Egyéb történetek - 172.oldal

Várok rád egy életen át. Tudom mindhiába. De nem számít, megéri. Mert szeretni téged többet jelent, mint élni. Több vagy nekem, mint minden öröm e földön. Fontosabb vagy, mint akár levegőt venni. De el nem érhetlek soha. Hiányzol. Fáj a hiányod. Mégis várok rád, mert nem tudok szeretni már senki mást ezen a világon...

Úgy éreztem, hogy az alakok nem a mi felfogásunk szerinti térben mozogtak, szinte éreztem őket a testemen. Magasak voltak, igaz egy kicsi emberkének egy átlagos testméret is nagynak tűnik. De a magasság szembetűnő volt, ahogy a karcsú, hosszú végtagok. Az egyik lény felém nyújtotta a karját, én sikoltottam volna, de nem mertem kikelni az ágyamból, az öcsém pedig furcsamód nem érzékelt semmit. De ott voltak...

- Á! Te vagy az Sam? - szólalt meg halkan Mark.
- Mit csinál az én kis Churcherem? - kérdezte a lány ahogy belépett az ajtón. Odalépett a fiúhoz és megcsókolta.
- Egy férfi leszólított az után. - kezdte Mark. - Azt mondta óvakodjak a gonosztól, mert közelebb van, mint gondolnám. Aztán elfutott. És amikor utánamentem, már csak ezt a tollat találtam a földön...

Már milliószor feltettem az életnek ezt a kérdést, de mindig ugyanazt a választ kaptam! Téged kell szeretnem. Örökké. Nem lehetek sohasem boldog, csak veled.... Szombaton éreztem, hogy engem nézel, de nem mertem rád nézni, mert félek... Tőled, hogy megint az lesz ami régen...

De hirtelen történik valami, valami, amit eddig még nem éreztem. Szúró fájdalmat érzek, majd elsötétül minden, megszűnnek indulataim és érzéseim, amik eddig bennem kavarogtak. Nem tudom, mi történt, nem tudom, hol vagyok, csak azt, hogy mit érzek. Nincs bennem félelem, sem gyűlölet vagy harag, nem érzem a mérget, ami eddig fertőzte elmémet, nincs fájdalom és agresszió, csak béke. Béke…

Mert bizony volt. És itt jött a bibi. A bibi: Mások nem álltak meg annál a pontnál!
Nem álltak meg ott, hogy szeretkezni csak a gyerek miatt érdemes.
De nem ám!
Ők voltak az új, eljövendő világ dolgainak prófétái és hírnökei.
Mégpedig a szexé...

Mert az életed utolsó percében fog eszedbe jutni, hogy mennyi mindent nem tettél meg, s akkor már hiába szorítja torkod könnyek zápora, s hiába a kiabálás, az itteni létbe való görcsös kapaszkodás. A halálos ágyon mindenki gyenge. Gyengébb annál az erőnél, ami kényszerít minket a Föld elhagyására...

Mennie kellett, letelt a látogatási idő is és több mint 200km-re volt az otthonától, másnap pedig munka. Mielőtt elment megcsókolt és alig hallhatóan azt mondta szeret. Éjjel még írt pár sms-t, de sajnos nem tudtam akkor rájuk válaszolni. Kétségek közt aludt el... Másnap reggel 5-kor hívtam és megnyugtattam, én is szeretem...

Ne aludjatok hát, hisz ez a valóság, de látom, az álmok börtönéből nehéz szabadulni, erős a lánc, s gyenge a tudat. Leköti őket a múló öröm és vágy, s feledésbe merül a gondolkodás, az igazság, s már nem a tudásra, hanem tudatlanságra való vágy tölti be álmaikat...

Én már akkor éreztem, hogy ma este nem olyan este lesz, mint a többi. Izzadtam rémképeket láttam vagy is rosszul voltam. Hirtelen elállt a szél és csendesség lett. Ebben a pillanatban éreztem teljesen biztonságban és ahogy a hideg testem hirtelen puha meleggé vált. Akkor egyszer egy kis zörgést hallottam. Fölültem és miután láttam, hogy nem hallja senki akkor visszafeküdtem és csak annyit mondtam magamnak:
- Biztos csak képzelődök...