Az őszködben gomolygó

A parton ültem, amely még mindig a folyóhoz tartozott.
Fehér szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhők mögé, mint egy szégyenlős kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérként ricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdtizmú nyár. A nyár mindig, megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fűzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett – de mitől repedt itt, hol minden a víz, nem tudom.

Az ősz más nyelven beszél. Az ősz szorongást hoz, ha diák vagy, és szorongást, ha szülő. Az ősz a forradalmak kettes számú évada a tavasz után. Nehéz csontú évszak, öszvérként makacs, nem enged elheverned, mint a nyár. Estéi s hajnalai nagyon fájnak, főkinn az elejjin, mikor még strandpapucsodhoz méred a kávé s az első falat idejét. Van, hogy már hólapáttal indulnál, a vidék havas, de csak a k ö d b u r k o l t a m a g v á b a. Ekkor mélyen tüdődbe szívod a fagyot, amely még nem fagy, s januárban csupán lenge zefírnek tűnhet majd. Ha vissza tudnál emlékezni. De nem tudsz. Nem tudsz.
Hogy napokat repeszt a lázas éberség.

Mint mondtam, a parton ültem, s az estét vártam. Ősz estéi, ide több szó nem szükségeltetik. Letelt napod után nézheted az éjbe hanyatló természet haldoklását. De a fák még zöldek, és lombjukon átereszt a lámpafény, s zöld mint a lánytól kertek mélyén júliusban csókot loptál. Hajó dudált a Dunán és csillagszóró meg tűzijáték.
Imádom. Feldob. Agymeneszt.
Sokáig ültem, ezt él bennem. Egy teljes, terméketlen évet méricskéltem, mennyit vághatnék ki belőle újrahasznosításra. A hulladék is aprópénz. Ám ezúttal nem leltem ilyet. Istenem. Deficit. Eldobhatom.
„Magunkat meg a tűzbe,
magunkat meg a tűzbe!”

Sokáig ültem. Sokáig ülni, sejhajon fekély, mondta a nagyapám. De amúgy is hűvösödött. Hűvös volt, és a szél zúzmarás. Egyébként sem volt látnivaló. A víz egykedvű szürke, mint ezer éve mindig. Túl a parton kondérban képzelt harcsa rotyogott. A madarak már csak szerény számban töltötték be a menny alá hanyatló űrt. A tikkadt vízmenti iszapból rozsdás vasak köptek csutorás vaspernyét itt süllyesztettük el a Bismarckot dobjad Anti ez az nohát ez nem semmi. A levelek hulltak. Egy lesoványodott, hallgatag vigasz kucorgott egy fa alatt. Zörgő tér. Semmi.

Felálltam, és gondosan leporoltam az ülepemet. A nők nem kezdenek piszkos ülepű srácokkal, még az olyan holtarcú leharcolt Bovarynék sem, amelyek megtöltik a Front mokányfüstös üregeit. Az ember adjon magára. Víztükörben arcom törtárnyék koponya, és akkor már el is lehet indulni valamerre. A kertek alatt. A homályban.
- Én mondom neked, Szerafin, ez az egész nem ér egy hajítófát sem. A haladásról. A megélhetésről. Mit akarsz még? Puding úr meghalt ahogy azt a hegyről látták, feltámadt, és újra feldobta a pacskert. Azt se mondta, helló, szevasz, kösz hogy kitartottál. És ez csak az alfele. Másfelől meg, nekem sok van, kurva sok lesz, nekem meg alig lesz semmi nulla ganéj. Ez egy ilyen baszomizé-effektus. De lejárt lemez ez, történelem vége meg minden. Csak az ősz hangol le-fel, hátgerinced tépkedő húrok ránduló szívizom. Félsz a pénztől.

Az ösvény szélén álltam. Helyzetem a következő volt: tőlem balra fű meg eldobott csokoládéspapírka, tőlem jobbra egy halott bagoly (nem lehetett halott bagoly: a bagoly ritka, nagyon ritka, és ez nem volt a kerekded-erdő), mögöttem sötét előttem pékségfény, kenyérmeleg. Szennyvízcsatorna egyszer elúsztunk mellette haha de jó móka volt. Az út egyenes világos, semmi dráma, és ezért nem értettem, hogy megtörtént az, ami régen
(Ági Ági)
szóval azért nem értettem, mert semmi nem volt, abszolút semmi, ami megdobjon, érted. De most az ő képe úszott be lelkem légterébe, mint egy gázzal felfújt sörsátorban ültünk és te megfogtad a kezét hideg volt. Iszonyúan ijesztő és szívborzongató érzés volt, borzongott igen, a szívem, és az éjszaka asszisztált mert ősz volt akkor és ősz régen, mikor arcába néztem. Milyen szép volt! Így egyszerűen. Szép. Mostanra bizonyára halott.
Persze nem lehet halott, alig lehet 26 éves, istenem de hát akkor még szűz volt. Szűz volt, és te szerelmes voltál, de régen jutott eszedbe legutóbb mikor kálvárián áltál és a szél átmosott. Emlékek…

…Milyen furcsa ma, volt idő, hogy Clinton volt az elnök Amerikában s itthon Orbán Viktor… igen, akkor volt hogy Lewinski kiszopkodta és nagyon forró nyárra emlékszem, Alcatel One Touch easy club band hogy röhögtem rajta. De a dob hangjára is emlékszem, még máshogy szólt és a gitár is, és almaszirmok közt terveztük a jövőt. Mégis, leginkább őrá emlékszem, álmodoztam róla az udvaron, zafír égett kék ég delén, és a kezünk egymáshoz ért és szerette az R.E.M.-et. Tomboló ösztönök folynak körbe hogy rágondolok, de az arca nincs meg. Miért nem tudtam soha megjegyezni? Elfolyik mint az iszap. Halott bagoly a lábamnál. A testét sosem kaptam meg, nem is kellett. Istenem add vissza azt őszt és az első havazást. A szorongásokat iskolába menet. A felforrósodó szívizmot és elszoruló torkot. Add megélnem ezt.

Elindulok az ösvényen. Velem párhuzamosan, lenn a parton hazafele baktat egy horgász. Sör jár a fejében és pörkölt. Az enyémből lassan kimosódik Ági, az emlék fénye elenyész, mint a nyár tábortüze. Nem is bánom. Dudorászni kezdek. Azon tűnődöm, hazasiessek-e a földszintes házak között, megnézni tévében a hurutok és a habcugok küzdelmét. Úgy döntök, ez felesleges volna. „Politikáról írtok nekem. Ha tudnátok, mennyire nem érdekel!” Talán hasznosabb, ha ellátogatok a Frontba. Na jó, ha nem is hasznos, szükséges. Péntek este van, s még csak fél kilenc. S belül már érzem a szorítást, mely nem lehet más, mint az ital utáni vágy. Vár ez a föld alá süllyesztett holdbázis, ahonnan nézve nem számít, milyen aszteroidák és bolygóközi szirszarok repkednek odakinn, a végtelen feketében – meleg van és tompa otthonosság, s ha körbe-körbe jár is az ember, mint Kubrick tákolmányában – megszokja.

Lassan lépdelek, nem sietek, és 2007. szeptember 19.-e van, közép európai idő szerint 20 óra 36 perc, az időjárás túlnyomórészt borult és nem vékonyodik a felhőzet. A reakcióidőm hosszabb a megszokottnál.
Lassan lépdelek. Holt baglyok lábaimnál.