Novellák - 81.oldal

Ülök a sötétségben, egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám. Megdörren az ég. Fúj, fúj a szél, süvít...

- Nagy hibát követtünk el – folytatta a kedves hang birtoklója. – Előbb hoztunk el téged, mint lehetett volna. 5 perccel. 5 perc maradt volna még az életedből, mikor átjöttél hozzánk.
- Az életemből? 5 perc? - motyogtam szinte érthetetlenül.
- Igen. Meghaltál. Csak 5 perccel később, mint ahogy a lelked ide került. Óriási hiba, melyet még sosem követtünk el. De a te életed, neked kell eldöntened: kéred-e még azt az 5 percet? De döntésed úgy kell meghoznod, hogy nem mondhatjuk...

Mindketten kitárt karokkal várják a tömegeket. Egyikük égi boldogságot, a másik földi jólétet kínál. Az adományokat azonban nem adják ingyen: a lelkünket kérik cserébe. A sokat szenvedő sokaság elámul e kegy láttán, és talán egész életében sem tud dönteni arról, hogy melyiküket kövesse igazán, szívvel-lélekkel...

Egy nagy levegővételével és kifújásával, megkönnyebbülten csuktam be utánad. Megfordultam és az ajtónak dőltem háttal, majd lassan csúsztam lefelé, míg végül ott ültem előtte. Legalább 10 hosszú percig csak ültem. Gondolataim az elmúlt egy óra történései körül forogtak. Végig gondoltam, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes percet. Onnan kezdve, hogy megszólalt a csengő...

Nagy kő esett le a szívünkről. Nagyapa. Mindenki nagyapja, meghalt. Ez igazi ok az ünneplésre. Boldogan ölelem át anyámat. Kevés boldogabb dolog van az életben, mint mikor az ember apja vagy anyja meghal.
Sima temetése lesz, amire három nap múlva kerül sor. Ő akarta így. Nem leszünk sokan, csak a szűk család, és a legjobb barátai, akikkel még a háborúban harcolt együtt. Mára már csak kettő maradt, de szerintem már ők se húzzák sokáig, hisz nincs valami sok erejük. De biztos vagyok...

És akkor, a fülsüketítő csenden át, egyszer csak meghallott valamit. Mintha egy ember szuszogása lenne. Nem, biztos csak képzelődött… Vagy a saját szuszogását hallotta. Carl visszafojtotta lélegzetét, és egy pillanatig úgy tűnt, hagy csend van. De aztán ismét hallotta. Egy ember szuszogott valahol lassan és ütemesen, mintha aludna. Ahogy hallgatta a szuszogást, egyre inkább félni kezdett tőle. Talán nem is ember, hanem egy állat… vagy egy szellem. Nem szellemek nem léteznek, szellemek...

A közönség már akkor tombolt, mikor Stephane a pályára lépett. Hatalmas ováció köszöntötte a világbajnokot a lelátó mind a négy oldaláról, vakuk ezrei villantak fel minden pillanatban. A svájci szurkolói klub tagjai egy emberként pattantak fel helyükről, fejük fölé emelték katicával és Stephane képmásával díszített zászlóikat és transzparenseiket. És ugráltak, boldogan éltették bajnokukat, a lányok sikoltoztak és előkészítették ajándékaikat. Stephane végig őket nézte, meghatódva integetett...

Pár nap múlva szinte a semmiből egy hatalmas zavargás támadt az utcákon. Mindenki dobálózott, szitkozódott, rohangált és kendővel takarta arcát. Szokásomhoz híven sétáltam haza és belekerültem a sűrűjébe. Egy fekete kendővel arcát takaró fiú rám támadt, és olyanokat vágott a fejemhez, amikről hirtelen azt se tudtam, hogy micsoda...

Nem a szerelem ideje volt ez, praktikusabb dolgokra volt szükség. Anyám elégedett volt ezzel, hisz látta, hogy anyja emléke micsoda sebeket ejtett apjának lelkén. Ő nem akarta elkövetni ugyanezeket a hibákat. Kezdettől fogva férje a Mérnök úr volt, és az is maradt, mindegy, hogy hányszor közeledett hozzá. Házasságukból kezdetben nem született gyermek (viszont többször elvetélt), anyám titkon apámat vádolta érte. Majd jöttem én, késői gyümölcsként...

Az utas újságát kezdte volna olvasni, mikor nyílt a kupé ajtó és egy idegen lépett be. Nem tűnt jómódúnak. Borostás volt, és egy szakadt vászonnadrág volt rajta, egy nyitott inggel párosítva. Az ing alól szőrős mellkas fogadta a vele szembelévő utast.
- Szabad ez a hely? – ezzel a WC- s utazó helye mellé mutatott.
- Természetesen foglaljon csak helyet.
Ekkor az értékes krokodilbőr táskával kezdett matatni.
- Igazán szemrevaló ez a táska. Hol lőtték a krokodilt...