Novellák - 72.oldal

- Hagyja Anyuka, majd én megcsinálom! – hallja már sokadszorra Terike. Pedig ő annyira szeretne segíteni, és a menyének így is rengeteg mindenre oda kell figyelnie. Azután engedi, hogy Edit, a menye kivegye a kezéből a mosatlan tányérokat.
Így van ez, mióta a férje eltávozott az élők közül, és maga mögött hagyta ezt a keserű árnyékvilágot. A fia úgy gondolta, nem lenne jó, ha egyedül maradna abban a nagy, családi házban, ahol már ketten is csak egy szobát használtak...

Bingi hátradőlt a földön, letolta a bugyiját, szép nőies teste kitárult. Csupasz puncija nedvedzett, csiklója ágaskodott. Athina sem bírta tovább. Széttárta barátnője combjait, és nyalni kezdett neki. Bingi rekedten sóhajtozott, Thina hajába markolt, húzta a fejét az öléhez, nyögdécselte, hogy még, még, ott, ott...

- Mama, elmenjek magával? Ha keresztülsétálok a temetőn, hamar odahaza vagyok.
Bólintott. Elvettem szatyrát. Kis gereble volt benne kicsi ásóval, locsolókanna.
- Leltárazni teccik vagy csak megnézi, jól fekszik-e mindenki?
- Csak körülnézek. Neked szabad ezzel viccelned, úgy-e?
- Úgy...

Egy lány hangos zihálása töri meg a szoba csendjét, zaklatottan és gyorsan ült fel, arcát tenyereibe temeti és próbál megnyugodni, végig gondolni álma lényegét és elkergetni minden gondolatot, ami ehhez köti.
- Mi a baj? – kérdi a mellette fekvő felülve, és kezét a lány vállára csúsztatja.
- Csak rémálmom volt… - feleli röviden, majd kezével a másikét távolítja el, végül visszafekszik, elfordul, és úgy tesz, mintha elmerülne az álomvilágba, szeméből lassan kibuggyannak a hideg...

Néhány halk, nyöszörgő hang. Néhány apró sóhaj, néhány kézmozdulat. Hírtelen leáll minden, a gépek sípolva jeleznek. A gyermek nem mozdul többé… ápolók rohannak a kórterembe, próbálják éleszteni, de a gyermek nem reagál. Kisírt szemén már nem látszik a fájdalom, inkább csak a nyugalom, mely szétárad egész testében. Nem akar ő visszajönni, nem akar visszatérni erre a kemény földre, a vad életbe...

Verseket olvasok. A méla nyáresti csend nehezen térdel mellemen, torkomat, szívemet néma melancholia szorítja és kedélyem hiányod – végső hiányod tudata – tartja lefogva. Szemem látja bár a betűket és sorokat, fülem hallja a rímeket, agyam mégsem fogja fel, mégsem érti, amit olvasok. Talán jobb lesz letenni a könyvet...

Most már ő is az én szemembe néz. Ugyanúgy elveszik benne, ahogy én az övében. Egyre gondolunk. Mint a mesében, amikor a szép hercegnő rátalál az ő hercegére, aki csak az övé, senki másé. Furcsa érzés söpör át rajtam, talán csak egy fuvallat. Tudom, hogy most már örökre mellettem lesz, mégis félek, mi történik, ha elmúlik ez a gyönyörű pillanat?

- Mi az a pszichoszomatikus?
- Olyan lelki fájdalom, ami kihat a testre is. Gondolj csak bele, ha izgulsz egy vizsga miatt, összeszorul a gyomrod. Az állatoknak nem. Ez a különbség.
- Szerinted ilyen dolog a szerelem is?
- Nem. A szerelem nem más, mint biológia. A nemi hormonok túltengése. A vér gyorsabban áramlik a testedben, az izmok összehúzódnak, beindul a párzási ösztön...

- Büdös csótány, rohadt férfiak… - szentségelt a hátrabilincselt kezű asszony, mikor rálépett a csótányra....
- Őrült perszóna - mondta a nyomozást vezetője -, egy hülye sms miatt fejbe lőtte a férjét...

Még ANNO Krisztus előtt, Noé után, ahogy a bűbáj gyermekeim mondanák, mikor még pofonokkal kerestem a betevőt némely kulturális intézmény portásaként, kidikáztam egy kistesót, aki annyira be volt bélyegezve, hogy a Magyar Pósta négyszer körbevitte volna a földkörül ingyen...