Magányosak

Egyesek szerint talán nincs is szebb annál, mikor a munka végeztével az ember a vonatablakon kibámulva, figyeli az elsuhanó tájat. András is ezt tette, fülében mp3 lejátszójának füldugójával. Kemény napot hagyott a háta mögött, még olykor-olykor elméjébe villantak az aznap eseményei, de igazán azt élvezte, hogy nem gondolhat semmire. Azon kapta magát, hogy számolni kezdi az oszlopokat. Kisvártatva a fülke ajtaja kinyílt egy középkorú hölgy ült le vele szemben:
- Ugye szabad?
András biccentett bágyadtan.
A nő fekete térd alá érő szoknyát, blúzt és egy fekete bőrkabátot viselt, mélyen fekvő barna szemei voltak. Kopottas barna táskáját lerakta maga mellé, kinyitotta, majd elővett egy rongyosra gyűrt újságot belőle és olvasni kezdett. András futó pillantást vetette rá majd ismét elmerült a vonat mellett mosódó útban.

András érezte, hogy a nő időnként oda-oda pillantgat rá. Tovább próbált figyelni az elfutó tájra, ám a tekintet újra meg újra érezte magán. A nő letette az újságot, majd András felé hajolt és bizonytalanul kezdett hozzá:
- Bocsi ne haragudj, azt szeretném megkérdezni...
András kivette jobb füléből a fülhallgatót és kíváncsian nézett.
- Szóval engem zavarni szokott, mikor beülök egy fülkébe, hogy a másik vajon feszeng-e, amiatt, hogy beszélgetni akarjon-e velem és szeretném tisztázni, hogy ugye téged sem zavar az, ha nem beszélünk, csak csendben elvagyunk egymás mellett?
András meglepett arcot vágott, értelmetlenül nézett a nőre, majd felmutatta fülhallgatóját és mosolyogva intett nemet fejével. Visszaültek a helyükre, András szeme pár perc múlva belefáradt az oszlopok számolásába és elaludt.