Novellák - 94.oldal

- Rég láttam, hogy van?- kérdezte egy távoli szomszéd - volt az indító kérdés-, amit nem lehetet szó nélkül hagyni.
Szívesen megállt, mert szó, ami szó, ő is nagyon vágyott arra, hogy gondolatait megoszthassa valakivel vagy valakikkel.
Amint éppen megállt, hogy válaszoljon a kedvesen feltett kérdésre, látja ám, hogy a szemközti házból ismeretlennek tűnő néni ballag nagyon leromlott állapotban, - de hisz alig ismert rá...

A férfi kissé hátrébb lépett, de a lába megcsúszott, és a földre zuhant. Az egész másodpercek alatt történt, egyiküknek sem volt ideje felfogni mi történt. Később a mentők elvitték, és kiderült, hogy Paul combnyaktörést szenvedett. A kórházi dolgozók rémálma valóra vált. A műtét után a férfi rosszabb betegnek bizonyult, mint az orvosok. A nővérekkel folyton kiabált, semmi nem volt jó neki, nem volt hajlandó ételt, és italt elfogadni, és ami a legrosszabb, nem vette be a gyógyszereit. Sem...

Hősünk ezt már nem érzékeli és a mennyország kapujában történt adategyeztetést követően, mivel túl nagy bűnt nem találtak a lelkén, bebocsátást nyert. Így került a bolyongásai révén történetünk helyszínére a parkba.
Miután megpillantotta a parkban ülő lelket, sietős léptekkel megindult felé, hátha szóba tud elegyedni vele...

Fehér szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhők mögé, mint egy szégyenlős kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérként ricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdtizmú nyár. A nyár mindig, megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fűzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett – de mitől repedt itt, hol minden a víz, nem tudom...

Halott vagyok.
Ez a gondolat kattogott a fejemben. Elképzeltem ahogy Carla, Tom és a többiek ott állnak a sírom fölött, és szép igéket mondanak nekem. A gondolattól könnybe lábadt a szemem. Kilenc éves korom óta nem sírtam, de úgy gondoltam, a saját halálom a legmegfelelőbb erre. Talán ez egoizmus? ...

Dermedten néztem őket. Ez nem történhet meg velem! Biztosan, csak egy rossz vicc. Nem gondolhatom komolyan, hogy ezzel a fiatal csitrivel fog megcsalni. Hiszen, ő hűséges típus. Az elmúlt kétszáz év alatt, sosem okozott nekem fájdalmat.
Mozdulni sem mertem. Még egy hangos szó sem hagyta el didergő ajkaimat. A szívem mélyén azt kívántam, hogy ne vegyenek észre. Sőt az lenne a legjobb, ha itt sem lennék, hisz akkor, nem láthatnám ezt a felháborító jelenetet...

Régen sokat meséltek róla, hogy ott egyszer valaki leesett, és azóta kísért ott a szelleme, vagy valami ilyesmi. Nem mindig tudtam jól kihallgatni a felnőttek beszédét. Egyszer arra gondoltam, hogy megírom a hasadék szellemének történetét, de letettem erről: kevés volt a háttérismeret, és a szüleim úgysem számoltak volna be egy öngyilkosságról, ami a házunktól nem messze történt meg...

Remek. Ez egy jó hír. A beszélgetések általában két és fél órásak voltak, egy röpke teával keresztezve. A tea maga nagyon finom volt, de utána az ember legszívesebben bebújt volna egy jó nagy paplan alá, és az álmaira bízta volna magát. De ilyenről szó sem lehetett itt, jöttek a kérdések, azon a nyugtató, bárgyú hangon. És az ember bármennyire is zárkózott személyiség volt, önkéntelenül is kitárulkozott. Tehát, ma ez a kis tea kimarad, és csak egy száraz, rideg beszélgetés lesz...

Felülről minden egész más. Már nem érzem a gravitációt, sem a szelet vagy a hőmérsékletet. Magasan az útburkolat fölött vagyok, letekintek az alattam elterülő világra. Siető emberek, autók, buszok, és egyéb járművek változatos kavalkádja látszik odalent. Egy tébolyult hangyaboly, egy nyugodni nem tudó világ ez, melyben élek. De most egy kicsit kívül helyeztem magam ezen. Követem a buszt a szememmel, ahogy végighalad az úton. Körülöttem semmi, csak a levegő. Fölöttem felhők, és a végtelenség......

Rövid látogatást tett a hivatalban, ahol előbb érdeklődött, hogy a Dover- Marseille-i hajójárat mikor indul, majd mikor közölték vele, hogy Friszkóban van, feljelentéssel kívánt élni, hogy elrabolták és kifosztották.
A hivatalnok elnézően mosolygott először és megkérte Peppe apót, hogy távozzon finoman, ahogy régi ismerőst illik.
- Mi van Peppe, megártott a piaszabadság és azt sem tudod, hol vagy? Na tágulj innen, mert kidobatlak! ...