Fantasy történetek - 44.oldal

- De… én… nem… nem tudok varázsolni – nyögte.
Legnagyobb megrökönyödésére a tanár felnevetett.
- Persze, hogy nem tudsz. Hisz csak most tanulsz meg. Markold meg a pálcádat, majd szegezd rá az ajtó zárjára. Közben pedig mondd ki a varázsigét. – Baebar professzor a táblára mutatott...

A gyógyítók sürgölődtek a betegek körül, néha egyet - egyet el is támogattak különböző termekig. Tünde egy idő után rájött, nem igazán érdeklik ezek a mindennapi unalmas gondok. Ezeket különböző átkokkal, vagy veszélyes tárgyakkal lehetett "megszerezni". Tudta nélkül is az a terem vonzotta, ahol az a Gilderoy betegeskedett...

Igen az éjjellények, ki tudja, már mióta vannak itt? Este már csak a harcosok, boszorkák, s legbátrabbak mernek utazni. Ő igazából csak az estét szerette s szeretett a csillagok alatt éjszakázni bármily veszélyes volt is – az éjjellényeknek nincs meghatározott alakjuk, mert igazából csak valamely gonosz varázsló teremtményei s ők a rémálmainkból táplálkoznak. S így minden szörny mielőtt világra jönne olyan lesz, mint egy alak egy rémálomból...

Kócos, fekete haja az égnek meredt. Zöld szemei voltak, s szemüveget viselt. A haja egy pontban a homlokát takarta, mintha rejtegetni próbált volna valamit. Közepes termetű volt, és elég kisportoltnak látszott. De volt valami szomorúság körülötte. Sok rossz dolog történhetett körülötte, ha ezt magában hordozza.
Aztán a férfi megmozdult, majd ő is ugyanúgy, mint a reggel Jack elővarázsolt egy széket...

- Az orkok elérték a külső falat! Három óra és ideérnek!- üvölti futtában az egyik kyr légiós. A teremben tartózkodók összenéznek és leteszik a kezükben tartott tárgyakat. Habár teljes odaadással dolgoztak a munka alig háromnegyedével készültek el.
- Nyissuk meg a Kaput és menjünk. - veti fel a javaslatot a katonák parancsnoka...

A Horda tagjai sötéttermészetű lények voltak. A harcos orkok, akik a seregek első soraiban küzdöttek, és az éjtündék, akik hátulról, a mágia segítségével járultak hozzá a Horda erejéhez. Jelentősnek számítottak még az oldalukon a taurenek, viszont ők nagy távolságra éltek a szövetség tagjaitól, így kisebb összecsapásokon kívül, jelentősen nem járultak hozzá a háború menetéhez...

Mindenki döbbenetére az orkok és az éjtündék támadásai folyamatosan alábbhagytak, mígnem szinte említésre méltó sem maradt. Pletykák láttak napvilágot a településeken, melyek közül sok első hallásra túlszínezett mese volt, de egy mindenkit megrémisztett, még magát Elderont is aggasztotta. A történet szerint egy sötét kór ütötte fel a fejét, Bűzmocsár mélyén...

Melankóliájából Krigara és a többi alkriel kölyök szakította ki, amikor rájöttek, hogy milyen érdekes és új valami került a táborukba. Befogadták és testvérükként kezelték. Rogen nagyon meglepődött mennyire kötetlenek és könnyedek a népe szemében egyszerű barbároknak címzett népek. A tisztelet és a becsület fontossága alapvető volt. A csata és a harc szeretete fűtötte őket. Sajnos ez volt az is, ami oly naivvá tette ezeket a remek harcosokat, és ami miatt sosem tudtak visszatérni száműzetésükből......

Egy sötét teremben találta magát. Meleg volt, és párás. A nedves levegő lassan átitatta ruháit.
Dideregni kezdett. Lassan megmozgatta tagjait, hogy a vér elkezdjen más tagjaiba is visszatérni. Feltápászkodott, majd apró léptekkel végigsétált a fal mentén. Végigtapogatta őket, s közben megtalált egy ajtót is. Semmi fajta fény nem jött be körülötte. Továbbhaladt, de nemsokára újra visszatért az ajtóhoz...

Mindazonáltal korlátaim felismerése és elfogadása ellenére igyekeztem továbbra is meggondolt vezetője maradni a Főnix Rendjének, és segítséget nyújtani Rufus Scrimgeur-nak és az auroroknak. Legfontosabb feladatom azonban nem ez volt, hanem hogy legjobb tudásom szerint nyújtsak neked útmutatást, segítséget, s minél jobban próbáljam elodázni azt a pillanatot, mikor kénytelen leszel szembenézni Voldemorttal...