Novellák - 87.oldal

Mikor a baba gazdája vidáman belép a szobájába, körbe néz, majd nyugodtan leheveredik az ágyra. Percekig csak bámulja a plafont, aztán a szeme lejjebb téved, és észre vesz a polcon ülő babán valami szokatlant, valami furcsát… Közelebb megy, jobban szemügyre veszi, megkérdezi tőle: ”Mi a baj?, Mi történt veled?” Nem jön válasz. Pedig a baba legbelül ordít, kiabál, de ennek kívülről semmi látszata nincs. Kivéve a baba gyönyörű, ébenfekete szemét…

- Már úton van a rendőrség, nem éri meg! – figyelmeztette a férfit egy vékony női hang valahonnan az összeverődött tömegből.
Titanilla nem várta meg, hogy a férfi ismét elkapja a torkát, berohant a legközelebbi ajtón.
- Nem rohanhatsz el előlem! – a férfi azonnal a háta mögött termett, az ajtóban.
A nő sok széket és egy hosszú asztalt látott a szobában; a tárgyalóterembe jutott. A férfi meglökte magát az ajtófélfában és egyenesen a lány felé vetette magát...

A lány rohant az életéért mélyen az erdőbe. Már képtelen volt eldönteni, hogy ki áll mellette és ellene. Egyre csak Miléné szavai jártak a fejében, s úgy érezte teljesen magára maradt. Nem tudta hova mehetne, s egyre jobban elfáradt, mígnem zihálva a földre esett. Az erdő lassan elcsendesült körülötte, hogy nem hallott mást csak a saját szívverését. Ám a távolból hirtelen nyüszítés tört fel. A fehér farkas volt az, s bundája vértől vöröslött...

El fog jönni az az idő, amikor a gyógyító angyal majd megfogja a kezem, és megmutatja, mi van a sötétben. Ha velem lesz, akkor nem fogom érezni azt a szorongást, amit eddig, és talán ez már végleg elmúlik. Még nem sejti hogy ez fog történni, de majd elmondom neki. Illetve megmutatom nyáron, amikor kiviszem a kápolnához. Én megmutatom neki az erdőt és a szentjánosbogarakat, vagy ahogy a Hold átsüt az ágakon, és földöntúli fénnyel világítja meg a fehérre meszelt falakat...

...

De várjunk csak! Nincs egyedül! Egy másik árny bontakozik ki mellette. Közelebb érve látom, hogy egy nőről van szó, és egymás kezét fogják. Ó! Vak reményt tápláltam. Hogy is jöhetett volna egyedül? Tíz év túl hosszú idő volt számára! És én még bíztam abban, hogy csak engem fog szeretni, nekem szenteli az életét. Kár volt ebben a hitben élnem...

Leültek a kanapéra és koccintottak. A férfi a nőre koccintott, a nő pedig a lélek tisztaságára. A férfi mélyen a nő szemébe nézett és rá mosolygott. A nő visszamosolygott. A férfi büszke volt, mert délután óta ez volt a második mosoly a nőtől és tudta, hogy a nő nem szokott mosolyogni, és most mégis egy óra elteltével kétszer is. A férfi nem értette, hogy a nő miért nem mosolyog többet, hiszen csodálatosan mosolygott...

Amikor megérkeztem a vállalat székháza elé, majdnem elestem ijedtemben. Ugyanaz a nagy üvegpalota volt, amit szendergésemben láttam. Beléptem és Uram Atyám, az éjszaka látott kép fogadott. Egy csodálatosan nagy előtér, tele virágokkal és pálmafákkal, üvegasztalokkal és kényelmes fotelekkel, pont, mint egy hotelben. Remegő lábakkal léptem a portáshoz, aki rutinosan útbaigazított, merre menjek...

A fa alsó ága már csak pár centire volt. Hős-hernyónőnk épp ugyanazon az úton haladt, amin tegnap, de most barátjának köszönhetően nem ingott meg. Együtt felértek az ágra és Orsi már indult is a legközelebbi egészséges falevélhez. Ádám feljebb mászott volna még, de hagyta, hogy Orsi mondja meg, hogy hol töltik el utolsó hernyós óráikat...

Mi a fenének erőlködünk mindig, mi az ami miatt újra és újra irracionális döntéseket hozunk, és megpróbáljuk elhitetni önmagunkkal, hogy ami felborítja az életünket az nekünk jó?
Képesek vagyunk feleslegesen áldozatot hozni és a vége mindig ugyanaz, pofára esés. Beszél itt a tudomány alfahímről meg minden, az igazság mégis az, hogy mindig a nők választanak kedvük szerint...

- Őőő… Szia, Ádám vagyok. Az almafán lakom. Illetve. Laktam. Épp az előbb zavart el egy varjú otthonról. Gyorsan a mélybe vetettem magam és vagy hat ágon megpattantam, mire a földre érkeztem. Téged hogy hívnak? – fejezte be a mondandóját a másik hernyó.
Orsinak nem jött ki hang a száján. Csak állt a másik hernyó előtt, nézte és próbálta feldolgozni azt a sok-sok új információt, amit nem rég mondott neki ez az idegen, aki tulajdonképp már nem volt idegen, hiszen bemutatkozott...