Eltévedve

A vastag ködfüggönyből semmi sem látszott. A látótávolság körülbelül három méter volt, ködlámpával tizennégy méter. És már legalább egy órája nem látott egyetlen ködlámpát sem. Cecile egyre idegesebb lett, arcán csillogott a verejték, pedig bent nem volt túl meleg, odakint pedig mínusz 4 fokot mutatott az autó külső hőmérője.
Hol vannak az autók?
Úgy döntött, még egyszer megáll és megnézi a térképet, bár már harmadjára teszi ugyanezt, de mégsem bírta elhinni, hogy eltévedt. Lehúzódott az út szélére, és széthajtva a kormányra terítette, majd összeszűkült szemmel vizsgálgatni kezdte.
Egyáltalán hol a fenében vagyok?

Hiába méregette minden szaktudását bevetve, mégsem tudta kitalálni, hogy hol is lehet. Azt tudta, hogy a 19-es útról lefordult jobbra, de a 19-es úton sehol sem jelzett a térkép mellékutat. Egyszóval most olyan úton van, amit még a térképen sem jegyeznek, és már vagy tíz mérföldet megtett rajta.
Fantasztikus!

Ránézett a benzinjelzőre és viszonylag megnyugodott, mert még félig volt a tank a mutató szerint. Aztán a sarokban megpillantotta a hűtéskijelzőt. A hűtővíz felforrni készült, és Cecile, ahogy felfogta ezt, villámgyorsan leállította a motort. Körülötte a köd tovább gomolygott, mint a tej. Meghúzta a műszerfal alatti kis kart, majd kiszállt, és kinyitotta a motorháztetőt. Olyan hő csapta meg az arcát, hogy egy pillanatra hátrahőkölt. Az egyik volt barátja odavolt az autószerelésért, és tőle tudta meg, hogy ha forrni kezd a hűtővíz, akkor lehet, hogy elszakadt az ékszíj. Belenézett, ahol James mutatta, és kereste a gumit, de sehol sem találta.
De akkor…
Visszarohant a kocsi ajtajához, és beindította. A motor köhögve próbálkozott, de nem történt semmi. Jézusom, ne hagyd, hogy ez megtörténjen!

Fél perc múlva újra próbálkozott, de ezúttal már rövidebb ideig köhögött a motor, a hangja is halkabb volt, és újra nem indult. Becsapta az ajtót, és odasétált a motorháztetőhöz, majd azt is lecsapta, mintha az tehetne a szerencsétlen helyzetéről.
Murphy törvénye utolérte.
Visszaült a kocsiba, és lázas gondolkodásba kezdett. Már már pánikhangulat lett úrrá rajta, amikor eszébe jutott a mobilja, és ettől egyszerre érzett hálát, hihetetlen boldogságot, és megkönnyebbülést. Előkaparta a táskájából, majd a kesztyűtartóban öt perces kutatás után megtalálta az egyetlen autómentős névjegykártyáját, akit valaha ismert, és tárcsázni kezdte a számot. Idegességében a kormányt ütögette az ujjaival, és a tárcsahangot hallgatta egyre nyugtalanabbul. Aztán hirtelen felkapta valaki a telefont, és nagyon halkan beleszóltak.
Cecile először csak a hangot hallotta, aztán már néhány szót is, de még mindig túl halk volt, így kihangosította, és a hangerőt maximumra állította.

Ekkor egy puskalövés dördült el, nem túl messze attól a helytől, ahol vesztegelt, majd közvetlenül ezután morgások és ugatásszerű hangok, és egy elnyújtott segélykiáltás után csend lett. A nő véreres szemmel meredt kifele az ablakon, de a köd miatt semmit sem látott, csupán néhány halvány alakot, amik mintha mozogtak volna, de a következő pillanatban már abban sem volt biztos, hogy látta őket.

Gyorsan lenyomta a központizárat, és remegő kézzel szorongatta a mobilját.
Ez nem lehet valóság! Ilyen szar sztorit még egy selejtes író sem találhatna ki! A kislány eltéved egyedül az erdőben, ha? Undorítóan csöpögős. Úristen, mi volt ez?
A telefonjából sóhajok törtek elő. A hangosítástól olyanok voltak, mint a susogó szél, és Cecile háta libabőrös lett, minden egyes hang hallatánál.
Visszafojtott lélegzettel meredt a készülékre, és közben egyre jobban fázott. A kinti fagy kezdte ellopni az autó melegét, de a lány nem mert mozdulni, csak egyszerűen nézte a kezében tartott telefont, és a rendezetlen ütemű sóhajokat hallgatta, mintha megbabonázták volna. Néhány pillanat múlva egy hangos nyögés kíséretében néma csönd váltotta fel a légvételeket. Cecile várt, aztán…

Megcsörrent a telefon. Jack hirtelen, mintha álomból riadt volna föl, idegesen az órájára pillantott.
Jesszusom, már ennyi az idő?
Megtörölgette szemeit, és a monitorra meredt, ahol a kurzor az aztán szó után villogott. A telefon ellentmondást nem tűrően csörgött, ezért Jack felállt, és odasétált a készülékhez, majd felvette.
- Haló?
- Csak hogy felvetted, öregem. Hatalmas hírem van. Megtaláltam a kiadódat. Vagyis a leendő kiadódat.
- Jaj Mys. Pont hajnali háromkor?
- Igen Pont. Éppen a neten keresgéltem anyagot a biológiai életképződésről…
- Vagyis pornóztál – mondta egyre idegesebben Jack.
- Na és ha igen? A lényegen nem változtat. Találtam egy hirdetést, ahol pályakezdő művészeket keresnek, főleg írókat, mert valami általános harcot kezdtek a műveletlenekkel szemben, vagy mittudomén mi a francot, de a lényeg, hogy felhívtam őket, és azt mondták, hogy vidd be az egyik irományod, és majd meglátják a következő lépést.
- Meglátják a következő lépést? Mi ez a szarság, Mys?
- Meglátják, hogy kiadják-e te seggfej. Na mindegy. Két nap múlva vidd be az egyik, lehetőleg a legjobb történeted, és ha szerencséd van, akkor kiadják.
- Bocs hogy kétségbe vonom az infódat, de nem furcsa az, hogy hajnali háromkor is dolgoznak a kiadónál?
- Hát a szám mellett az volt írva, hogy éjjel nappal hívható.
- Te biztos, hogy nem egy pornóhirdetést tárcsáztál véletlenül?
- Jaj, hagyd már ezt a baromságot. Örülj, hogy szereztem neked állást. Na most mennem kell. Majd holnap beszélünk.
- Már holnap van, Mys. – azzal letette a kagylót, és a konyhába indult, hogy igyon egy pohár vizet.
Az előbb olyan volt, mintha nem is írta volna Cecile történetét, hanem mintha egyenesen benne lett volna, mint egy szellem, vagy mint egy alaktalan szemlélő. Ilyen még sosem történt meg vele, de az érzés nem volt rossz, sőt.
Újra leült a komputer elé, és elolvasta az utolsó két sort.
Néhány pillanat múlva egy hangos nyögés kíséretében néma csönd váltotta fel a légzést. Cecile várt, aztán…

Mintha járt volna valaki a fejében. Cecile háttérbe szorította a félelmeit, és egyedül az érzésre koncentrált. Mintha valaki belefúrta volna magát a tudatába, hogy átérezze, amit ő.
Egy pillanat múlva a lány megrázta magát, és ismét a telefonra meredt. A félelem jeges szorításként tért vissza, gyomra fel alá ugrált, és nem akart megállni.
A mobil ekkor SMS érkezését jelezte. A nő ujjai erőtlen remegéssel megnyomták a megnyitás gombot, és ekkor látta, hogy egy MMS – t kapott.
A képen a kocsija volt lefényképezve a ködben, mögötte pedig egy alak állt, valami hatalmas szerszámmal a kezében…

(folytatása következik)