Novellák - 94.oldal

Az istálló előtt egy lány állt. Arca kortalan, szeme zöld, haja szénfekete. Vékony volt, tán túlságosan is, lényéből mégis erő sugárzott. Lovakat összeszoktatni jött ki. Egy sokáig beteg heréltet tett ki a többi közé, s most várta, befogadja- e a vezérkanca a régi-új ismerőst. Míg a lovak eléggé vihánc módon a soraikat rendezték, a lány figyelmét egy másik csoda kötötte le. A nap sugarai lassan átkéredzkedtek a lovardát borító ködfelhőn, szivárványt építve a karámok fölé...

Egy olyan világban, ahol nincs több eltitkolt érzés. Egy olyan világ, ahol nem bújhatsz el egy kemény külső mögé, ahol nem védheted szívedet bevehetetlen falakkal, és nem véded elméd gyümölcseit vagy érzéseid valóját érdektelenség és nemtörődömség mögé...

Érzem, közeledik az elmúlást, a kezemet átjáró jóleső melegség érzése lassan megszűnik majd és csak az emlékezetemben él tovább. Ismét egy forduló, sietve érem utol a lépcsősor tetején. Egyre közeledik a vég. Még két forduló. Szeretnék nem a lépcsőre, hanem őrá koncentrálni. Beszélgetünk, és a társalgás elvonja a figyelmemet az egymást követő lépcsőfokok gyors elhaladásáról...

Lassacskán beletörődtem végzetembe: senki leszek én is. A mindennapokat már nem találtam értelmesnek. Nem láttam a bennük rejlő lehetőségeket úgy, mint régen. Nem láttam semmit. Ekkor mondta be lelkem végleg az unalmast. Gyászoltam persze, de nem tudtam érezni elvesztésének súlyát. Halála után már alkotni sem voltam képes. Csak ültem az üres papír fölött, kezemben ceruza, de nem volt miről alkotnom...

Hónapok telnek lassan, úsznak az évszakok, előbb a tavasz, lassan a nyár. Gólyatábor, messzi szomszédok vagyunk épületileg. Ők hoznak, anya, tesó, sógor, no meg ő maga. Kicsit kínos, de bírom, hisz felépültem. Nem vonz, nem érzek semmit, s büszkén mosolygok, ha megpróbál zavarba hozni. Voltam én jobb pasival azóta, nála dögösebb száz generációval, rendesebb, mint négy angol lord, erősebb, mint öt Rambo. Az táncolt velem, megérintett, s belémhasított a csalódás: nem érzek semmit. Ez akkor...

Hát nem értik? A világ nem olyan, mint ahogy azt elképzelik, és sose volt olyan. Mindannyian naivak, keresnek egy embert, akiben megtalálhatják a Sátánt és megnyugodnak. Megnyugtatják magukat, addig a pillanatig, amíg valakiből ismét kitör az érzés, és megint felrázza borzalmas tetteivel a világot. Egyedül az emberi faj képes arra, hogy saját fajtársának csupán kedvtelésből elvegye az életét...

- Rég láttam, hogy van?- kérdezte egy távoli szomszéd - volt az indító kérdés-, amit nem lehetet szó nélkül hagyni.
Szívesen megállt, mert szó, ami szó, ő is nagyon vágyott arra, hogy gondolatait megoszthassa valakivel vagy valakikkel.
Amint éppen megállt, hogy válaszoljon a kedvesen feltett kérdésre, látja ám, hogy a szemközti házból ismeretlennek tűnő néni ballag nagyon leromlott állapotban, - de hisz alig ismert rá...

A férfi kissé hátrébb lépett, de a lába megcsúszott, és a földre zuhant. Az egész másodpercek alatt történt, egyiküknek sem volt ideje felfogni mi történt. Később a mentők elvitték, és kiderült, hogy Paul combnyaktörést szenvedett. A kórházi dolgozók rémálma valóra vált. A műtét után a férfi rosszabb betegnek bizonyult, mint az orvosok. A nővérekkel folyton kiabált, semmi nem volt jó neki, nem volt hajlandó ételt, és italt elfogadni, és ami a legrosszabb, nem vette be a gyógyszereit. Sem...

Hősünk ezt már nem érzékeli és a mennyország kapujában történt adategyeztetést követően, mivel túl nagy bűnt nem találtak a lelkén, bebocsátást nyert. Így került a bolyongásai révén történetünk helyszínére a parkba.
Miután megpillantotta a parkban ülő lelket, sietős léptekkel megindult felé, hátha szóba tud elegyedni vele...

Fehér szeptemberi nap volt. Nem láttam semmit a napon kívül, amely elbújt a felhők mögé, mint egy szégyenlős kiskutya. Hunyt szemeim mögött kanállal vert kondérként ricsajt a fájdalom. Miért a fájdalom! Tovaúsztak a frontok, s elvánszorgott a petyhüdtizmú nyár. A nyár mindig, megzavar, eltompít, s bár szeptember kékje hogy fehér tengerbe fúl, a lég tiszta, kristály vízi fűzfák, lengnek-bongnak ágacskáik a repedt föld felett – de mitől repedt itt, hol minden a víz, nem tudom...