Egyéb történetek - 77.oldal

2057. Káosz uralkodik a világban. 2027-ben kitört a III. világháború, amit, 2057-ben időlegesen befejeztek. A két nagyhatalom Amerika és Oroszország, harmadszorra is nekiesett egymásnak. Senki nincs biztonságban. Ez már sokkal fejlettem technikákkal rendelkező háború volt, mint az előző kettő. Itt már nem két hadsereg küzdött egymással, hanem a technika. Szinte percenként repült mindenfelé atom- és neutronbomba...

Amy ezen csak mosolyogni tudott. Széles vigyorral az arcán hallgatta barátnője dühkitörését. Lizzy hamar észrevette reakcióját.
- Most meg mi van? - kérdezte felháborodottan.
- Azt lehet, hogy nem tudom, hogy neki milyen érzései vannak, de tudom, hogy neked milyenek. Te totálisan belezúgtál. - állapította meg.
- Erre már én is rájöttem. Nem értem, hogy mi célod volt, hogy lehord őt.
- Egyszerű. Most már azt is tudom, hogy Jack számára sem vagy közömbös, mert biztos,...

Ekkor megfogta a kezem és mentünk még pár méter, majd a hátam mögé állt és kiszabadított a jó illatú sál rabságából. Ahogy kinyitottam a szemem, egy lakótelepi lakás nappalijában találtam magam. A lakás üres volt, nem volt benne az égvilágon semmi, csak egy francia ágy matraca a földön, az erkélyre nyíló ablakon, pedig egy földig érő fehér függöny, amit lágyan fújdogált a szél. És ez még nem minden… az lakás minden pontján, a padló tele volt szórva rózsaszirmokkal, és egy négyzetcentiméternyi...

„Régebben a lányok tisztábbak voltak. Csak sötétben fogtunk hozzá, csak az úttól távol, sokszor. Széna, szalma, fáradt érintések a munka után. Sokan úgy maradtak. Mit tehettünk volna? Egyszerű, kemény világ volt. Én mondom, ez már elveszett. Patkány rág most, csont-kísértete dagonyáz vakon vegyszersárban - ”

ölelésébe. Egy csók mindig többet követel, és bár nagyon jól tudom, hogy ez a félig francia, félig spanyol vérű srác milyen szerető hírében áll, elővigyázatlanul belemegyek a játékba. Észrevétlenül surran le a pulcsim cipzárja, ugyanígy, szinte titokban kúszik fel Serge keze a pólóm alatt. Minden izma valóság. Végigsimítom, - cirógatom mindet, legtöbbjét végig is csókolom mohón és elszántan...

- Lizzy! Lizzy! – rázta meg a kezét Amy, barátnője bamba ábrázata előtt.
- Ö… igen? – gyorsan visszatért a Földre Lizzy.
- Igazán figyelhetnél. A végén még észreveszi Jack, hogy ennyire bámulod és lehet, hogy elijeszted.
- De annyira jó nézni. – megint kezdett Jack felé pillantgatni.
- Hát akkor ne legyen. Különben, ha kiszúr a tanár, akkor mehetsz a táblához, és akkor végleg leégsz Jack előtt és úgy fog innentől kezdve kezelni, mint egy beszédes kis libát, aki...

- Figyeljetek, nem tudok elmenni a mai próbára. – zökkentett ki mindenkit a jó kedvéből Jakson.
- Mi?! – kiáltották egyszerre.
- Bocsi, de tanulnom kell. Nem sokára elkezdődnek az év végi vizsgák és nem állok valami jól. – magyarázkodott.
- Még csak április van. Nem érne rá egy kicsit később a tanulás? – kérdezte Lizzy
- Sajnos nem. Nagyon nem tudok semmit. – mondta leverten.
- De szombaton lesz a fellépésünk! Ráadásul még verseny is lesz! – háborodott fel...

Egész nyáron nem találkoztak. Lizi minden este arra gondolt, amit Szabolcs mondott annak idején, mikor utoljára találkoztak: „Attól, hogy elmegyek, ugyanúgy szeretni foglak és minden nap találkozunk. Semmi nem fog változni csak annyi, hogy a suliban nem futunk össze.” Ebben nem volt igaza! Nem számolt azzal, hogy a távolság nőni fog, és már nem bírja kapcsolatuk...

- Na, akkor halljuk azt a feleletet. Hm… még hozzá Amerika felfedezéséről.
„De szemét, direkt dobta fel ezt a témát, mert utál és tudja, hogy nem tudod szinte semmit róla, leszámítva az évszámot és néhány ember nevét. Ráadásul ez nem is múlt heti anyag, hanem van egy hónapos. Most mit tegyek?” – idegeskedett Amy. – „Azt hiszem, elmondom, amit tudok. De utána? Talán, talán, talán… MEGVAN! Improvizálok! Még jól is elsülhet a dolog.” ...

Magány. Már maga a szó is áraszt magából valamit...egy érzést, mikor egyedül vagyunk, s nem fogja senki se kezünk, mikor várnánk valakire, aki mindig ott van, várunk csak várunk, reménykedünk benne...ezekben a pillanatokban vagyunk magányosak, szánk fordított mosolyt tesz:, ilyet. Ez a szomorúság egyik jele a sok közül, mint ahogy a magányé is...