Egyéb történetek - 80.oldal

Amikor megláttalak... nem tettem mást, csak átöleltelek... abban a pár percben egészen az enyém voltál, a zene körülölelt bennünket...néztem az arcod, és boldog voltam, mert ilyen közelinek soha nem éreztelek... figyeltem, ahogy lélegzel és én ugyanolyan ritmusban vettem a levegőt, lehunytam a szemem, átadtam magam az érzéseknek…

Dávid nem tudta, hogy őt viszont, illetve a kék pulóvert nem azért dobta a szemétbe az anyja, mert már nem kellett neki, hanem mert fájó emlékeket ébresztett benne, amitől jobbnak látta megszabadulni. Azt viszont az anyja nem tudta, hogy a pulóverrel, melyet ő maga készített, a szíve egy darabját dobta a szemét közé. Dávid érezte, ahogy a szálaiban, mint a vér lüktet a szeretet, s ennek hatására valahogy úgy érezte, haza kell jutnia...

Újra megszúrtam magam, de mostmár szándékosan, s a kés élét mélyen belemélyesztve a húsomba végighúztam a tenyeremen és a csuklómon. A vérem keskeny csíkokban folyt végig a bőrömön, s végül egyetlen patakocskába gyűlve csepegett le a könyökömről. Ugyanezt megismételtem a másik karomon, s hamarosan nagy vértócsa lett körülöttem...

Az erdő már rég nem olyan, mint rég.
A levegőt a félelem illata járja át.
Az állatok már csak halvány emlékképekben jelennek meg.
Rég nincs itt semmi,
csak megkopott zuzmók a korhadó fák tövében...

Az asszonynak alig volt ideje megfordulni, máris egy hatalmas tenyeret érzett ráncos arcához csapódni. Az erős férfikar leterítette lábáról, aminek következtében olyan gyorsan esett a falnak, hogy azt hitte, menten meghal. Jobb vállába belenyilallt a fájdalom, olyan fékezhetetlenül, mint amilyen fékezhetetlenül vágódik a sasmadár a fűben elterülő áldozatára...

Miután Harry utolsó, határozott válasza is elhangzott a terem feszült csöndjében, Caramel megemelte pálcáját, és egy bonyolult varázslatot kezdett kántálni, minek hatására vörös fényszalag fonta körül a két egymást méregető fiú kezét. Szinte hallották egymás szívverését, olyannyira néma volt a pince. Mindenki megdöbbenve vette tudomásul, hogy csodák pedig vannak...

Négy óra az út Kölnig, ha minden jól megy. A Ferrariba ültem be. Nem szerettem volna késni. Ma nem. Olyan érzésem volt, mintha ezen múlna az életem. Szerencsére a forgalom nem volt nagy. Talán tudta, hogy mi van készülőben. Gyorsan kiértem Párizsból, s a Köln felé vezető autópályára kanyarodtam. Szívem a torkomban kalapált. Soha nem féltem ennyire. S nem volt hátraarc...

Sokszor egymást ölelve ért minket a reggel és egymás karjaiban vártuk, hogy lemenjen a nap. Nem engedtünk a szorításból! Virrasztottunk egymás felett. Néztük, ahogyan a másik a fáradt szemeit emeli ránk. Nem szóltunk egy szót sem! Tudtuk, hogy minden együtt töltött perc ajándék... Így vártuk az éjszakát. Hogy eltűnjön a fény és elvigye magával azokat a dolgokat, amiket nem szerettünk volna látni! Gyermek módjára azt hittük, hogyha a sötétség beborítja őket, már nem is léteznek tovább....

- Asszonyom. Amíg további tünetek nem jelentkeznek, nincs értelme emiatt aggódni. De amint a gyerek kiütéses lesz, és hányinger gyötri, vagy hullani kezd a haja, azonnal jöjjenek be. Na mutasd csak azt a lázmérőt! – fordult a beteghez.
- Igen... 38,8. Felírok neki lázcsillapítót, maradjon ágyban a héten...