Eperevés

Egy hatalmas tál… amikor először látod semmit nem mond a számodra. Leginkább olyan, mint egy üres test, lélek nélkül. És mi lesz ami lélekkel tölti meg ezt a tálat? Valami, ami belekerül, és amitől a tál már nem olyan lesz a számodra mint eddig. Már nem csak nézni akarod a konyhapulton, hanem a kezed odanyújtani és közel húzni magadhoz, egészen közel. Már nyújtod és a kezeid, az ujjak óvatosan tapadnak a tálra, és vonják közelebb testedhez. És láss csodát, mi van a tálban? Szinte önkívületi állapotban mosolyogsz, mert veled szemben is egy egész sereg mosolyog…egy egész sereg, friss és zamatos epercsapat. Piciny piros testükön aprócska fehér pattanások , édes kis magocskák, fejük búbján pedig ott a hetyke kis zöld sisak. Arcocskájuk lángoló vörösen pillog rád onnan a tálból, hogy egymás hegyén hátán várják végzetüket. Már tudják és érzik számukra nem marad más csak az égből kapott utolsó porcukor eső, hogy aztán eltűnjenek valakinek ajkai között.

Egy szemet most az ujjaid közé csippentesz és egészen az arcod elé emeled. Szemeid megcsillannak és szinte már egészen olyan, mintha az eperrel szemeznél, mintha ti ketten valami különös módon kommunikálnátok. Pedig csupán annyi történik, hogy te nyálcsorgatva nézed azt a gyönyörűséget, azt a természetes remekművet, melyet úgy hívnak: Eper. Ujjaid lassan nyúlnak az eper felé. Nem hallhatod, ahogyan a kicsiny gyümölcs a rémülettől szinte felsikolt, mert nem is érti mit akarnak tőle azok a hatalmas nagy ujjak, melyek egyre lassabban közelítenek…és…áhhááá a sapkája kell. Egyetlen fejecskéjének ékessége, mely már hozzánőtt, már az övé. És ezek az ujjak rendületlenül és megállíthatatlanul kitépik belőle, leszakítják egyetlen ékét…a csodaszép zöld sipkát, és ott van az ujjak szorításában a csupasz kis eperszem, szinte már megadva magát annak, hogy hamarosan végetér evilági léte, hogy valaki számára táplálékul szolgálva bevégzi majd.

Nyílik egy száj és a szorongatott és porcukorral behintett csupasz eperszem a levegőben szállva, de átölelve az ujjak által a szájba érkezik. Becsukódik az ajak… összezár, és nincs tovább. Lassan mozogni kezd a nyelv, ízlelgeti frissen szerzett zsákmányát. Édesen omlik és fröccsen a lé a szájban, miközben mindent betölt az eper aromájának zamatos illata, ahogyan a fanyarul savanykás íz, keveredik a rászórt cukor édes ízével, és így egymásban elvegyülve válnak tested táplálékává. Talán bele sem gondolsz eperevés közben mi az amit megeszel, mi az ami ízével neked áldozza magát…a tápláléka lesz gyarló testednek… Belegondoltál már?

Eprecske most belegondolt!