Hideg decemberi reggel volt, a korai kelést még nehezebbé tette az, hogy a nap még a horizont alatt nyugodott.
’Már megint nulladik óra’ – sóhajtottam fáradtan. Igen, magamnak kerestem a bajt... Ugyanis nem kellett mindenkinek egy órával korábban bemenni az iskolába, csak azoknak, akik irodalomból nem álltak éppen fényesen. Persze két egymás után hármasra írt dolgozat után mit várhatok?
A pihenés utolsó néhány kellemes percét addig húztam, amíg lehetett, így szokás szerint rohanni kellett a buszhoz – ezt a jó tulajdonságom máig nem nőttem ki a sok év alatt...
Szerencsére elértem a korai járatot, és órámra pillantva szomorúan felsóhajtottam – ’Más napokon ilyenkor szoktam felkelni...’
A buszon álmos, és fázós emberkék néztek maguk elé, jóformán senki nem beszélgetett senkivel.
Hiába ültem ablak mellé, a jégvirágoktól alig láttam, merre járok, az ajtó nyitódásakor figyeltem, nehogy elfelejtsek leszállni.
Azt reméltem, az iskola felé vezető úton összefutok néhány osztálytársammal, de ebben sem volt szerencsém.
Egyedül baktattam a havas úton az utcai lámpák fénye alatt. A hó, amely buszút kezdete előtt épphogy csak szállingózott, most vastag, sűrű pelyhekben kezdett esni.
Minden lépésnél belesüppedtem a fehér takaróba, mivel még senkinek nem esett jól felsöpörni, felsózni az utat.
Nem siettem, de nem is tudtam volna, hacsak nem akartam megkockáztatni egy hasra esést.
Néztem a hóval takart házakat, melyeknek csak néhány ablakából szűrődött ki némi fény.
Néha lesöpörtem a hópelyheket a sapkám alól kilógó frufrumból, amivel csak annyit értem el, hogy a pihék megolvadtak, és beleivódtak a hajamba.
Már a hidegtől, és a homlokomon érzett nedvességtől egy kicsit magamhoz tértem álmosságomból, így éberen figyeltem a környezetem – már amit láttam belőle.
Az út felénél sétáltam el régi iskolám előtt. Mindig is tetszett a régi épület két tornyával, amelyek az iskola két szárnyába vezető kaput díszítették. Nagyon régi iskola, amikor épült, külön tanították a fiúkat, külön a lányokat, ezért kellett a két kapu. Bár azóta koedukált lett az építmény, még mindig ott díszeleg a két torony alatt a felirat: ’FIÚK’, ’LÁNYOK’.
Viszont aznap egy kicsit más szemmel néztem az épületet: a tetőzetet vastagon belepte a hó, az utcai lámpák fényében élesen látszottak a lustán hulló, kavargó hópelyhek.
Hirtelen olyan érzésem lett, mintha bezártak volna egy hógömb-be, amit most ráztak meg.
Az ég a sötétszürkéből kékesre váltott, jelezve a hajnal közeledtét.
Néhány percnyi nézelődés után folytattam az utam, de már sokkal jobbkedvvel. Az amúgy fárasztó és hosszú nulladik órát megszépítette a hógömb emléke.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-06
|
Sci-fi
Az ősi idegenek elmélet szerint sok ezer évvel ezelőtt okos földönkívüliek látogattak a bolygóra...
2024-10-26
|
Történetek
fordítás .... Eredeti történet: GESPRÄCHE .... Szerző: MixedPickles .... Literotica; 2015<br...
2024-10-24
|
Novella
Szandra első felnőttfilmjét forgatja.A forgatás jól sikerül partnerével Márkkal kiválóan együtt...
2024-10-22
|
Horror
Mia a 33 éves modell most elmeséli nekünk élete egyedi és egyben legszörnyűbb élményét.
2024-10-18
|
Merengő
Szeveroonyezsszkben hullott a hó, Vasilisa a 20 éves lány teát főzött a szamovárban. Barna,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Hozzászólások
Azt hiszem ahogyan a természetről írsz, engem mindenképpen elvarázsol...van egy rajongód :yum:
Viszont ilyesmi írásomból már csak kettő van, de azok sem a legjobbak... De ha érdekel, beküldhetem azokat is :)
Még vannak írásaim, de azok nem hiszem, hogy idevalók lennének... (Ugyanis azok Harry Potter fanfictionök)
Publikálni viszont csak azt szabad amiről úgy gondolod, hogy igen, szabad közzé tenni. Ha nem akarod, vagy nem mered, akkor érlelgesd, dédelgesd....aztán engedd szabadon. Alkotni mi értelme az asztalfióknak? Hiszen a szavak nem arra születtek, hogy elzárd őket...legalábbis én így gondolom :yum: