Szombat este

Minden porcikám belerezdült, abba, ahogy hozzámért. Ujjaival a hajamat túrta, másik kezét a derekamra helyezte, mintha még a levegőtől is féltene.
Mond, hogy tűnhetett el minden?
Szemembe nézett, félelmet láttam, megbánást, hogy eddig nem tette, és szeretetet.
Mond, ma miért nem látom?
Kedves szavai, a lelkembe égtek, mosolya a szívembe hatolt.
Mond, emlékszel még?
Minden szava hozzám szólt, féltve engedett haza. Csókkal köszönt el.
Mond, félsz szólni?
Ígérte reggel is így lesz, kért, hogy csókkal köszönjek.
Mond, hazudtál nekem?
Másnap reggel, minden jó volt. Ígérte holnap látjuk egymást az iskolába.
Mond, ámítottál?
Nem ért hozzám, elhátrált, mintha égetne az érintésem.
Mond, fáj, ha hozzád érek?
Nem szólt, csak nézet, mosolygott, majd, eltűnt olyan gyorsan, ahogy jött.
Mond, álmodtam csupán?
Mindenki igazat ad. Kisgyerekként viselkedik, vagy csak bemesélem magamnak, hogy jelentettem neki valamit is.
Mond, te is így látod?
Vajon mi lesz, ha megint mellette leszek, vajon újra akarja majd. Nem tudok neki ellenállni.
Mond, mellém ülsz, ha kérem?
Átölel, majd úgy ahogy akkor, simogatni fog, kezem elfog veszni megint a kezeiben?
Mond, akarod ezt?
Megint átverjük majd magunkat, és nevetve mondjuk, hogy együtt vagyunk.
Mond, ezt akarod?
Már én se tudom.
Félve várom a holnapot, de ahogy a remény elönti a testem, minden megváltozik, reménykedek csak, hisz még te sem tudod. Akarom, hogy kezed újra hozzám érjen, ugyanolyan gyengéden, mint akkor. Vágyom szád halk szavaira. Érezni szeretném, édes illatod miközben, a szám a szádhoz ér. Újra akarom élni azt, ahogy beszélgetünk egész reggel.
Mond, te is akarod?
Mond, egyáltalán én akarom?
Akarom, hogy beléd szeressek hasztalanul, hogy te megint a szívemmel játssz?
Nem, nem akarom. Nem akarlak már. De hallom hangod a csöndben, látlak minden mozdulatban, mindenben ott vagy. És én már nem tudok nélküled élni. Kérlek hagy menni. Kérlek, ne mond. Ne mond, hogy akarod. Ne mond, hogy megtennéd. Csak hagy felejteni.
Vajon ezt akarom?
Nem tudom.