Novellák - 130.oldal

E nap sorsfordulót hozott mindkettőnk életébe, heti rendszerességgel szerettük egymást. A gond abból származott, hogy férje buszsofőr volt és a menetrendhez kellett igazodni. Ez azt jelentette, hogy mikor tudtuk viszi a buszt, mi akkor találkoztunk. Igaz ez bennem némi feszültséget okozott és nem voltam igazából önmagam...

- Akkor nézzük… Dávid nem, mert ő nem táboros, Balázs nem lehet, mert őt tudod, hogy szerepjátékozik. Peti nem, Laci sem. Azaz marad… Dani és Én… Eddig jó?
- Figyelemre méltó matematikai levezetés…
- És mivel mondtad, hogy egyszerűbb, mint gondolnám, ezért… Tippelek és szerintem Én. Na?
- …

Mostanában senkinek sincs semmire ideje. Miért? Ezt sokszor felteszem magamban, hogy miért? Régebben is nehéz volt az élet. Mindenkinek volt dolga. Régebb is úgy járt az óra, mint most. Egy nap 24 óra volt és még mindig az, egy óra 60 perc, és 1 perc 60 másodperc. Ez így van mióta a világ, világ...

Volt köztük egy éces gyerek is. Elkezdtek közelíteni Bobhoz, aki nem is gondolta mekkora bajba jutott. Megpróbáltak Bobnak beadni egy éces vérrel teli injekciót és ebben a helyzetben mentette őt meg George. Oda szalad, amikor meglátta mit akarnak csinálni Bobbal és ellökte a részeg embereket Bobtól, aminek következtében a tű beleszaladt George karjába, és innentől már nem volt mit tenni...

A kedvenc képem eltűnt a falról. A képen egy kisfiú volt, aki egy égő ház előtt állt, ami ontotta magából a lángokat. A szüleim tudták, hogy ez a kedvenc képem mégis most leszedték. Amikor elértem az ajtójukat azt vettem észre, hogy dühös vagyok a szüleimre...

Öten, talán hatan ugranak rám, fognak le. Téboly sokszorozta erővel küzdök, rúgok, harapok, mindhiába. Ordítok, morogok és szitkozódom, válogatott trágárságokat üvöltök, nagy nehezen mégis tétlenségre, időleges mozdulatlanságra kényszerítenek. Szúrást érzek tarkómon, majd mintegy parancsszóra, az összes köpeny eltávolodik tőlem...

Alszik. A szempillái néha megremegnek. Halkan szuszog, s a ruha lassú táncot jár testén. Arcán a leggyermekibb, legősibb kifejezés ül; ártatlanságának emlékét őrzi meg örökre.
Nem élhet így. Bűnei felemésztik egész lényét, alattomosan, mégis büszkén. Bemocskolják tisztaságát, míg alantasabb lesz a legrosszéletűbb embereknél is. Tönkretett...

Csak ült. Meredten bámulta a képeket a falon. A horrorisztikus festészetre tökéletes példák. Elvérzett, megerőszakolt nő, elrabolt kisgyerek, zokogó anya pisztollyal a kezében. Szereti az ilyen festészetet. Az arcok miatt. Félelemtől, fájdalomtól, borzadálytól eltorzult, sokkoló, kifejező arcok. Az elvérzett nő ruhája hófehér, bár körülötte vértenger. Arcára kiült a halál borzadalma. Szája, szeme nyitva fogai hiányoznak. Talán sikoltani próbált. Nézte meredten a képet...

Sárral és vízzel takart arcát teljesen átszőtte a kétségbeesés. Ki ő? Hol fut? Miért fut? Ki kergeti? Ezen kérdéssorozatunk első tagjára rögvest választ is kapunk, hiszen ő történetünk főhőse, azaz Béla. Hogy hol volt épp, azt ő is nagyon szerette volna tudni...

Egy hosszú piszkosszőke hajú 16 év körüli lány. Táskám a mellettem ülő széken hever. Kodak, eldobható kis fényképezőgépet veszek ki belőle, és lekapom lányt. Gyorsan kellett csinálnom, mert nem is marad tovább, mint hogy a férfi kezébe nyomjon valamit, az meg a zsebébe csúsztasson egy kis anyagot. Sejtelmem sincs milyen cucc lehetett az, de valószínűnek tartom, hogy egy kis marihuánát kapott a kiscsaj...