Novellák - 127.oldal

Egy hatalmas tál… amikor először látod semmit nem mond a számodra. Leginkább olyan, mint egy üres test, lélek nélkül. És mi lesz ami lélekkel tölti meg ezt a tálat? Valami, ami belekerül, és amitől a tál már nem olyan lesz a számodra mint eddig. Már nem csak nézni akarod a konyhapulton, hanem a kezed odanyújtani és közel húzni magadhoz, egészen közel...

- Szeretlek, Kicsim... - suttogtam magam elé teljes szívem szomorúságával zokogva. Egyedül fekszem ágyamban, a baldachin valamelyest vigyáz rám. De Te nem vagy itt velem.
Sötét van, kint vihar dúl. Vágyom az ölelésedre, jelenlétedre...

Hideg decemberi reggel volt, a korai kelést még nehezebbé tette az, hogy a nap még a horizont alatt nyugodott.
’Már megint nulladik óra’ – sóhajtottam fáradtan. Igen, magamnak kerestem a bajt... Ugyanis nem kellett mindenkinek egy órával korábban bemenni az iskolába, csak azoknak, akik irodalomból nem álltak éppen fényesen. Persze két egymás után hármasra írt dolgozat után mit várhatok? ...

Hirtelen rádöbbent valamire. Véget ért egy nyár, egy szakasz eddigi rövidke életéből.
Eddig nem törődött vele, de most mintha a fecskék röptével láthatóvá vált volna, amit eddig nem tudott átérezni...

- Melletted annyi fájdalmat éltem át, hogy még egy-kettő nem számít – felelte és tovább nézett – Ha vele vagy, is olyan szép vagy, mint mikor velem voltál?
A táskámba nyúltam, elővettem a mobilom, és felé nyújtottam.
- Tessék, hívd fel és kérdezd meg tőle. Nem nézegetem magam közben...

Kisétáltam az eperfához, amit nagyapám még az én kedvemért ültetett, és elégedetten szemléltem a most növekvő gyümölcsöket.
Már alig vártam, hogy érezzem az édes, talán kissé vizes faeper ízét.
A levegő közben megmozdult, de nem az a kellemes, üdítő tavaszi szellő fújt, hanem erős, forró, balzsamos szél... A zápor hírnöke...

Pengeként hasét elméjébe, hogy negyedikes kisiskolás korában elestek a húgával és Andinak eltört a keze. Tudta, hogy az ő hibája, de bármit megtenne, hogy visszacsinálja, meg ne történté tenné. De nem lehet! Az idő begyógyítja a kéztörést is, de a rosszlelkiismeret a legnagyobb pokol. A sápadt Hold fénye megcsillan a patakzó arcon...

Az én Istenem többet nem festi önnön kezével az eget, hogy megvénült, fiatal lelkemet ihlettel árassza továbbra is. Elveszik minden, amiért szép volt a pillanatot szemlélni, és pusztulásnak indul a fantázia, a lét erőforrása, mert érdemtelenné válik rá az én életem...

A zuhanyzóba érve Zsófi gyorsan felmérte a terepet, majd látva, hogy van egy kis fal az ajtó mellett ami eltakarja a bent lévőket arra kért, hogy inkább ott vigyázzak az ajtóra. Ennek egy kicsit örültem, mert tudom, hogy a folyosón állva biztos leszólítanak, hogy miért várakozok, és akik már találkoztak vele, tudva, hogy kire vigyázok, biztos elkezdenének idétlenkedni. Akaratom ellenére elkezdek kissé fantáziálni, nem gondolva a komoly helyzetre. Ekkor halk dúdolást és éneklést hallok......

Gondolatait motorzúgás zavarta meg. Ahogy lenézett a parkoló felé, éppen akkor parkolt oda egy nagy, fekete, sötétített ablakú luxuskocsi. Ismerte az autót, nem sok ilyen volt a városban. Volt egy olyan érzése jobb lenne, ha nem vennék észre, hogy ott van...