Egyéb történetek - 151.oldal

Sokan kérdezik maguktól és másoktól: "Mi a célom?";"Miért vagyunk itt?";"Honnan jöttünk?";"Mi az élet értelme?", és hasonló kérdések, melyeken egyes emberek, vagy esetleg mindenki, úgy el tud gondolkodni, hogy belefájdul a feje.
Nos, hogy miért vagyunk itt, honnan jöttünk és hogy mi a célunk, azt most elmondom...

Reggel már 6 órára visszamentünk. Még mindig változatlan volt minden. 9 órakor elmentek, hogy akkor megpróbálják utoljára leszedni a motorról, de annak, hogy sikerül 1% esélye van! Csak 11 óra után jöttek vissza, hogy sajnos nem sikerült, elveszítettük őt! Sírtunk, üvöltöttünk a fájdalomtól, be akartam rontani az őrzőbe, de visszafogtak, a gyengeségtől a földön fekve sírtunk. Látni akartam. Tudtam, hogy rossz látvány lesz, de éreztem, hogy tudnom, kell, hogyha énekelek a fülecskéjébe,...

23 éves voltam akkor, legjobb barátom 20. Minden buliban benne voltunk, igazi, gyerekkori barátok voltunk. Olyan barátságot kötöttünk, ami egy életre szól. Ezt hittük. Egyszer egy buliban megkínált engem egy gyerek egy cigivel. Tudtam, hogy nem akármilyen cigaretta az; hajtott a vágy, a kíváncsiság és a vérem, hogy kipróbáljam. Dani, a barátom is velem tartott, mint mindig. Rá egy évre már ezzel keltem, ezzel feküdtem...

A állattartók tudják, hogy egy macskát naponta kétszer kell etetni. Na a mi macskánk naponta legalább ötször evett. Mikor a munka után hazajöttem már az előszoba ajtóban várt. Ahogy beléptem a lábamat támadva harapdálva a konyha felé terelt . Le se vetkőztem, nyitottam a frizsider ajtót, addig ő izzó sárga szemeit rám meresztve türelmetlenül nézett. A tálját gyorsan teletöltöttem, majd félrelökött onnan és gyors iramban megevett a tálból három falatot és mint aki jól végezte dolgát besétált...

Nem csobog. Nem csöpög. Ki kéne mondani: tényleg gyönyörű. Nem a megvilágítás. Nem a helyzet. Nem a ruhat eszi az embert. Szóval egyszerűen szép. Semmi körülmény - pedig rágörnyed zöld szemeivel - szinte égetőek - szóval a spirál lapon fölégörnyed, mintha már a kor kijátszotta volna, vagy csak a Coraz mi meglátszik szépségén. Nem bókolok - mostanság már azt sem szabad...

Mindent bele - ordítjuk mikor szurkolunk. Na most megosztom a Nagyérdeművel mi is az a minden, amit egy ilyen igazi mindent belénél lehet gondolni...

Elgondolkodtam. Azon, hogy vajon miért történt ez az egész, ez a 3 év...? Miért volt annyiszor rossz nekem, miért kellett ilyen hamar felnőnöm? Aztán megállok a kérdések feltételében, és felteszek egy más típusú kérdést! Miért kérdezgetek én ilyeneket magamtól és Istentől? Aztán rájövök... azért mert bánt, hogy nekem így kellett felnőnöm, én nem így akartam...

Megvan - kiáltok halkan az oximoronok királynőjében. Sorra veszem belsőségeit. Ugye a méhéből indulok, de nem kifelé a napvilágra, hanem a belek útján befele. Bele fele, hol belefele tömi a perisztaltikus mozgást végző gyomor és nyelőcsöve az élelmiszerek gyömöszölését, pedig még mindig csak a felét látom a belének, vagyis a belének a felét, hogy belefele nyílik ki a bele fele. Mármint a másik fele, nem ez, nem az, hanem az ottani. Vagy ez már a harmadik fele? ...

Az ember kíváncsi teremtmény. Mindig csak kutat újabb kérdések után, majd megválaszolja és ezáltal még több kérdésre lel... így megy ez a végtelenségig. De sajna néha porszem kerül a rendszerbe és a válasz helyén üres terek várják, hogy betöltsék őket és az ember eleget tesz a kérésnek... gondolkozik, magyaráz, és talál: szellemeket, istenkéket és más lényeket; hisz kell valami amorf és egyben nagyon is közeli, amivel megmagyarázhat, majd elázhat ha mégis fény derül az üresterek betöltőjének...

igen: igéket idézek ide, idegeid idegesítése jóvoltából, játékosságainak jéggé jelentéseivel, jósággal jelesít jámborságod, oda ordítok odvas olvasóimnak olyanokat, okoskodásaik oktalanok, csak csűrökbe csápolásra csacsognak cserfes csitrik csodálatiasan zizegnek zavaró zárt zokszókat zempléni zártságomban, ehelyen etetnének ehetetlen eledellel ekkoriban, ezt eszem elemeiből erőltetve cuppantom cáfolatlan célzásaim célpontját célszemélyeimre...