Egyéb történetek - 143.oldal

Nagyszünetben Linda és én „mentünk egy kört” az iskolában. Év eleje óta ezt csináljuk. Pedig az iskola rettentően egyszerű, körülbelül kétféle módon lehet benne kört menni. Felülről lefelé, lentről fölfelé, vagy egy helyben. Három. De akkor is, hogy ne unatkozzunk szünetben, elkezdünk mászkálni, hogy megnézzük, mit csinálnak az emberek. Általában semmit...

Jó estét Világ! Te aki pénzt csináltál a szerelemből és tetted üres szexé. Te aki műszakilag szerkesztett ideálokat adtál fiúnak, lánynak, jó zenét, jó körítést tálalva hozzá, csak vegyék. Te, akinek a mintáit utolérni képtelenség, tudod-e, hogy nagyobb pusztítást viszel végbe, mint a világot sújtó háborúk sora? Az embert érinthető legszentebb és legszebbet tiportad el...

Meggyújtott egy gyertyát, kiment az ajtón. A pinceajtó résnyire nyitva volt. Furcsa úgy emlékezett, hogy becsukta. Lehet, - futott végig az agyán - hogy a szél nyitotta ki. Bement hát. Közvetlenül a bejárat mellett volt a télire feldarabolt fa. Ez – mondta magának - nem esett szét. A gyertyát maga elé tartotta. Tekintetét végighordozta az egész szobában, de nem látott semmit. Leguggolt, benézett a farakás réseibe is, hátha egy patkány ijesztgeti őket, de ott sem látott semmit...

Hello, Mr. Hunt. Játszani akarok egy játékot. Monopoly-nak hívják, de nincs meg, úgyhogy marad ez. Ha egy kicsit megmozgatja a lejátszót a kezében, rájöhet, hogy a kazetta belseje szupererős pillanatragasztóval van, helyesbítek: volt megtöltve. És most jól figyeljen, mert ezen múlik a hátralevő élete. Ha körülnéz, talál maga mellett jó néhány éles követ.
- Mi a... minek nekem éles kő?
Ez a szalag három percen belül megsemmisíti önmagát. Ha élni akar, jobb lesz sietni....

Álmaink világában jószerivel bármit megtehetünk, amire csak vágyunk. Gyermekként lehetünk űrhajósok, tűzoltók, lovagok, vagy tán szépséges királylányok. Később, kamaszként jönnek az eltitkolt, szégyellt, de mégis boldog "nedves álmok". Felnőttként munkahelyi sikerekről, boldog családi körről álmodunk. Öregkorban pedig kellemes nosztalgiával gondolunk vissza fiatalabb korunkra...

A felejtés a legnehezebb dolog a világon. Azt hisszük, hogy sikerült túl lépnünk a múlton, de az emlékek újra és újra felélednek. Mindig ott vannak. Ha ébren vagyunk abban,, amit csinálunk, ha alszunk az álmaikban, ha kettő közt, akkor a gondolatainkban. Akkor szokott gond lenni, mikor az emlékeink a felejtésből újra előtörnek...

- Nagyon szép a nyaklánca. Jól áll magának. - majd illedelmes félmosollyal eltűnt az áruházi forgatagban.
A pénztárosnő lemerevedett, nem akart hinni a fülének. A félelem felkúszott gombócnak a torkába, izzadtságnak a homlokára. Nem volt ura attól kezdve önmagának, rettegve húzogatta ide-oda az árukat, űzött vadként tekintett mindenkire...

Érzem, hogy nem vagy itt. Felismernélek a szagodról, a beszédedről, mindenről, ami csak valaha megérintettél. Igen, ennyire szeretlek. Maró kétségek gyötörnek. Hirtelen villám csap belém. Megtudom, hogy Veled most valami borzalmas dolog történt. Egy tőr...a döfést én is magamban érzem. A fájdalom elvakít. Összeesem...

Ketten ülünk a padon, hátunkat egymásnak támasztjuk, nézzük a holdat, de egyikünk se szól a másikhoz. Mindketten azon gondolkodunk, hogy hol rontottuk el, innen már nincs visszaút, ez az utolsó randink, ezt mindkettőnk tudja...

A szívnek pedig nem lehet parancsolni. Tél volt. Órákat ültem a hidegben a lépcsőházuk előtt, abban a reményben, hogy egyszer majd felgyullad a villany, és meglátom lefelé jönni alakját. Még akkor is, amikor már nem voltunk együtt...