Egyéb történetek - 130.oldal

Puha csókját éreztem az ajkamon, érintésével lángra gyújtotta testem, lágyan érintett, leheletével csókolt, s tudtam életem legszebb szeretkezése lesz ez. Kigombolta a pizsim gombjait és megcsókolta cicijeim csókra éhes kis pöckeit, majd lejjebb és lejjebb, isteni volt minden érintése, minden csókja, s mikor a szemembe nézet; ahogy szemembe nézett, égett, lángolt tekintete...

Számomra alapszabály, hogy senkit sem szabad erőltetni a szerelemben, s mint ahogy azt már oly sokan megmondták előttem: a szerelem olyan, mint egy virág. Ha bimbózáskor nyílásra erőltetjük, elszárad. Így hát nem marad más, minthogy várok türelemmel, s csendben szemlélődök. Várom, hogy ki mit szól hozzám. Furcsa férfi taktika ugye? ...

utsz, mint valami őrült... bele az éjszakába.... nem érzel semmit a külvilágból, csak magad vagy, és az érzéseid... már túl sok ahhoz, hogy rendesen feldolgozd... az élet kegyetlen, a mérleg nem igazságos, neked a szenvedésekből túl sok jutott... talán isten elbénázta, és túl sok súlyt rakott a mérleg azons erpenyőjébe, amit te birtokolsz...

A kórházban ébredt, első mozdulatként, a hasára tette a kezét. Nem mozgott, nem érezte. Hol van?! Mi történt vele?! Kezével kereste a hívógombot, hátha a nővér tudja kérdéseire a választ. A kérdéseit nem válaszolhatja meg, hangzott a felelet, azonban a doktor úr azonnal itt lesz és mindent elmond. A férje, pedig úton van már...

Biztos vagyok benne, hogy sokan tudják, milyen várni valakire úgy, hogy tudod, nem fog eljönni… Én is az eszemmel tudom, de mikor fogadja el ezt a szívem is? Minden nap várom, hogy visszatérjen…

Ölelte, kissé szorította, magába szívta a nő illatát, hogy emlékezzen rá a következő könyvtári találkáig. Elengedte, de nem messzire, nehogy megszökjön, Laura szemébe nézett, éreztetni akarta a vágyat, az ajkak csókra éhes vágyát s sikerült, látta, Ajkuk egymásra vágyott, most nem szavakat kell használni. Lassan közeledtek egymáshoz, összeforrtak, lágy csók volt, alig-alig csak, amolyan lehet-e még kérdés volt benne. Lehetett, játszadoztak, élvezték egymás ízét, vibrált a levegő, megszűnt...

Ahogy ránéztem barátnőm házára, kirázott a hideg. Ki tudja miért. Rossz előérzet, vagy valami ilyesmi. A boldogság legkisebb jele is kijött belőlem, amikor megláttam, hogy egy vérfolt van az ablaküvegen! Leugrottam a motorról, majd odasiettem az ajtóhoz, miközben becsöngettem, újra az ablakra néztem...

Ha szemedbe nézek, szemembe nézel. Ha mosolygok, mosolyogsz. Ugyanolyanok vagyunk, mégis különbözünk. Én látlak téged, de te nem látsz engem...

Érzem, ahogy a hideg jólesően csípi szabad bőrömet és a vérem belülről melegíti azt, hallom a fülemben bömbölő zenét, szaglom a város bűzét, látom a fényeket, az autók villanását. Vajon élek? Ez élet? Ez az élet? Szabad akaratom van, vagy minden döntésem előre elrendelt és én csak beteljesítem? És azáltal, hogy beteljesítem, beteljesedhetem-e én magam is? Miért élek, ha élek? ...

Tirpák sokat lapátolt már trágyát életében. Lett is akkora bicepsze, hogy a pulyáinak azzal töri fel a diót, hasizma olyan, hogy az asszonya azon vasal, lábizmai meg megszégyenítik a szőlőprésgép teljesítményét.
Hát ez a Tirpák egyszer gondolt egyet, aztán tett is...