Novellák - 78.oldal

- Atyaisten, mi a francot csináltál magaddal?!
A bal szeme feldagadt, a szája felszakadt, jobb alkarján hosszú és csúnya horzsolás húzódik. Szőke haja csapzott, a homlokán éktelenkedő sebből vér szivárog.
- Csak pár apró karcolás - közli hősiesen és beleköp a csapba egy kis véres nyálat.
- Pár apró karcolás? - visszhangzom felháborodottan. - Úgy nézel ki, mint, akit alaposan meggyepáltak...

- Valami történni fog! - rikácsolta Mario.
- Jó vagy már, eddig hogy tudtál csendbe maradni?
- Valami történni fog!
- Azt akarod, hogy hozzádvágjam a tv kapcsolót? - fenyegetőztem.
- Valami történni fog!
- Na jó ezzel nem megyek semmire... - mormogtam és belekortyoltam a kakaóba.
Ekkor nagy robajjal bevágódott a bejárati ajtóm...

- Kell az a pénz neked – duruzsolt tovább Beltazor. Gabriel élesen nézett rá, érezte, hogy veszteni fog a meg nem nevezett játékban, ami az ölükbe hullott. A játékban pedig csak egyetlen szabály van: nem avatkozhatnak be. Befolyásolhatnak, lehetőségeket kínálhatnak fel, de nem több.
- De akkor lopni fog – ez annyira gyenge kifogás volt, hogy Beltazor nem tudta a nevetését elfojtani.
- Már miért lopna? A fickó elhagyta a pénzt, ő megtalálta, és elrakja. Mi ebben olyan bűnös?...

Hajlamosak vagyunk hinni Istenben. Ha tisztán, őszintén éled az életed, akkor a mennyországba kerülsz. És téved az, aki azt hiszi, hogy ez az életcélja az ilyen embereknek. Csak a boldogságot keresik, ezt a bennük létrejött saját kis lelki világot próbálják meg átadni másoknak, hogy könnyebben birkózzanak meg a világ gondjaival.
Én hiszek valamiben, szoktam imádkozni néha, lefekvés előtt, és segítséget kérek. Meg szokott valami hallgatni. Vannak rá bizonyítékaim...

- Arra gondolok, lehetne rosszabb. Hála a szervezet konstans voltának, helyhez kötöttségének és az agyvelő alapvető konzervativizmusának. Ám muszáj végigjátszani ezt, végtére is a gondolataink egyetlen nagybetűs Magántulajdonunk.
A szabadság rabság. A rabság unalom...

- Jó napot! Leülhetek?
- Parancsol?
- A hely. Szabad?
- Hát…
- Az tökéletes! Amint megláttam magát, azonnal tudtam, hogy arany szíve van, s bármikor megkímélné egy fáradt idegen fáradt altestét.
- Kérem, én…

Ahogy beljebb megyek a könyvsorok között, azt veszem észre, hogy egy bácsi körében sok-sok gyerek ül, és kérdezgetnek tőle, beszélgetnek vele. Odamegyek, megnézni, mi van ott. A könyvtáros néni halkan a fülembe súgja:
– Ő egy író. Menj te is szépen, biztos élvezni fogod.
És már taszigál is, míg egyszer csak ott állok előtte, és ő néz rám. Olyan érzésem van, mintha átlátna rajtam...

A kulcs zörgésére, heves szívdobogással sietett az előszobába, Péter csókja végre elfeledette a délutáni őrült támadást. Ajkuk összeforrt, a férfi parfümjének illata, egész testét lázba hozta, testük összetapadt, és becsukott szemei fényes villámokat láttak, reszkető örömmel adta át magát az erős karok szorításának.

Tudniillik Zsófi árva. Már nyolc egész hónapja, ami számára egy egész életnek tűnt. Sok családnál élt ez idő alatt, de mindenhol kirekesztettnek érezte magát. Rettentően hiányoztak a szülei, sőt most karácsony napján még sokkal jobban. Soha nem töltötte egyedül ezt az ünnepet, amely számára nagyon sokat jelentett. Gyermekkorában, vagyis inkább 2-3 éve, mert a maga 11 évével nem igazán nevezhető felnőttnek, sok dolgot hallott, mit szokás ilyenkor csinálni

- Újra viccelődni akarsz a szexszel? – nézett rám cinikusan.
- Eredj már! Nem az a lényeg, hanem az, hogy az, ami volt, most felborult. De miért?
- Ez túl komplikált – tért ki a válasz elől, és ellépett előlem.
Nem akartam erőltetni semmit sem, csendben maradtam, és leültem az asztalhoz. Miért? Miért változott meg valami benne? Nem tagadom, bennem is megváltozott valami, de ennek ekkor még nem tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget...