Születés 1. fejezet

Születés


1.fejezet
Egy Birodalom hanyatlása

Elderon jó császár volt. A Birodalom minden embere szerette. Nem csak igazságos uralkodó volt, aki mindent megtett népért, tiszteletnek örvendett, mint katona is. Úrrá lett a törzsek közti viszályon és egyesítette őket egy zászló alatt. Persze így is voltak akik fellázadtak ellene, de mindegyikük vereséget szenvedett. Felesége, Elenore, méltó volt a császárhoz. Ugyanúgy szerette a Birodalom minden élőlényét, mint Elderon. Mikor ura a sötét erők ellen harcolt a határokon, ő vigyázta a fővárost, Galdort.
Amellett, hogy jól képzett harcos volt, és az Amazonok klánjának tiszteletbeli tagja, kitanulta a varázslat mesterségét is. Ő volt az, aki megalapította a Harcos papnők rendjét, az Elendirt. A rend minden tagja ügyesen bánt fegyverével, és gyógyító erejüknek köszönhetően nagy szolgálatot tettek a sebesülteknek is. Elderon, és párja uralkodása alatt a Birodalom virágkorát élte, ám a béke nem tartott sokáig. Az emberek hiába vívtak győztes harcokat a Birodalom határain az orkok, és éjtündék csapatai ellen, újabb, és a vártnál sokkal nagyobb erők kezdtek mozgolódni, melyeknek egy célja volt: a béke elpusztítása.

*

Mindenki döbbenetére az orkok és az éjtündék támadásai folyamatosan alábbhagytak, mígnem szinte említésre méltó sem maradt. Pletykák láttak napvilágot a településeken, melyek közül sok első hallásra túlszínezett mese volt, de egy mindenkit megrémisztett, még magát Elderont is aggasztotta. A történet szerint egy sötét kór ütötte fel a fejét, Bűzmocsár mélyén. Akiket a Kór elért azokat elemésztette, de nem haltak bele a betegségbe. Miután a betegség első fázisa, a magas láz, és a hányinger véget ért, a betegeken valami megváltozott. Mindegyikük olyan volt, mint akinek elment az esze.
Megtámadták szomszédjaikat, barátaikat, sőt még családtagjaikat sem kímélték. Lelküknek csak töredéke létezett, és minden vágyuk a gyilkolás lett. A Birodalomban mindenki csak úgy nevezte őket, hogy a Káosz Lényei.

*

A Kór félelmetes gyorsasággal terjedt a világban. Nyomában csak a pusztulás maradt. A fajok mindegyike felhagyott a viaskodással, és a Káosz Kutyái ellen vonult.
Az emberek összefogtak a törpékkel, a hegyek népével, kettejük mellé szegődtek a tündék, a természet őrzői. Az orkok szövetséget kötöttek az éjtündékkel, a mágia uraival, és a taurenekkel, a síkságok fajával. Ám ezek az érdekszövetségek nagyon törékenyek voltak.
A Kór nyomában átállók elárulva népüket, sokszor elősegítették nem egy csata győzelmét. Ezek a veszteségek a szövetségek oldalán ellenségeskedéseket szítottak, mindenki a másikra mutogatott. Végül sikerült megállítani a pusztulást, de teljesen elpusztítani soha. A Káosz Lényei uralmuk alatt tartottak kisebb nagyobb területeket, és továbbra is szedték áldozataikat. Hír járta arról, hogy a sötétség lényei az idő multával egyre intelligensebbek lettek, ez egészen odáig fajult, hogy a mágiával is megtanultak bánni. Néhányan kiemelkedtek közülük, és nagyobb törzsekbe egyesítették a Káosz népét. Leköltözve a föld alá megalapították fővárosukat, Fargardot. Azok a felderítők és kalandorok, akik lemerészkedtek a föld alá, soha többet nem tértek vissza.
A rettegés nem hagyott alább, mindenki tudta a pillanatnyi csendesség csak egy még nagyobb veszedelem előfutára.