Ember: önmaga pusztítója III.

2013. julius. 8.
Szerda. 09:58

Borult idő.A város éledezett. A redőnyök minden házon húzódtak felfelé. Furcsa- gondoltam- ilyenkor kelnek az emberek?. Jaaa…tényleg. Még egy törvény. De végre egy jó törvény. El is felejtettem. Ma senki se dolgozok szinte, csak én. Jellemző…
Elértem a munkahelyig. Leállítottam a motort, majd lepattantam az ülésről.
Ránéztem a munkahelyemre. Ledermedtem. „Zárva”.
-Micsoda??! Ez meg hogy lehet?? Na várjunk csak…-előkaptam zsebemből a készüléket.

Megvártam, amíg megtalálja ma számot, majd zúgás.
-(Ásítás) Igen?
-Hé Pista! Mit csapsz be?!
-Mivan?? Ki maga?
-„Róbert vagyok, kedves kollega”- mondtam flegmán.
-Róbert? Nem ismerek semmi Róbert nevű kollegát! –megdöbbentem, de megráztam a fejem és tovább hallgattam.- Róbert? Te vagy az? Miért hívsz?
-Mongyuk csak azért mert azt mondtad, hogy jöjjek be tízre!
-Nem is mondtam ilyet…De várj csak..Hiszen ünnepnap van te nagyész!
Újból megdöbbentem, majd elvigyorodtam.
-Tényleg! Hogy is felejthettem el. Kösz az infót.
-Semmiség, de máskor ne keltegess fel a jó kis sexes álmaimból ok?
-Hehhe…jól van-na. Csá.
-„Csá.”

Lerakta. Boldogan ültem rá járművemre és arra gondoltam, hogy haza, vagy Anitához menjek. Újból megdöbbentem… Anita…hogy lehet, hogy ő is azt hitte dolgoznom, kell?
Na mindegy… majd megkérdezem tőle.
-----------------------------------------------------------------------------
-Sterholkz százados! Ide!
-Igen, uram?
-Szükségünk lesz egy új tudósra- súgta neki oda az ezredes, hogy ne hallják meg az emberek.
-Miért, ha kérdezhetem, uram?- Erre rosszallóan ránézett az felttese.
-Mondjuk, mert az előzőt kirúgtam. -sziszegte.
-Ohh…értem uram, utánanézek!- Azzal a százados elsétált az egyik katonai sátorhoz.
Az ezredes végignézett a sétálgató embereken…-Hülyék…
-----------------------------------------------------------------------------

Ahogy ránéztem barátnőm házára, kirázott a hideg. Ki tudja miért. Rossz előérzet, vagy valami ilyesmi. A boldogság legkisebb jele is kijött belőlem, amikor megláttam, hogy egy vérfolt van az ablaküvegen! Leugrottam a motorról, majd odasiettem az ajtóhoz, miközben becsöngettem, újra az ablakra néztem. Semmi vér nem volt rajta! Vártam majd újra becsöngettem.
Erre megszólalt egy rejtett hangszóró valahol: „Elmentem, későn jövök. Szóval ma már ne számítson rám senki.”- szólt Anita hangja.


De jó!- gondoltam, majd belerúgtam egy kavicsba.
Ebben a pillanatban egy éles fájdalom nyilalt a fejembe. És nem az utcát láttam, hanem, egy embert, ahogy lelő egy másikat, majd sziszegi: „Mondjuk, mert az előzőt kirúgtam” Végül egy gépet láttam, ahogy valamit sorozatban gyárt. A képsornak vége.
Eszmélethez tértem. A fejem még mindig zsibogott. A földön feküdtem. Fejemhez kaptam, erre a fájdalom teljesen elmúlt. Meglepődötten ültem rá szédültem a motoromra, majd lassan beindítottam.


(folyt.köv.)