Egyéb történetek - 133.oldal

Apukám mindig azzal büszkélkedett mindenkinek, hogy az o fia mar hat éves korában mondta, matematikus akar lenni, mint az anyukaja. Nem tudom, valóban emlékszem erre, vagy csak annyiszor mondtak mar nekem, hogy elképzelem, amint mondom Apunak? Igazából nem is érdekes.
A következő emlékeim mar azok, hogy egy asztalnál ülök, Anyukám mellettem volt Apukámnak, testverem az agyon sír, Apukám pedig folyamatosan zúdítja a mocskot a nyakunkba...

Vajon mért változik az élet olyan könnyen, és gyorsan? Egy perc alatt mindenünket elveszíthetjük, ami egyszer fontos volt, és van, mikor mindent megkaphatunk, amit fontosnak tartunk. Miféle különös, kifürkészhetetlen játékot űz velünk az Élet? Mi a célja? Tanítani akar bennünket? Vagy csak bábúk vagyunk az Élet furcsa bábszínházában?Aki jól viselkedik, azt megjutalmazzák, a gonosz pedig megkapja a büntetését? ...

Egy idő után aztán nem bírtam tovább: megszólítottam őket. Válaszolgattak is lassan, kimérten, időnként keresve a szavakat. Kiderült, hogy kisegítő iskolába jártak, most pedig szociális járadékot kapnak. Szülőkkel élnek mind a ketten.
Mit csinálnak napközben, miért kell menniük felülvizsgálatra, ki az, aki a pályaudvaron várja őket? – ezekre már nem tudtak pontosan felelni...

Természetesen mindent csak természetes alapanyagokból és a természetből szerzünk be, így Tibi meg Laci mennek a Tescoba venni olcsó, gazdaságos húst, Sanyi meg én megyünk a kiserdőbe fát vágni. Ja, a motoros fűrészbe is kell egy kis benzin, azért majd elküldjük a Zolit. Ezalatt Feri viccből megint tetoválja Rögbit, Laci spánieljét. A nap eseményeit egy éjjeli tűzijáték parádéval ünnepeljük meg...

Érkezésem alkalmából írtam egy rövid listát, amelyben kifejteném, hogy a magyarországi tartózkodásom során miket igényelek. Kérem, figyelmesen olvassák végig, mert ha ne talán valamit kihagynának a rendelésemből, akkor nem ugorhatok vissza csak úgy Floridába, hogy beszerezzem a létfontosságú dolgaimat...

Ülőhely nem volt, de mit számított! Tudomást sem vettem róla — a nagy, zökkenős kanyarig. Nem éreztem semmit, hasamhoz kaptam mégis: itt vagyok kicsim, suttogtam félig hangosan! Ne félj! Aztán megdöbbentem egy pillanatra: Mi ez? Megőrültem? Honnan veszem, hogy ketten vagyunk? És miért lennénk, mikor…

- Apa! Be kell fizetnem az ebédpénzt a suliban. 4000 forint. (az két g., gondolom magamban)
Megkapom a pénzt, elmegyek suliba. Kettőkor végzek, szerzek gyorsan egy telefont, tárcsázok. A mai napom is szar volt. Megint kikészítettek a tanárok. Semmi sem tetszik már az életben. Mi lesz később!! Mondogatja mindenki, mi lesz veled később Áron! Ha más most ezt csinálod...

Hideg van. Fekete öltönyödben, csendben sétálsz a fehér ruhás mögött. Hallgatod cipőjének halk csosszanásait. A leheleted fehér páraként gomolyog elő a szádból, ahányszor csak levegőt veszel. Fázol…

Sírással küszködve szaladok a buszomhoz, az érzések kavarognak bennem. Tudom vállaltam, hogy ilyen távolságból tartunk fenn egy kapcsolatot, mégis minden egyes elválás olyan fájdalmas. De azt hiszem, megéri...

Úgy élek, mint egy pici üregi állat... előmászom a vackomból hajnalban, hogy feladjam a félszemmel álmodott álom sohapihentető lidérceit és elhiszem, hogy a futás pénzért, karrierért, iskoláért, sikerért több mint a pofazacskóban erjedő gabonaszemek, összeszűkült torkon akadó korty víz...