Novellák - 130.oldal

A szerencsétlent a lakásán találták meg. Legalábbis azt ami megmaradt belőle. Az újságok hetekig cikkeztek az esetről. Paul hagyta, hogy elragadják a gondolatai és eszébe jutott hogy a helyi újságok, milyen ostoba szalagcímeket hoztak le az eset után.
A DARABOLÓS GYILKOS ISMÉT LECSAP és REJTÉLYES HALÁLESET A 302. UTCÁBAN ...

Hamarosan megszabadulok a csavargó léttől, most már lesz munkám, most már... Ekkor hangosan csattant valami a földön. Felnéztem, de semmit nem láttam. Pillantásom körbejárta a sikátort, melyet befedett a hajnali köd. A sűrű, fehér köd. Tettem még egy lépést, hogy meglássam mi adta ki a zajt...

Szüleim elzárkóztak attól, hogy odaköltözzünk.
Kelepcében voltunk. Vagy lesz abortusz, vagy megtartjuk a gyereket, vagy a nagy bizonytalanságba belevágunk. Nem volt elég bátorságunk.
Lehet, itt követtük el az első hibát az öreggel szemben, mert nem szálltunk vele szembe...

- Apu. - nyafogta csendesen, és rémülten. - Mi történt az arcoddal? - kérdezte, miközben a szeméből egy könnycsepp csordult ki. Felállt, és átölelte az apját. - Apu mi történt? - már patakzottak a könnyei. A férfi átölelte a kislányt, még a fájdalom ellenére is.
- Semmi baj, csak egy kis tűz, nem vészes, az arcom rendbe fog jönni... elhiszed nekem? - a kislány bólintott, majd könnyes szemmel felnézett az apjára...

Első dugás után kötelező a beszélgetés. Emlékszem, milyen mélyen szívtam be Manderly hajának illatát, mennyire el voltam varázsolva tőle. Azelőtt sosem voltam idősebb nővel, de mindig is izgatott, milyen lehet. Azt mondták, az érett asszonyok befűtött, robogó mozdonyok, akiket nehéz leállítani, vagy elterelni a pályájukról. Nagy igazság van ebben, bár a vezető felelősségét nem illik emlegetni...

Léptek követik egymást, távolság foszlik semmivé zabolázhatatlan szágudása által. Az út túl rövid, vagy a lendület nagy? Hiába a hideg, az ismerősként ráköszöntő est, a szemerkélő esőcseppek, mik pillájára ragadva kristályos ragyogásba vonják a környéket. Menni kell, tenni kell valamit, meg nem állhat. Tovább viszi lába, akkor is, ha fáradt...

E nap sorsfordulót hozott mindkettőnk életébe, heti rendszerességgel szerettük egymást. A gond abból származott, hogy férje buszsofőr volt és a menetrendhez kellett igazodni. Ez azt jelentette, hogy mikor tudtuk viszi a buszt, mi akkor találkoztunk. Igaz ez bennem némi feszültséget okozott és nem voltam igazából önmagam...

- Akkor nézzük… Dávid nem, mert ő nem táboros, Balázs nem lehet, mert őt tudod, hogy szerepjátékozik. Peti nem, Laci sem. Azaz marad… Dani és Én… Eddig jó?
- Figyelemre méltó matematikai levezetés…
- És mivel mondtad, hogy egyszerűbb, mint gondolnám, ezért… Tippelek és szerintem Én. Na?
- …

Mostanában senkinek sincs semmire ideje. Miért? Ezt sokszor felteszem magamban, hogy miért? Régebben is nehéz volt az élet. Mindenkinek volt dolga. Régebb is úgy járt az óra, mint most. Egy nap 24 óra volt és még mindig az, egy óra 60 perc, és 1 perc 60 másodperc. Ez így van mióta a világ, világ...

Volt köztük egy éces gyerek is. Elkezdtek közelíteni Bobhoz, aki nem is gondolta mekkora bajba jutott. Megpróbáltak Bobnak beadni egy éces vérrel teli injekciót és ebben a helyzetben mentette őt meg George. Oda szalad, amikor meglátta mit akarnak csinálni Bobbal és ellökte a részeg embereket Bobtól, aminek következtében a tű beleszaladt George karjába, és innentől már nem volt mit tenni...