Novellák - 128.oldal

- Melletted annyi fájdalmat éltem át, hogy még egy-kettő nem számít – felelte és tovább nézett – Ha vele vagy, is olyan szép vagy, mint mikor velem voltál?
A táskámba nyúltam, elővettem a mobilom, és felé nyújtottam.
- Tessék, hívd fel és kérdezd meg tőle. Nem nézegetem magam közben...

Kisétáltam az eperfához, amit nagyapám még az én kedvemért ültetett, és elégedetten szemléltem a most növekvő gyümölcsöket.
Már alig vártam, hogy érezzem az édes, talán kissé vizes faeper ízét.
A levegő közben megmozdult, de nem az a kellemes, üdítő tavaszi szellő fújt, hanem erős, forró, balzsamos szél... A zápor hírnöke...

Pengeként hasét elméjébe, hogy negyedikes kisiskolás korában elestek a húgával és Andinak eltört a keze. Tudta, hogy az ő hibája, de bármit megtenne, hogy visszacsinálja, meg ne történté tenné. De nem lehet! Az idő begyógyítja a kéztörést is, de a rosszlelkiismeret a legnagyobb pokol. A sápadt Hold fénye megcsillan a patakzó arcon...

Az én Istenem többet nem festi önnön kezével az eget, hogy megvénült, fiatal lelkemet ihlettel árassza továbbra is. Elveszik minden, amiért szép volt a pillanatot szemlélni, és pusztulásnak indul a fantázia, a lét erőforrása, mert érdemtelenné válik rá az én életem...

A zuhanyzóba érve Zsófi gyorsan felmérte a terepet, majd látva, hogy van egy kis fal az ajtó mellett ami eltakarja a bent lévőket arra kért, hogy inkább ott vigyázzak az ajtóra. Ennek egy kicsit örültem, mert tudom, hogy a folyosón állva biztos leszólítanak, hogy miért várakozok, és akik már találkoztak vele, tudva, hogy kire vigyázok, biztos elkezdenének idétlenkedni. Akaratom ellenére elkezdek kissé fantáziálni, nem gondolva a komoly helyzetre. Ekkor halk dúdolást és éneklést hallok......

Gondolatait motorzúgás zavarta meg. Ahogy lenézett a parkoló felé, éppen akkor parkolt oda egy nagy, fekete, sötétített ablakú luxuskocsi. Ismerte az autót, nem sok ilyen volt a városban. Volt egy olyan érzése jobb lenne, ha nem vennék észre, hogy ott van...

András érezte, hogy a nő időnként oda-oda pillantgat rá. Tovább próbált figyelni az elfutó tájra, ám a tekintet újra meg újra érezte magán. A nő letette az újságot, majd András felé hajolt és bizonytalanul kezdett hozzá:
- Bocsi ne haragudj, azt szeretném megkérdezni...

- Kipróbálunk valami ujjat - simította meg a lány arcát, majd kezeit leoldozta az ágytámlájáról, s felhúzva ülésbe Arisát, újra megkötötte azokat, ezúttal szorosan a lapockái alá, majd a lábait is összekötve, a bokájánál. Arisa eléggé kellemetlenül érezte magát így (ami nem is csoda), az ágyon térdelve, meztelenül, hátrakötött kezekkel, s most már lábakkal is. - Ha most megteszed, amit kérek... Akkor eloldozlak - súgta a fiú kedves hangon...

Gyűlölöm a srácot, kit még kedveltem. Egy pillanat műve volt az egész és én már nem szeretem. Gyűlölöm, hogy olyat terjeszt, ami nem igaz, hogy olyat gondol mi sosem játszódott le bennem...

Hidrogénszőke libák áradata kapott el, s az olcsó kölnik fojtogató szaga töltötte meg a helységet. "Nem csodálom, hogy elszáradnak ezek a virágok." - jegyeztem meg, miután elvonultak. Sokszor hallani, hogy még ahhoz sem nagyon értenek, amivel elvileg a munkájukat kell végezniük...