Egyéb történetek - 72.oldal

Az osztályok bevonulnak az iskola épületébe, egyik a másik után. A lányt is elnyeli az üvegfolyosó. Azóta lebontották. Én még kinn maradok, senki sem hiányol, mert már nem tartozom ide. Nincsenek kartotékjaim, hiányzok az osztálynaplóból. Az eget nézem, mely bíbortolulásos és vérlila, figyelem a zöldkarimájú szivárványt, és a gombafelhő örvénylő, már foszladozó alakját. Arra gondolok, ha elér a pokol szele, s elsodor, mi lesz a szellememmel – ha ideér a tűz, a mindent felemésztő, elporlasztó...

- Én is szökésben vagyok –mondta –, megvárod, amíg átöltözöm? – farmert, pólót és sportcipőt kapkodott ki a szekrényből és cserélte át elegáns ruháit.
- Siess, nehogy rajtakapjanak itt –halkította le a hangját a lány és fülelt a folyosó felé. A férfi már a cipőjébe bújt, amikor hangokat hallottak kintről.
- Le fogunk bukni – rémült meg a lány.
Gregory megfogta a karját és a fürdőszoba felé húzta, ahol volt egy hátsó kijárat is. Kiléptek a folyosóra, szerencsére senki...

- A lányokat szereted? - Jessica lassan megrázta a fejét. - Komolyan kérdeztem Jess...
- Komolyan válaszoltam.
- Akkor... kérlek, segíts megértenem. Akkor talán el tudnám fogadni, hogy miért nem lehetsz az enyém.
- Én... egyik nemhez sem vonzódom - felelte vontatottan Jessica. Christopher arca elárulta, hogy mindenre számított, csak erre nem.
- Olyan is van?
- Nem tudom. De ebben biztos vagyok. Én nem... - mély csend ült közéjük. Christopher azon gondolkozott,...

A nő szája úgy szívott, mint egy harcsáé. Duzzadt ajkai gyűrűként feszültek rá a fitymafékemre. A karnevál pörgött köröttünk, s én átláttam az arcán, a nyál göbös csomóin, a föld érdes szilíciumpajzsán. Ázsiában millió és millió lány térdelt a Jangce és a Sárga folyó teraszain, melleik kibontva, hangjuk vérző panasz volt az égbe, a feketedő, szuvas égbe - s szakadt rongyú katonák tántorogtak elő a Mekong deltájából...

Hogy kerültem ide, nem tudom. Kör alakú helység volt, frankón, mint a Pantheón, vagy mi. Kilenc lány és nő ült körbe, Habsburg-címert viselő bársonyszékeken, mindegyikükön szoknya és szvetter. Térdeik illedelmesen összezárva, szemeik lesunyva, orcájukon bíbor pír. Középen egy csillag alakú emelvényen állt a Csősz, pásztorbottal, eltúlzottan kálvinista vonásokkal, ködmönben és bőrszandálban. Kezében egy duplacsövű vadászpuskát tartott, melyen fel volt húzva a kas. Nadrágját büszke, élénk...

Felvidultam, hogy végre emberi lényekre leltem. Ennek a párocskának az összetevői voltak az első humanoidok, akikre ebben a különös utcácskában leltem. A nyulakkal zsúfolt héder óta eltelt jó néhány órában, napban vagy tíz városnyi nagyságú épületet jártam be, és egyikben sem bukkantam semmire. Nemhogy emberre, élőlényre sem: sőt, néhány 1982-as Newsweeken kívül, amelynek címlapja Margaret Thatcher és egy szobaboy közti afféron csámcsogott, semmire sem...

Tudod Balázs… Van, amikor egy ember olyan vonzalmat ébreszt bennünk, hogy amikor csak beszélünk vele, elgyengülünk, és az eszünk harcol ellene, de a tagjainkban érezzük azt a mérhetetlen vágyat, ami elől hiába menekülnénk, mert a szívünk diktál. Én hittem a szívemnek, ezer csalódás után is...

A halál „kétesélyes” lehet: lehet, hogy egész életünkben azon görcsöltünk, hogy mennyire félünk tőle (itt elsősorban a pánikbetegekre gondolok), aztán, mikor eljön az idő, gyönyörű, kimondhatatlan érzések közt felemelkedik a lelkünk, és elgondolkodunk: miért féltem tőle?... Vagy - és ez a rosszabb eset - abban a hitben éltünk, hogy minden szép lesz és jó, ha eljön… aztán jön a sötétség és minden megszűnik...

Hangos kattanás jelezte, hogy ideje visszazuhanni a való világba. Rögtön meg is jelenik egy ablak a monitoron, Laci írt nekem. Izgul a mai nap miatt, és ez az izgalom átragad rám is. Kezdem számolni a perceket, mennyi van még hátra indulásig. Szívem gyorsabban dobog, nem tudok semmire se figyelni. Gyorsan elköszöntöm Lacitól, és elkezdtem készülődni.
Nem vagyok az a lány, aki magas sarkúba meg miniszoknyába jelenik meg mindenhol. Utálom a szűk, szoros ruhákat, ami persze alig takar...

Fájt belegondolni, hogy vége és minden őt juttatta az eszembe. Egy nap mikor láttam többször elkocsikázni előttem, úgy éreztem, hogy direkt kínoz. Hazamentem és körülbelül két óra alatt meg írtam a Hazugságok Hercegnője című versemet, amit ezen az oldalon megtalálhattok a szerelmes versek kategóriában. Több helyre is kiírtam a verset és másnap ő már olvasta is, mert valaki szólt neki a közös ismerőseink közül. Felhívott és tajtékzott.