Novellák - 81.oldal

- A karperec áldás, Kathleen. Lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy eldöntsük, milyen úton szeretnénk járni. Leegyszerűsítve kétféle út létezik: a jó és a rossz. Mivel ezen a bolygón mindenki tudja, meddig fog élni, annak megfelelően alakíthatja saját életét. Mondok néhány példát. Ha rövid ideig élek, akkor kihasználok minden percet, nem henyélek és lustálkodok, hanem hasznos munkával töltöm az éveket, segítek az embereknek, hatalmas tudást igyekszem felhalmozni: pontosan úgy, ahogyan...

Mutassa a karperecét!
Kate nem szívesen engedelmeskedett. Az évumiak sosem dicsekedtek a karperecükkel, inkább igyekeztek elrejteni azt mások szeme elől. Hosszú ujjú ruhákat viseltek, s a módszer kiválóan bevált, csak nyáron sültek meg a forróságtól.
A Hivatalnok megvizsgálta a karperecet. Arca mintha néhány pillanatra elsötétült volna, majd ismét nevetgélni kezdett.
- Ön holnap meg fog halni! – közölte széles vigyorral a száján...

Az emberi faj fejlődése több lépcsőfokon keresztül történt. Minél magasabb szintre jutottak, annál jobban kezdték elveszíteni az állatokhoz hasonló tulajdonságaikat. Megtanultak beszélni, már nem csak mutogattak egymásnak, hanem szavakkal is érintkeztek: elnevezték a körülöttük lévő világ tárgyait. Fejlődésük azonban még korán sem ért véget mindezzel. Ugorjunk tehát egy nagyot, s nézzünk meg egy későbbi időpontot a történelmükben!

- Mondja Jóska, mi bántja? - kérdezte hamisan a csaplárosné.
- A szerelem - mondta a betyár a semmibe bámulva. A nő mosolyogva nézte őt.
- Na és ki a szerencsés lány, vagy talán asszony? - kérdezte reménykedve.
- Lány! A legszebb és legkedvesebb, akit valaha láttam! - mondta a férfi.
- Na és szereti magát? - kérdezte a csaplárosné már-már teljesen bizonytalanul.
- Igen, azt mondta, szeret! Már el is jegyeztem őt. Éppen ezért kérem, adja áldását rám és...

Már marhára kezdte unni a száguldozást ezért vett egy térképet, miután leparkolt az újságoson, és megnézte mi is az a Tarján. Meglepődve jött rá, hogy az egy olyan hely, ahol még a madár sem gyár. Miután a GPS-el, ami a fürdőruhájának a pántjába van szerelve a pocija feletti két légzsák között, meghatározta a célt, ezt betáplálta a betonkeverő fedélzeti számítógépébe, még magához vett egy pár éhes etiópot és megkezdődött a végső összecsapás.
Egy egész hadosztály vaníliás fánk sem...

- Méh?
- Igen. Kellemes, meleg hely, ahol lebegve töltjük majd el életünk utolsó 9 hónapját. Semmiféle gond, teher, nyomor, és gondolkodás. Nyugalom, harmónia, pihenés.
- És aztán az elmúlás - fejezte be az úr.
- Ó, egyszerűen fogalmaz - csóválta a fejét a néni. - Hatalmas, csodálatos orgazmusban múlunk ki a világból, örökre.
- Orgazmusban?
- Igen, amikor letelt a pihenés időszaka, hirtelen valami kellemes, megmagyarázhatatlan, ismeretlen érzés tenyere öleli...

Ülök a sötétségben, egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám. Megdörren az ég. Fúj, fúj a szél, süvít...

- Nagy hibát követtünk el – folytatta a kedves hang birtoklója. – Előbb hoztunk el téged, mint lehetett volna. 5 perccel. 5 perc maradt volna még az életedből, mikor átjöttél hozzánk.
- Az életemből? 5 perc? - motyogtam szinte érthetetlenül.
- Igen. Meghaltál. Csak 5 perccel később, mint ahogy a lelked ide került. Óriási hiba, melyet még sosem követtünk el. De a te életed, neked kell eldöntened: kéred-e még azt az 5 percet? De döntésed úgy kell meghoznod, hogy nem mondhatjuk...

Mindketten kitárt karokkal várják a tömegeket. Egyikük égi boldogságot, a másik földi jólétet kínál. Az adományokat azonban nem adják ingyen: a lelkünket kérik cserébe. A sokat szenvedő sokaság elámul e kegy láttán, és talán egész életében sem tud dönteni arról, hogy melyiküket kövesse igazán, szívvel-lélekkel...

Egy nagy levegővételével és kifújásával, megkönnyebbülten csuktam be utánad. Megfordultam és az ajtónak dőltem háttal, majd lassan csúsztam lefelé, míg végül ott ültem előtte. Legalább 10 hosszú percig csak ültem. Gondolataim az elmúlt egy óra történései körül forogtak. Végig gondoltam, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes percet. Onnan kezdve, hogy megszólalt a csengő...