Novellák - 137.oldal

Miért is vagyok itt? Na várjunk csak, miért rohantam fel ide sírva? Mostmár megnyugodtam, mostmár jó. Leülök ide kicsit, bár rémesen hideg a kő. Lógatom a lábam, és minden tériszony nélkül nézek le az alant elterülő városra. Mielőtt leugrom, még elgyönyörködöm benne kicsit, így lesz időm is, hogy átgondoljam a dolgokat...

Az arca merev volt, de a szeme beszélt helyette. Ez a fiatal fiú, aki azelőtt mindig mosolygott, most rettegve nézett rám, és bennem valami nagyon bűnös gondolatot indított a félelme. Szégyelltem magam, ahogy láttam őt akkor egy pillanatra, és amit, szintén csak egy pillanatra tenni akartam...

Hiányzik Fred! Szeretnék beszélgetni vele. Az a baj, hogy nagyrészt én beszélek hozzá. Ő nagyon hallgatag. Mondtam is már párszor neki, de nem szokta érdekelni. Engem sem zavar annyira, hiszen mire valók a barátok, ha nem arra, hogy melletted álljanak? ...

Az elegáns tanári szoba elegáns tanárnője a lehető legegyüttérzőben nézett az elegáns párra.
- Iskolánkban - kezdte mondandóját, az elnyújtva kiejtett szó után szándékosan szünetet hagyva - volt már példa hasonló esetekre. És huszonkét évnyi tapasztalattal a hátam mögött állítom, hogy nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. A rengeteg amerikai film, a televízióban látható töméntelen erőszak sokszor ezt okozza a hasonló korú gyerekeknél...

- Sokat dolgozott azért, hogy mindez a tied legyen, nem azért, hogy más cincálja szét, amiről hitte a lányánál lesz jó kezekben. Tévedett?
Meggyőzött és megbíztam, tegye jóvá, amit elrontottam. Sajnos olyan papírokat írtam alá, amik szinte lehetetlenné tették a dolgát. Aztán az történt, hogy ez a nagybátyám egy fontos üzleti útja közben agyvérzést kapott. Se mozogni, se beszélni nem tudott, mikor hazahozták. Még két hetet élt...

Törzsvendégként, no meg mert a haverunk társa a tulaj, kijárt nekünk egy foglalt zug a kócerájban. Igazából oda igyekeztem pisilés után, mikor az említett költemény megtorpantott. Kezemben a megmaradt zsepikkel (valami csoda folytán volt papír a vécében, sőt kéztörlő a csap mellett) amolyan elsősorosként bámultam végig a művet és még azután is kicsit a művelőt.
Összeakad a tekintetünk, a hatás elmúlt, múlok vele...

- Mi olyan vicces? – kérdezte izgatottan a lány a fiútól.
- Miért akarsz máris elveszíteni, mikor, csak most találtál meg. – felelte halkan Bill.
- Hatásos érv. – mosolyodott le Vera, miközben megfogta a fiú kezeit s kissé eltávolodottak egymástól – Bill, én már hónapok óta szeretnék mondani neked valamit. – Will megrezzent a komoly és száraz hangsúllyal kiejtett mondatokat halván...

Sok éve már annak, amikor hallottam egy igaz történetet, egy csodálatos kutyáról. Most úgy gondoltam, közre is adom. A sors különös fintora, hogy mi emberek, akik annyira nagyra tartjuk intelligenciánkat, egy egyszerű kis korcs kutyától vehetünk példát, az igazi szeretetről...

Abban a pillanatban semmivel nem törődve belevágta a férfi nyakába a metszőollót. Olyan erővel tette, hogy átszakította a nyak túlsó felén a bőrt. Hirtelen mozdulattal kis is kirántotta a „fegyvert” s vele együtt egy kisebb húscafatot is. A számára idegen, barna hajú férfi a földre zuhant, s pár pillanatig tartó rángatózás után megpróbálta magát elvonszolni a telefonig. Brad nem hagyhatta ezt így, még egyet beleszúrt a férfiba...

- Szia. – köszön a srác és ajkán szép mosoly, ül, amint kirázza hajából a havat. – Már vártam mikor ülsz ki ide.
- Mi vagy? Tán rémlátomás vagy szellem? – kérdezi Josh ijedten, mire a „rém” elneveti magát és leül a zavart srác mellé. – Nem. Jake-nek hívnak, te meg Josh vagy, ha nem tévedek. – arcán még mindig szép, bátorító, meleg mosoly...