Életem filmje 1.

Nagyon hideg van. Ülök a kandalló előtt, a tűz ropog, de én mégis fázom. Minden nyugodt. Az utcáról nem szűrődik be zaj. Csak a tűz ropogását hallom. És a saját gondolataimat. Itt biztonságban vagyok, de vajon meddig? Mikor törik rám az ajtót? És hová mehetnék egyáltalán? Kérdések, amik folyamatosan keringenek az agyamban.

Annyira nehéz volt itt berendezkedni. Megszervezni a titkos repülő utat, találni egy házat, amit nehéz megtalálni, úgy rendezni az életem, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy létezem. Rengeteg munka és miért? Holnap már lehet, hogy egy koporsót fogok bámulni belülről. Amikor esténként sétálni indulok, vagy épp csak a boltba szaladok át kenyérért, a kapucnim mögül az embereket figyelem. Miért nézett olyan sokáig rám? Mit akar tőlem? A szememet keresi, az arcomat akarja látni.

Sokszor magamban azt játszom le, hogy a velem szembe jövő mit gondolhat. Elviccelődök magamban, hogy talán épp a feleségére gondol, vagy hogy milyen unalmas volt a legutóbbi foci meccs, hány éves Cher satöbbi. Magamban jól elszórakozom, de sokszor eszembe jut a múltam. Visszhangoznak fejemben a sikolyok. Éjjel a legrosszabb. Álmaimban minden újra lejátszódik a fejemben. Vér. Vér és tűz. Ezt látom mindenhol. Álmaimban, az utcán sétálva. Az eladó a boltban vért könnyezik. Amikor a kandallót nézem, a tűzben olykor emberi arcokat látok. Régen elfeledett emberek, most újra kísértenek. Különös. A múltam most kísért. Most amikor szakítani akarok vele, amikor menekülni akarok. Életemben először rettegek. Igazán rettegek, attól, hogy utolér a múltam. Bedarál. Visszakapom azt a szenvedést, amit én okoztam másoknak. Megérdemelném. Emberhez méltatlanul viselkedtem. Sajnos mire rájöttem már túl késő volt. De most itt vagyok. Budapesten. A piciny Magyarország fővárosa. Egy apró kis házban vagyok a város szélén. Itt nem találhatnak rám, vagy ha mégis, én itt várok. A félelemtől sápadt arccal, amit csak a tűz világít meg.

Állj. Valami zajt hallok. Egy autó megállt a kapu előtt. Nem. Az kizárt. Paranoia. Igen csak az lehet. Nem ez határozottan ajtó becsapás volt. A zajból ítélve egy új autó. A gumiütköző tompítja a zajt. Lehet, hogy a szomszédhoz jöttek. De akkor miért az én kapum előtt parkolt le? Ki kéne néznem az ablakon, de ha engem keresnek, és észre vesznek az ablakban… Bár ha engem keresnek, és megtaláltak, úgyis be fognak jönni. Lépteket hallok az udvarról. Határozott léptek. Valószínűleg férfi, 100 kg körüli. Plusz mínusz 10 kiló. Ilyesmiben ritkán tévedek. Csak egy valaki ez jó jel. Most nem hallom. Biztos megállt az ajtó előtt. Most vagy eltévedt és nem ezt a házat keresi, vagy vár valamire. Még egy autót hallok. Egy kis busz. Amennyire innen meg tudom ítélni. Igen valószínűleg az, valaki elhúzza az ajtót. Többen szállnak ki. Pontosan nem tudom, de azt hiszem öten. Szépen sorban. De talán kevesebben és csak a lépteik visszhangját hallom.

Elindulnak ők is az ajtó felé. Aki először ért ide nem mozdul. Illetve nem hallom. Beérnek az ajtó elé. Ott állnak mindannyian. Ez már nem lehet véletlen. Valaki kibiztosítja a fegyverét, innen hallom. Vége. Most már nem menekülhetek. Az egyik berúgja az ajtót. Nem nézek oda. Háttal vagyok az ajtónak. Még mindig a tüzet bámulom. Ez lesz az utolsó, amit látok.
Egy fegyver elsül.