Novellák - 121.oldal

- Mit keresek én itt? – kérdezem hangosan, de senki nem felel. Ki lenne olyan hülye, hogy utánam mászna… A hídon állandó a forgalom, bár nem vagyok magasan, mégse hallom az elsuhanó autók zaját. Nem félek, egyáltalán, csak ülök és lógatom le a lábam, a híd boltozatáról. Csak a felhők, azok teszik tönkre az egész képet. Sokszor vágytam magányra, most szavam se lehet, megkaptam, de hogy? ...

Nem tudtam másra gondolni, csak arra a szomorú nőre, aki testben ott volt a vízparton, de lélekben nagyon messze járt. A hőség szinte elviselhetetlen volt még ebben a késő délutáni órában is, a szállodához érve leülten a parkba, és elővettem a kis verses füzetet. Azokban a versekben benne volt egy szenvedélyes szerelemnek minden boldog, és boldogtalan pillanata. Olvastam egyik verset a másik után, megszűnt létezni a külvilág körülöttem és éreztem, hogy szívem egyre hevesebben kalapál,...

A fiú sokáig nem vette észre az üzenetet, de amikor meglátta, hogy írás rejlik a lámpás talpán, akkor szorgosan nekiállt és elkezdte csiszolgatni, hogy fény derüljön a berozsdázott betűkre. Soká tartott, amíg az utolsó betű is levette rozsdaköpenyét és a lámpás üzenete olvashatóvá vált a szemnek...

Azt hiszem, telihold lehet. Figyelek. És felfigyelek. Megpillantok két alakot a torony tetejében egy fiú és lány. Mint két galamb kik felszálltak a torony koronája alá. Turbékolnak? Egy pár, látom színjátékukat: A fiú átöleli a lányt és súg neki valamit, mire a lány kiszabadítja magát a fiú karajaiból és átmegy a torony túlsó oldalára...

A kolléganőkkel gyakran ebédeltek az állomáshoz közeli étteremben. Ott figyelt fel rá a tulaj, egy a nőnél két évvel fiatalabb, 26 éves, divatlapba illő férfi, Kálmán. Művelt, finom, humoros, tele érzésekkel. Pillanatok alatt lángolt fel a szerelem. Laciról hirtelen kiderült, hogy őrült. Marika lobogtatta a zárójelentést a válóperi tárgyaláson, mely szerint férje elmegyógyászati kezelések során esett át, őt pedig megverte, tanúkkal, látleletekkel támasztotta alá mindezt...

Nem nézett senkinek sem a szemébe csak le a földre, a végtelenül üres mélységbe, ahol biztosította őt a magány istene, hogy nem lel társaságra. A férfi szeme elől olyan gyorsasággal tűnt el, hogy hirtelen nem tudta hova tenni a dolgokat, de mikor feleszmélt a zenei kábulatából eszeveszett gyorsasággal pattant fel a székről, ami ennek következtében ledőlt az emberek közé, és ő is majdnem a kisereglő nép martalékává vált. „Még is ki ez a fiú?” Ismételgette magában a kérdést, miközben lehuppant...

Érzéketlennek tartod magad, s nem érted mi történik körülötted.
Utálod magad, ha a tükörbe nézel, mintha saját ellenséged nézne vissza rád. Kerülöd is ezzel az alakkal való szemtől-szembeni találkozást. Aztán egyszer mégis belenézel újra. Némán állsz, és csak figyeled a veled szemben állót. Kerülöd saját tekinteted. Jönnek a "miért"-ek, és a "mi lett volna, ha..." szokványos szívből jövő sóhajok...

Pasik eddig még csak eszébe sem jutottak, egyszerűen túl morbid dolog volt számára az, hogy két pasi egy ágyban ölelkezve…
Inkább maradt egyedül a macskájával, aki valamennyire orvosolni tudta mindezek ellenére felmerülő magányosságát. Most kissé zavart arccal mérte végig ruhatárát, hogy mit tudna felvenni estére, ez a gondja viszont hamar megoldódott...

- Nézze, az, hogy megtanulja egy teszttípus gondolkodásmódját, még nem jelenti azt, hogy minden helyzetben képes azzal azonos szintű elvárásoknak megfelelni.
- Tehát ön most semmibe veszi a 145-ös IQ-mat?
- Kénytelen vagyok, mert szöges ellentétben áll a véleményezésével.
- Akkor vizsgáljanak meg, bármilyen tesztet vállalok...

Felém kerekedsz, legyőzöl. Gyenge vagyok.
Látom szemed csillogását, benne a Szenvedélyt, a Szerelmet...
Most lassú vagy, nem az ösztön-férfi. Minden rezdülésem figyeled és nyugtatod érintéseddel, csókoddal...
Itt vagy velem örökre...