Novellák - 86.oldal

Aznap feküdtünk le legelőször. Mint két kamasz úgy viselkedtünk, olyan mohón és csodálattal vájta belém a fogait, körmeit. Kissé talán túl erősen is, de tetszett, gyorsan történt az egész. Aztán haza kísért csókot adott és elment. Nem volt még nálam sohasem, soha nem vittem haza. Mindig egy idegen házhoz mondtam, hogy kísérjen, és azt mondtam babonából még nem megyek be, megvárom míg elmegy. Aztán haza sétáltam egyedül...

Furcsa dolog ez, mert bármit is mond, ami vicces vagy nem, nekem tetszik, sőt, még nevetek is, vagy kacagok. És amikor ő elmosolyodik. És az a másodpercnyi csillogás a szemében. Engem ez emel fel a mennyekig. És akarom, és azt akarom, hogy sose legyen vége, folyton mosolyogjon rám, nevettessen meg, hadd élvezem mindent, amit csak ő tud adni nekem. De ő ezt még nem tudja. Nem tudja, hogy most ő az egyetlen, aki ezeket mind meg tudja adni nekem...

A lámpa ismét zöldre váltott, így Jack sebességbe rakta a kocsit, és végre elindult.
Húsz perccel később már a saját garázsa felhajtójára fordult be, és hirtelen megkönnyebbült. Lezárta az autót, belépett a házba, és egyből a számítógéphez ült.
A gép be volt kapcsolva.
A monitoron a finoman lefékezett mögötte szövegrész után villogott a kurzor. A férfi testét kirázta a hideg.
Mysnak igaza volt, én tényleg megbolondultam. De mit akar tőlem ez a nő? Mi...

Világunk hanyatlik, alig vannak már Élők. Minden város romokban hever, de én keresem a reményt, egy cél Éltet, hogy egyszer még megtalálom azt a szerkezetet, amivel visszapörgethetem az időt. Halandó vagyok, így még elkeseredettebb vagyok...

– Ma már nem érdemes elindulni – mutatott nagyjából nyugat irányába Sam. – Nemsokára alkonyodik. Ha kora reggel indul el az illető, és nem téved el, estére biztosan odaér.
Meghánytam-vetettem magamban a dolgot. Igaza volt.
Úgy véltem, ideje feltennem a fontosabbik kérdést.
– És… Ki megy?
Úgy hangzott, mint valami kegyetlen büntetés, egy kemény ítélet. Mintha a halálba akarnánk küldeni valakit. Valakit közülünk...

- Na várjunk egy kicsit – intett kövér kezével a férfi, amin még ott csillogott egy kis olaj. – Azt mondod, hogy egy ideje mindig ugyanazt álmodtad?
- Igen.
- És elhatároztad, hogy leírod?
- Igen, de ezt már mondtam.
- Jó, de most csak válaszolj. Tehát miután leírtad azt, amit álmodtál, hirtelen transzba estél, és tovább történt az álmod?
- Nem estem transzba, csupán olyan volt, mintha elaludtam volna...

Úgy döntött, még egyszer megáll és megnézi a térképet, bár már harmadjára teszi ugyanezt, de mégsem bírta elhinni, hogy eltévedt. Lehúzódott az út szélére, és széthajtva a kormányra terítette, majd összeszűkült szemmel vizsgálgatni kezdte.
Egyáltalán hol a fenében vagyok? ...

- Fogd be, és figyelj ide. Épp meghallgatásra indultam, amikor beragadtam egy liftbe. Érted? Fel tudod fogni? – a hazugság úgy folyt elő a számból, mint a víz, szokás a csapból.
- Liftbe? Meghallgatás? Milyen meghallgatás?
- Nem érdekes! Nem az a lényeg, hanem az, hogy gyere ide, és szedj ki innen minket!
- Minket? Többen szorultatok be? Hányan?
- Ketten csak.
- Legalább valami jó csajjal? – kérdezte, és hallottam, hogy felül. Hangjában izgalom csengett......

- Jaaajj. X úr!Ez teljesen megszokott eljárás borsodban. Nem kap segélyt.
- Igazából a Kilgoretrouth bolygóról származom!
- Van erről igazolása?
- Nincs.
- Hahhh
- - Viszooont, két fejem van!
- Mmmm. Én csak egyet látok.
- A másikat otthon hagytam...

Porszem vagyok. Nyomódom felfelé és zuhanok lefelé. Az új, ismeretlen világ összenyom és szétszakít. Kiáltani szeretnék vagy némaságba burkolózni egy pillanatra. Örökre? Reszketek és melegem van. Fáj mindenem, közben zsibbadok. Az ellentétek összemosódnak, mintha az élet csak egy rossz vicc lenne. A múltam most veszik el, a jövőm homályos, a jelenem nem létezik. Most hagyjuk el a Föld légkörét...