilenc éves korom óta nem sírtam, de úgy gondoltam, a saját halálom a legmegfelelőbb erre. Talán ez egoizmus? ...

Dermedten néztem őket. Ez nem történhet meg velem! Biztosan, csak egy rossz vicc. Nem gondolhatom komolyan, hogy ezzel a fiatal csitrivel fog megcsalni. Hiszen, ő hűséges típus. Az elmúlt kétszáz év alatt, sosem okozott nekem fájdalmat.
Mozdulni sem mertem. Még egy hangos szó sem hagyta el didergő ajkaimat. A szívem mélyén azt kívántam, hogy ne vegyenek észre. Sőt az lenne a legjobb, ha itt sem lennék, hisz akkor, nem láthatnám ezt a felháborító jelenetet...

Régen sokat meséltek róla, hogy ott egyszer valaki leesett, és azóta kísért ott a szelleme, vagy valami ilyesmi. Nem mindig tudtam jól kihallgatni a felnőttek beszédét. Egyszer arra gondoltam, hogy megírom a hasadék szellemének történetét, de letettem erről: kevés volt a háttérismeret, és a szüleim úgysem számoltak volna be egy öngyilkosságról, ami a házunktól nem messze történt meg...