Ki mint vet...

A Profi kissé ziláltan ébredt. Nem is csoda, vadabbnál vadabbakat álmodott, amit még elviselt volna, de korai ébredését hasgörcsei okozták.
- El kell menjek valami orvoshoz, már vagy harmadszor jön elő- morfondírozott és eszébe jutott, hogy két hete is milyen rohama volt, mintha késsel szurkálta volna belül valami. Fájdalmai most viszonylag hamar elmúltak, és a nála szokásos nemtörődömséggel már el is feledkezett a dologról. Alig végzett szokásos reggeli rituáléjával, megszólalt a telefonja.
- Tessék – szólt bele nyugodt hangon. A hívó sem mutatkozott be, rendszeresen visszatérő megbízója volt, ismerték egymás hangját.
- Délután 5-kor a kilátónál – szólt a hívó és választ sem várva bontotta a vonalat.

Leonardo már alig várta, hogy véget érjen a munkaidő. Nem mintha fáradt lett volna, nem nagyon törte magát apósa irodájában, egész tevékenysége kimerült abban, hogy lehetőleg ne kerüljön az öreg szeme elé. Kölcsönösen utálták egymást, apósa azért, mert átlátott rajta, felismerte a jellemtelen hozományvadászt, aki csinos külsejével és nagyvonalu szövegelésével megszédítette egyetlen lányát. Doris teljesen belebolondult a fiúba, nem lehetett lebeszélni semmi módon arról, hogy viszonylag rövid ismeretség után hozzámenjen. Annyit azért sikerült elérni az aggódó apának, hogy házassági szerződést kössenek, mely szerint válás esetén Leonardo Doris millióiból egy vékonyka apanázson kívül ne kapjon semmit. Ezzel magyarázatot nyert az is, hogy az utálat Leonardo részéről is magas fokon fennállt, hiszen esze ágában sem volt egész életét a kis penészvirág – magában így nevezte hitvesét – mellett unalomban eltölteni. Üres óráiban állandóan ezen a problémán töprengett, de nem jutott ötről hatra. Sokat ábrándozott arról, hogy eltegye láb alól Dorist, de jellemtelenségéhez gyávaság is társult és félt a lebukástól, meg a villamosszéktől, mint lehetséges befejezésétől az ügynek.

4-kor végre otthagyhatta az irodát. Mivel semmi kedve nem volt korán hazamenni és jobb ötlete nem volt, sétálni indult a város melletti dombokra. Útközben is megoldhatatlan helyzetén töprengett, lábai ösztönösen vitték a kilátó felé. A torony mellett leült egy padra. A környék teljesen elhagyatott volt, a hűvös, szeles időben senki másnak nem volt kedve arrafelé kószálni.
Gondolatait motorzúgás zavarta meg. Ahogy lenézett a parkoló felé, éppen akkor parkolt oda egy nagy, fekete, sötétített ablakú luxuskocsi. Ismerte az autót, nem sok ilyen volt a városban. Volt egy olyan érzése jobb lenne, ha nem vennék észre, hogy ott van. Mivel más út nem vezetett le, mint amelyen éppen a kocsi utasa indult felfelé, gyorsan elbújt a torony tövében burjánzó bozótosban és azon imádkozott, nehogy véletlenül megtalálják.

A közismert hatalmasság, kinek érkezése így felborzolta Leonardo kedélyét még félúton sem volt a toronyhoz, mikor újabb autó érkezett a parkolóba. Vezetője tétovázás nélkül indult felfelé és a torony aljában beérte a kényelmesen haladó másikat.
- Örülök, hogy pontos volt – üdvözölte az első, majd haladék nélkül folytatta.
- Ez alkalommal kissé más jellegű lesz a megbízása, mint az eddigi esetekben.
- Ki a célpont? – kérdezte a másik szenvtelen hangon.
- A feleségem. Rájöttem, hogy hónapok óta megcsal valami nevetséges alakkal. Ön tudja, hogy nem tűröm a csalást sem az üzletben sem a magánéletben. –
A másik bólintott. Nem volt meglepetés számára, amit hallott.
- Hol és mikor?
- Holnap ilyenkor. Ez a kurva azt hiszi, ha bementem a lokálba, akkor már szabad a vásár és arcátlanul sétálgathatnak a városi parkban anélkül, hogy tudomást szereznék róla.
- Fotó?
- Nem adok. Még véletlenül sem találhatnak rám utaló bizonyítékot. Nem tudja elhibázni. Az egész városban nincs még egy olyan idióta pasas, aki ilyen lehetetlen világoskék kabátot hordana.
- A pasassal mi legyen?
- Nem éri meg, hogy érte is fizessek. Hagyja futni! Itt az előleg, 5000, mint rendesen.
- Rendben lesz, uram. Tudja, hogy sohasem hibázom.
- Viszontlátásra!
Már több, mint egy negyedóra eltelt a férfiak távozása után, mire Leonardo elő mert kecmeregni búvóhelyéről. A hallottak felvillanyozták, a gondolatok egymást kergették fejében. Érezte, ilyen lehetősége nemigen lesz többet. Sietve indult a város felé.

A későig nyitvatartó áruház ruházati osztályán kicsit furcsán nézett az eladó, amikor a jólöltözött, csinos fiatalember megvásárolta azt a kék felöltőt, amely megitélése szerint eladhatatlan volt, de végül is nem szólt, nem volt érdeke a vevő lebeszélése.


Doris rég nem volt olyan boldog, mint ezen az estén. Hosszú ideje bántotta, hogy férje nem sokat foglalkozott vele és most végre minden megváltozott. Olyan volt az egész megint, mint házasságuk előtt, virágot kapott, kedves kis bókokat suttogtak a fülébe és Leonardo megígérte, hogy a másnap estét csak vele tölti, romantikus sétára hívta a parkba és gyertyafényes vacsorára egy hangulatos étterembe a közelben. Mindezt egy fergeteges szerelmes éjszaka követte, amely után alig akarta elengedni a hivatalba, de Leonardo meggyőzte, hogy apósa megköveteli vejétől, hogy „hasznos tevékenységet” űzzön és kár lenne felbosszantani az öreget.

Nem a szokott úton ment. Egy jókora vargabetű megtétele közben megállt egy nyilvános telefonfülkénél és sietve megkeresve a telefonkönyvben a számot, tárcsázta.
- Anne Morgan – hallotta a kellemes női hangot a vonal tulsó végén. Örült, hogy nem valaki a személyzetből jelentkezett, és elváltoztatott hangon gyorsan beszélni kezdett.
- Asszonyom, a férje mindent tud. Rajta akarja kapni önöket, ne találkozzon ma a barátjával! – Nem várta meg a választ, letette a kagylót.


Egész nap nem találta a helyét, csigalassúsággal múlt az idő. Amint lehetett, távozott és sietett haza. Doris már útra készen várta.
- Milyen csinos vagy, drágám! – mosolygott rá.
- Látom, új kabátot vettél, milyen jól áll!
Majdnem felnevetett. Eddig bosszantotta, hogy feleségének semmi érzéke nem volt az elegáns öltözködéshez, most kifejezetten örült neki.
- Induljunk, kedvesem!


A Profi már délelőtt felmérte a terepet. Jó leshelyet talált egy lebontásra ítélt ház padlásablaknyílásában. A ház hátsó kijárattal is rendelkezett, 800 m-re volt a park bejáratától. Speciális távcsöves fegyverhez hangtompítója is volt, mire elkezdik keresni, hetedhét határon túl jár. A megadott idő előtt jóval elfoglalta pozícióját, összeszerelte, megtöltötte puskáját, beállította céltávcsövét a megfelelő távolságra és várt.
Öt óra felé meglátta őket. A kék kabát messziről feltűnt, a céltávcsőben jól látta az asszonyt is, szerelmesen kézenfogva andalogtak. Rég volt ilyen könnyű munkám, gondolta és kényelmesen ráhelyezte a hajszálkeresztet az asszony szívére.
A görcs váratlanul és eddig nem érzett hevességgel jött. Egész teste összerándult, öntudatlanul rántotta el a ravaszt, majd a földre esett és kínjában ott fetrengett tovább. Hamarosan elvesztette eszméletét.

Leonardo kiszáradt szájjal és harmonikázó térdekkel sétált Dorissal kézenfogva a park felé. Arcára kényszeredett mosoly fagyott és majdnem összeesett félelmében, de mentek tovább. Doris érezte, hogy férjével valami nincs rendben, de nem tudta mire vélni a dolgot és remélte, hogy valami múló rosszullétről van szó.
A bejáratnál Leonardo megállt. Elhagyta az a kis maradék bátorsága is, ami még volt.
- Meggondoltam magam, hűvös van, menjünk inkább máris a vendéglőbe! – mondta és meg akart fordulni. Ebben a pillanatban iszonyú ütést érzett a hasában. Az acélköpenyű lövedék áthatolt rajta, eltörte gerincét és megbénította egész életére.