Július 11-e

Első randim. Szinte mindenki izgul az első randiján. Retteg attól, hogy elszúr valamit, vagy nem fog tetszeni kiszemeltjének. Nos, én nem féltem, tudtam, hogy akivel találkozok, szerelmes belém.
Hangos kattanás jelezte, hogy ideje visszazuhanni a való világba. Rögtön meg is jelenik egy ablak a monitoron, Laci írt nekem. Izgul a mai nap miatt, és ez az izgalom átragad rám is. Kezdem számolni a perceket, mennyi van még hátra indulásig. Szívem gyorsabban dobog, nem tudok semmire se figyelni. Gyorsan elköszöntöm Lacitól, és elkezdtem készülődni.
Nem vagyok az a lány, aki magas sarkúba meg miniszoknyába jelenik meg mindenhol. Utálom a szűk, szoros ruhákat, ami persze alig takar valamit.
Most is egy kényelmes farmer rövidnadrág és egy kis mama fazonú dögös felsőt vettem fel. Belenéztem a tükörbe. Átlagos külsőm van. Nem vagyok se sovány, se kövér. Bár vannak olyan időszakaim, amikor a testem miatt nyafogok, de hát ilyen a kamaszkor. Rövid hajamat szabadon hagytam. Vöröses tincsek élesen elütöttek eredeti barna hajszínemtől. Szemeim furcsán csillogtak.

***

- Meleg van. –már azt se tudom hányszor ismételtem el ezt a mondatot magamba. A fő úton nem volt nagy a forgalom. A padon ülve bambultam. Nem tudtam semmire gondolni, csak néztem magam elé. Egyszer csak hangos kamiondudálást hallok. Rögtön észhez tértem, és a közeledő járműre figyeltem. A sofőrt nem láttam, de a hangos dudálás megrémített. Megszoktam már, hogy kamionosok, meg autósok dudálnak rám, ezért nem húztam fel magam rajta. Majd történt valami…
A kamionos indexelt, és lassított. Megszólalt bennem a vészcsengő. Szívem majd’ kiugrott a helyéről, lábaim remegni kezdtek.
El, el innen, de gyorsan. Sikerült időben átfutnom a másik oldalra. Tőlem csak 3 méternyire volt egy élelmiszer bolt. Bizonyos fokig biztonságba éreztem magam. Ha kiszáll a sofőr, és üldözőbe vesz, akkor lesz annyi előnyöm, hogy simán befuthassak a kis boltba. Megállt a hatalmas jármű, és a sofőr engem nézett.
Hunyorogtam, hogy láthassak valamit. A látványtól elfintorodtam. A sofőr lehetett olyan 40 év körüli, ez igazolja kopaszodó feje. Arca koszos volt, szemei vörösen dülledtek ki a helyéről. Kajánul elmosolyodik. Ennek hatására, szája végéből egy kis adag nyál kicsordul. Fogai, ha azt a három rothadó fekete valamiket annak lehet nevezni, kivillantotta, majd apró kezével végig simította homlokát.

A látványtól hányingerem lett. Vártam, talán tovább megy, és békén hagy.
Igazam lett. A kamionos még pár percig méregetett, majd tovább ment. Ahogy beindította a hatalmas járműt, hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat. Megkönnyebbültem. Fáradtan, a melegtől egy kicsit kábultan sétáltam vissza a padhoz. Alig telt el 5 perc, és a távolban megjelent a busz halvány vonalai. Végre. Örültem, hogy végre nem kell tovább várni a tűző napon. Ajkaim mosolyra húzódtak, majd a mosoly ráfagyott az arcomra. Megláttam azt az embert, akit a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam. Szeretetem személye egy buszsofőr volt. Harmincas éveit taposta, de kopaszodó sunyi feje miatt, jóval öregebbnek látszott. Mindig hunyorgott.
- Ez tuti nem az én napom-gondoltam magamba. Felálltam. A jármű leindexelt és behajtott a buszsávba. Nem vettem észre gonosz mosolyt a sofőr arcán. Már majdnem megállt, amikor hirtelen gázt adott neki, és tovább hajtott.

Szemeim villámokat szórtak, és 2 percen keresztül csupa szép szavakkal jellemeztem Mr. Gonoszt. Szerencsére nem kellett sokat várnom, megjött a következő busz. Lehuppantam az egyik székre, és a tájat néztem.
- Nem lehet már semmi baj-gondoltam magamba, nem is sejtve azt, mit tartogat nekem még ma ez a mai nap.

***

Végre Tasson van a buszom. Várok még, kezeim remegnek. Elvileg a központba kellene leszállnom, de hamar rájöttem, hogy nem Tasson fogok leszállni, mivel megláttam azt a táblát, amit Tass határolja.
- Ilyen nincs! – dühöngtem magamba. Most mihez fogok kezdeni?
Végül leszálltam Dömsödön. Egy pillanatra behunytam a szememet. Le kell higgadnom, nem szabad kétségbe esnem. Még soha nem jártam Dömsödön, és egy kicsit féltem. Laci anyukája felhívott a telefonon. Szerencsére sikerült összeszednem magam, és készségesen válaszolgattam a telefonba. Pár perccel később már a buszon ültem, ami Tassra vitt.

***

Hurrráááááá, sehol senki. Mihez kezdjek megint? Még Tasson se jártam soha, és most Laci nincs itt. Kezdtem egyre jobban be pánikolni, míg a fejem hol jobbra, hol balra fordult, reménykedve abban, hogy meglátom Lacit. Alig telt el pár perc, és egy piros ruhás alak közeledett felém. Ahogy meglátott, széttárta kezeit.
Végree!
Annyira boldog voltam, hogy abban a percben bele ugrottam volna a nyakába.
Megállt előttem, és rám mosolygott. Egy fejjel volt magasabb nálam. Fura, hogy mindig olyan fiúk tetszenek nekem, akik jóval magasabbak nálam. Barna haja, félig eltakarta homlokát. Szemüvege néha meg-megcsillant a napfénytől. Ajkai egy picit duzzadtak voltak. Erős karjai, nagy termete mellett törpének éreztem magam.
- Szia – mondta zavartan. Annyira boldog voltam, hogy egyáltalán nem jöttem zavarba. Séta közben megállás nélkül fecsegtem mindenről. Többször is Lacira néztem, aki zavarban volt. Kicsit összehúzta magát, és nem mert rám nézni. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem mer rám nézni, ő csak annyit mondott, hogy megmondta nekem, hogy így fog viselkedni. Kicsit csalódott voltam, talán annyira zavarba lesz egész délután, hogy alig mer majd hozzám szólni. Kezeink össze voltak kulcsolva.

Megérkeztünk a fagyizóhoz. Nem bírtam megenni a fagyimat, így odaadtam Lacinak. De ő se bírt vele, így a fagyi kukában kötött ki. Leültünk egy padra, és egymásra néztünk. Pár percre mindketten megnémultunk. Én közelebb bújtam hozzá, és arcom is megindult az övéhez. Ajkainkat csak pár mini méterre voltak egymáshoz. Elmosolyodok, már majdnem megcsókolom, amikor elfordítottam a fejemet, és egy hatalmas puszit nyomok az arcára. Mindkettőnkből nevetés tör ki. Még mindig nem tudunk megszólalni, csak egymást nézzük. Szívem megtelik melegséggel, torkomba gombóc nő. Nem akarom elhinni, hogy ez a valóság. Laci inkább egy álom hercegre hasonlít. Nagy nehezen sikerül elindulnunk.
Egy szinte kihalt utcába sétálunk. Laci egy pillanat alatt megszabadult a felsőjétől. Szemeim kikerekedtem, és hatalmasat dobbant a szívem. Éreztem, hogy arcom lángba borul.
- Áhh… miért kell mindig zavarba hoznia? – gondoltam magamba. Bosszúból, közelebb bújtam hozzá, és megcsikiztem a pociját. Próbált ellenkezni, teste összegörnyedt, miközben nevetett. De nem hagytam abba, édes volt a bosszú. Pár másodperc múlva abbahagytam. Polója még mindig nálam volt, és mindjárt az utca végére értünk. Laci rám néz, majd a felsőjére.
- Odaadod a felsőmet? Fel szeretném venni – mondta kérlelő hangon.
Szemeim vidáman csillogtak, miközben mosolyogtam.
- Nem –mondtam kihívóan.

Laci kétségbe esetten próbálta megkaparintani pólóját. Én csak nevettem, miközben testem összegörnyedt. Ő hátulról átkarolt, fejét vállamra tette. Már nem foglalkoztunk a felsővel, egymás közelsége elkábított minket. Nem tudom meddig álltunk így, nem is emlékszem, hogy kerültem ismét szembe vele. Csak néztem. Arcom megint megindul felé, miközben szemeimet lehunytam. Az utolsó percben megint félre fordítottam a fejemet, és puszit nyomtam az arcára. Majd lassan elszakadtam tőle. Annyira el voltam kábulva, hogy nem is tudom melyikünk csókolta meg a másikat. Az első csók emléke beleégett a szívembe. Nem foglalkoztam semmivel, csak csókoltam. Szívem majd’ kiugrott a helyéről, agyam kikapcsolt. Mikor elváltak ajkaink, csak mosolyogni tudtam.
- Ez volt életem első igazi csókja – mondta boldogan kedvesem.

Én még mindig nem tudtam megszólalni. Szárnyakat kaptam, és most 10 centivel a föld fölött lebegek.
Ha valakivel jó történik, boldog percei vannak, biztos, hogy az idő ilyenkor szalad. Egy óra lehetett nekünk pár perc is.
Velünk is ez történt, szaladt az idő, és én lekéstem a buszomat. Most a központban ülök egy padon, Laci átölel. Lehetetlen kifejezni szavakkal azt, amit akkor átéltem. Gyengének éreztem magam, és sebezhetőnek. Nem akartam haza menni. Ölelni, csókolni akartam azt, aki fontosabb az életemnél is. Minden egyes percben, boldog vagyok, de a fájdalom erős, hideg keze szorítja a szívemet.
- Szeretlek –mondta Laci gyengéden, de mégis határozottan. Nem tudtam megnyikkani. Csak néztem előre, és éreztem, ahogy elönt a boldogság. Nem mondhattam neki, hogy szeretlek, mert akkor hazudnék neki.
Megjött a busz. Már szálltam is fel, amikor a buszsofőr tájékoztatott a felől, hogy ő nem hajlandó elmenni Apostagig.
- Már megint?- nyögtem fel kétségbe esetten. Biztos voltam benne, hogy egy kész szerencsétlenség vagyok. Laci megnyugtatott, és felajánlotta, hogy elvisz apukája kocsival.

A kocsiban ülve majdnem elaludtam. Kifárasztott ez a mai nap. Laci átkarolt, egyik kezével a könyökömet, másikkal pedig a kézfejemet simogatta. Ahogy az arcát néztem a naplementében, biztos voltam abban, hogy Laci egy angyal. Mondjuk nem volt glória a fején, nem is voltak szárnyai, de számomra egy angyal volt. Apostagra értünk. Laci kiszáll a kocsiból, magához húz, és megcsókol. Csóknak indult volna, de annyira kiszáradtam, hogy csak egy szájra puszit adtam neki.
Elment.
Egyik szemem sír, másik nevet. Várom már azt a percet, amikor újra láthatom őt, újra ölelhetem és csókolhatom.
Ahogy megfordultam rögtön megpillantottam tesóm gonosz mosolyát. Felsóhajtottam. Újra itthon vagyok.