Gyűlölöm

Gyűlölöm a srácot, kit még kedveltem. Egy pillanat műve volt az egész és én már nem szeretem. Gyűlölöm, hogy olyat terjeszt, ami nem igaz, hogy olyat gondol mi sosem játszódott le bennem. Még ő mondja, hogy szombat óta más szemmel nézek rá! Pedig azon az éjszakán szerintem nem történt semmi a beszélgetésen kívül. Főleg, hogy állapotom kicsit ittasnak bizonyult. Szerintem aznap nem ÉN, hanem ő közelített másképp, ő simogatta a hátam elalvás előtt, ő rakta rám sapkáját, melyet senkinek nem adott volna kölcsön, pedig én nem kértem, ő ölelt át hátulról alvás közben és ő ajánlotta fel, hogy szeretkezzünk, melybe én nem egyeztem bele. Ezek után még én néztem rá máshogy? Mikor, ha csak kint voltam ő kosarazott furcsán, hisz olyankor valahogy nem ment neki a játék. És minap mikor csak a többiekkel beszélgettem ő jön hozzám és állít fejre! Ezután pedig egyszer kedves velem máskor pedig "bunkó". De én nézek rá másképp? Mikor a röplabdát ütögette és a közelébe mentem elrontotta, aztán Ő indokolta azzal, hogy a közelségem miatt! És én nézek másképp? Azt hiszi, hogy egy éjszaka olya nagy hatással van rám, hogy akár másképp éreznék, néznék rá? Ilyet képzelne rólam? És, hogy ezt rögtön adjuk tovább, mert a kis "csitri" hogy belezúgott, közben még csak egy kicsit kedveltem meg? Hogy lehet valaki ennyire beképzelt? Könyörgöm vegye észre, hogy már tisztán látok! És nem azt, amit ő gondol... Nem szeretem! Csak gyűlölöm. Most igazán megismertem ezt az érzést. A gyűlöletet, ami szétszakítja lelkem, gyilkolási vágyat ébreszt bennem! Gyűlölöm, mert beképzelt, s azt gondolja az összes lány érte ég! Gyűlölöm, s kiábrándultam!