Álmok gyermeke 1.

A víz egy liliomszirmot sodort magával. A hullámok lágyan ringatták. Lilith megbűvölten nézte. Fejét ütemesen ringatta - ahogy a szirom táncolt a víz tetején. Egy - két - hár... egy - két - há...
- Nos, mi az Élet, Lilith? - csendült egy lágy zengésű hang - Morena mesternő hangja. A lány álmodozó, dallamos hanggal felelt:
- Az Életünk a végzetünk... - kezdte, de feje továbbra is hajlékonyan ringott. Egy - két - hár... Egy - két - há...
- Már megint nem figylesz - csóválta a fejét Morena. - Nevünk a végzetünk és életünk a lelkünk. Tehát, mi az Élet?
- Rejtelem - suttogta a lány, még mindig megbabonázva. Morena türelmetlenül sóhajtott.
- Na jó, kezdjük előröl. Nevünk a végzetünk és életünk a lelkünk. Világos? Akkor ismételd meg, amit most mondtam!
- Nevünk a a lételemünk és életünk a rejtelmünk... - itt végképp elfogyott a mesternő türelme. Megragadta ifjú tanítványa vállait és alaposan megrázta a lányt.
- Idefigyelj, kedves álmodozó kisasszony! Ha Én egyszer beszélek hozzád, próbálom a tudást tölteni a fejedbe, akkor te figyelj Rám!
- Igenis, mesterem - Lilith végre elszakította a pillantását a liliomsziromról, ezáltal kikerült álomvilágából.
- Nagyon helyes. Akkor tehát, mi az Élet? - kérdezte Morena erőltetett nyugalommal. Lilith érezte, hogy lassan elvörösödik...

- Nos? - sürgette Morena türelmetlenül. - Mi az Élet?
- Az Élet az... szóval... mármint... - dadogta a lány. A következő pillanatban felháborodott kiáltás harsant:
- Lilith! - Morena hangján érezni lehetett, hogy majd’ fellobban a dühtől.
- Lilith... Lilith... - sóhajtozták a fák.
- Lilith! Lilith! - sikoltozta a szél.
- Lilith, Lilith, nem figyeltél..! - énekelték csúfondárosan a madarak.
- Lehetetlen leány! - dörögte Morena, mire Lilith sietve lehajtotta a fejét. - Kelj fel a földről és tűnj el a szemem elől! Egy hétig nem találkozhatsz a társnőiddel...
- Igen, mesterem - Lilith szapora léptekkel a domb felé vette az irányt, de Morena dörgő hangja megállította.
- Holnapra leírod százszor: "Nevünk a végzetünk és Életünk a lelkünk". Világos?
- Igen, mesterem.
- Akkor most kotródj a szemem elől! - Lilith egy percig sem tétovázott. Nekiiramodott és a következő pillanatban a Holdfény - szentély kapuja csikorogva bezárult mögötte.

***

A csillagok sziporkázva ragyogtak az égen, a távolból csengő énekszó hallatszott: a szentély mesternői vonultak esti áldozásra. A növendékek már hálókörletükben pihentek. Már aki...
- Pszt, Lilith! - az ajtó nesztelenül kinyílt, és besurrant rajta Vyni, Lilith testi - lelki jóbarátnéja.
- Ki az? - a megszólított az ablakpárkányon üldögélt, az égboltot bámulva, de most lecsusszant a földre.
- Csak én vagyok. Vyni... - susogta a lány. Betette maga mögött az ajtót, majd barátnéja mellé telepedett.
- Nem lenne szabad itt lenned - csóválta a fejét Lilith.
- Jaj, ne legyén már olyan, mint Fawcetta mester, bűnbánat idején!
- Vyniana! - csattant fel suttogva Lilith.
- Csak nyugalom! Én csupán meg akartalak látogatni... - Vyni méltatlankodva feltápászkodott a földről, de Lilith belecsimpaszkodott a kezébe.
- Bocsánatot kérek és elnézést! Ne haragudj rám! Kérlek, maradj... - könyörgött kétségbeesetten. Szerencsére Vyni nem volt haragtartó.
- Na jó, maradok - í lány visszazuttyant a földre. - Te szerintem kiscica lehettél előző életedben. Ciróka - maróka...
Váratlanul éles kiáltás harsant a távolban. Aztán hosszú, magas, búgó hang. A két lány talpra szökkent.
- Mi történt? - néztek egymásra. A válasz nem várt formában érkezett.
- Megfújták a Veszedelmek kürtjét! - hangzott a távolból.
- Valami baj történt - mondta Lilith elhűlve.
- Gyerünk! - kiáltott Vyni. Fürgén az ablakhoz szaladt. Egy pillanat alatt a párkányon termett, ahonnan már csak egy ugrás volt a külvilág. Lilith követte, de mikor kiugrott, még hallotta a kiáltást:
- A szentélyt megtámadták! Senki ne hagyja el a helyét...!