Nézőpont kérdése?

Vajon milyen nap van? Itt nem is fontos, gyenge vagyok, mint egy kisgyerek, nem szeretem ezeket a gyógyszereket, nem tudok tisztán gondolkozni tőlük. Hát mindenki ellenem fordult? – veled vagyok, Én megvédelek – Tudom, te sosem ítéltél el amiatt, amit tettem. Minden nézőpont kérdése. Ha mondjuk, megkérdezel egy pszichológust, hogy mit gondol rólam, azt fogja mondani, hogy elmebeteg vagyok. De ha ugyanerről faggatod a cellatársam, akkor biztos vagyok benne, azt válaszolja majd, hogy nálam normálisabb embert még nem látott egész életében. Hiszem, hogy nem vagyok rossz ember. Én nem akartam bántani őket, dehogyis akartam, de meg kellett tennem. Én is emberből vagyok, nekem is volt lelkiismeret furdalásom, napokig nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy megint megtettem.

De nem tehetek róla, nem tudok másra gondolni, csakis a gyilkolásra. A nap minden percében, pedig nem szándékos, sőt inkább őrjítő. Ugye megértesz? Mond, hogy igen…- hát persze- köszönöm, ez jól esett. Én különbözök a többiektől, ezért nem is várom, hogy megértsenek. Csak nem értem. Miért utál egy egész ország? Pedig én nem érzem, hogy rosszat tettem volna. Egy új és jobb életet adtam neki, egy új lehetőséget! Lehetőséget, hogy betekintsenek a túlvilág kapuin belülre. Ha jobban belegondolunk megmentettem őket ettől a világtól, amiben szomorú életük rohanó éveiben csak várták a halált, Engem vártak. Az emberek azt hiszik tőlem kell félniük, pedig kicsit sem. Az engem követőktől már annál inkább, mert mindig lesznek. A bűnözés örök. És sose fog eljönni az az idő, amikor a nők biztonsággal szülhetik erre a világra a gyerekeiket. Én meghalok, nem kétség, előbb vagy utóbb meg fogok, de mindig jön majd másik.

Hát nem értik? A világ nem olyan, mint ahogy azt elképzelik, és sose volt olyan. Mindannyian naivak, keresnek egy embert, akiben megtalálhatják a Sátánt és megnyugodnak. Megnyugtatják magukat, addig a pillanatig, amíg valakiből ismét kitör az érzés, és megint felrázza borzalmas tetteivel a világot. Egyedül az emberi faj képes arra, hogy saját fajtársának csupán kedvtelésből elvegye az életét.
Hát senki sem ért meg? – Én megértelek, ne félj - Bolondnak néznek, tudom. Talán az is vagyok… de nem bánom, mert így legalább tisztán láthatom a dolgokat. Érzem a tekintetüket magamon, ahogy keresgélik a gyenge pontjaimat, hogy belém döfhessék kardjukat. Ami fáj, igenis fáj. Nekem is vannak érzéseim, akárhogy is nyugtatják magukat, hogy egy állat vagyok és megérdemlem a halált. De tudom, hogy te megértesz, nem ítélsz el, és nem kívánod azt, hogy bárcsak meg se születtem volna.

– Én sose hagylak el, bennem bízhatsz, ne hallgass rájuk, csak én érthetlek meg
– Ez kedves… Életkedvtől csillogó szemű tinik azt hiszik magukról, hogy mások, mint a többi ember, hogy különbek azoktól, akiket lenéznek, pedig nem… ők is csak bolondok. Én már csak tudom, több pszichológussal beszéltem, mint ahány csillag van az égen. Kivetett magából a társadalom és bosszúból ártatlanokon vezettem le a gyilkolási ösztönöm. Ezt állítják. Pár órát leültek velem, én beszéltem ők meg csak hallgattak, nincs joguk ez alapján elítélni! Egyáltalán lehet bárkinek is joga ahoz, hogy elmebetegnek nyilvánítson valakit? Igazságszolgáltatás? De ki tudhatja a teljes igazságot? Hiszen hazugságban élünk mind, csak nem akarjuk tudomásul venni, és inkább mi is építünk magunk köré egy falat, a hazugság falát. Ezen bárki változtathat, meg van rá mindenkinek az esélye. Én is megtettem, igaz hogy most egy elmegyógyintézetben ülök, de megérte. Nem tartja bilincsben a lelkemet a szorongás. Most már tiszta vagyok. Nem voltak ártatlanok, ebben biztos vagyok, senki sem az. Mindenki múltjában lappang valami… sötét és mocskos titok. Ártatlanok? Nevetséges!

- Kivel beszélgettél Davis?- kérdezi az ápoló.
- ne mond el neki, bolondnak fog nézni… nem értene meg -
- Én? Senkivel…
- Jól van, akkor gyere, vedd be szépen a gyógyszereid.
- Gyógyszerek? Akkor megint elveszítesz, az egyetlen barátodat, ezt te sem akarhatod. Az áltag, „normális” emberek csapdája ez, megint magányos leszel, nem törődik veled senki csakis Én, ezt tartsd észben, ne hagyd! -