Gondolatok

Otthon ülök a fotelban, kezemben szivarral. Hát igen le kellene szoknom a dohányzásról... Arra gondolok, milyen ruhát vegyek fel a barátom édesapjának temetésére.

Hát igen ő is meghalt... pedig milyen rendes ember volt! Hányszor kisegített a bajból még kissrác koromban... Például amikor kidobtam az utcánkban élő öregasszony ablakát, sikerült eltussolnia az ügyet, így megúsztam büntetés nélkül. Nagyon rendes ember volt, s íme, ő is elmúlt.
Eszembe jut erről a régi mondás: "Isten végez"

A halál olyan mint a sor a jegypénztárnál:
Születésedkor beállsz a sorba, körülötted a szeretteid, a barátaid állnak. A sor araszol egyre csak előre, s téged lökdösnek az emberek hátulról, kénytelen vagy hát lépkedni egyre csak előre. Aztán, melléd áll a barátnőd a sorban. S innentől együtt meneteltek. Aztán mikor elérsz a pénztárhoz (meghalsz) a barátnődnek (feleségednek) eszébe jut hogy, nemsokára ő kerül sorra.

Az élet csak addig boldog míg nem gondolunk a halálra? Vagy képes a kíváncsiság az elválás bánatát elfeledtetni?

Már a temetésen vagyok. Gábor bácsi koporsója még nyitva van. Aki akarja, megnézheti a megfáradt fehér arcot, a kusza ősz hajat. A torkomban gombócot érzek. Ez lett abból a vidám fickóból akit ismertem. Most még sokan foglalkoznak földi maradványaival, sokan körbeállják, s minden ember szemét könnyfátyol borítja.
Aztán véget ér a papi szertartás, a végső búcsú, s leengedik a koporsót a földbe. Eltemetik.
Ennyi. Vége egy embernek. Rengetegen ismerték. A boltos, a munkatársak, a család, a helybeliek. Rengeteg ember, s közülük csak egy-két arcot látok. Néhányan hangos zokogás közepette búcsúztatják az örökvidám embert, akinek most érzelemmentes arcát már soha többé nem látják. egyesek lehajtott fejjel gondolkodnak. Ezt teszem én is. Arra gondolok, vajon odaát találkozunk? Vagy ha nem egy helyre kerülünk, vajon megláthatom-e azért... Kíváncsi vagyok, vajon milyen helyre került. Jobb mint az itteni beteges, kínnal teli élet? Odaát is ki kell állni ezer meg ezer próbát? Kíváncsi vagyok. Milyen lehet az utolsó pillanat, mikor az ÉLETbe kapaszkodó ember végső lángolása azt a látszatot kelti, mintha jobban lenne. De az ember ereje elfogy, s megadja magát a jeges elmúlásnak.

Elfog a sírhatnék. Nagyon szerettem Gábor bácsit. Apám helyett volt ő apám, s most egy gödörbe kell elföldelnünk.

Nem az elmúlás fáj, hanem a hiány. A lelkemben kicsi lyuk keletkezett. Gábor bácsi helye. Talán majd kicsit összeszűkül a lyuk, az idő múltával, de beforrni sosem fog. Fáj, éget, hogy tudom, lassan jön majd Gábor bácsi felesége, a szüleim, és ki tudja, talán a testvéreim halálát is megérem, ha nem én esek ki elsőként a sorból. Szörnyű lesz. A gondoskodó család, akik szinte mindent tudnak rólam, hosszú évtizedekig éltek velem együtt, majd kénytelenek lesznek engem is a földnek ajánlani, s imádkozni lelkem nyugvásáért...

Van értelme? Van értelme annak, hogy halálom után imádkoznak lelkem megváltásáért, s a mennybe jutásért. Talán mire odáig jutnak, hogy rám teszik a szemfödelet, már Isten rég ítélkezett felettem.

Isten előtt nem lehet magyarázkodni. Mondják az idősebbek, s ez biztos igaz. De vajon mennyi ideig kell várnunk, míg eldönti a Mindenható, hogy megérdemeljük-e az örök boldogságot? Vajon kérdéseket is tesz fel? Elvégre lelkünk miden titka előtte nyitott könyv. Az, amit embertársaink, családtagjaink előtt sem mertünk elmondani, ott újra felszínre kerül? Vagy talán csak odalépünk ítélőszéke elé és kimondja a megváltoztathatatlant? Vagy hosszú percekig néz bennünket, bölcs tekintete megvizsgálja múltunk minden percét?
Vajon mennyi esélyünk van a Mennybe jutni?

Érdemes küzdeni érte? Elvégre előbb vagy utóbb úgyis eldől. "Igen érdemes küzdeni" Mondja bennem egy halk hang.

Mert az életed utolsó percében fog eszedbe jutni, hogy mennyi mindent nem tettél meg, s akkor már hiába szorítja torkod könnyek zápora, s hiába a kiabálás, az itteni létbe való görcsös kapaszkodás. A halálos ágyon mindenki gyenge. Gyengébb annál az erőnél, ami kényszerít minket a Föld elhagyására.

Akárhogy is van, mindenki lépked előre a sorban, de nem látni a sor elejét. Nem tudod mikor kerülsz sorra, s nem tudod mennyi fizetsz a jegyekért.