Egyéb történetek - 125.oldal

A fiú párás szemmel próbálta magához édesgetni az alig nagyobb, mint kölyök állatot. Végre lenne valaki, aki csak vele, csak neki, ...
A költözés izgalmai, a család lehetséges szétesése, apja néha hónapokig tartó távolléte, anyja szokásainak megváltozását hozta magával, kevesebbet ért rá foglakozni vele, akkor sem olyan bensőségesen, mint régebben, hanem csak futólag, sietve, kapkodva...

- Túl ideges vagy hogy átlásd. A csaj, ha hazamész, vagy ki sem mozdul, és letagadja magát mindenkinek, vagy összeszed egy tápos fiúbandát, és velük bevédi magát. És mit vártál? A srác, miután elköltözöl, megelégszik heti egy alakalommal, hogy láthasson? Lefeküdtetek már?
- Nem. Még nem.
- Hát akkor meg pláne. Ott van neki Bianka, helyben, gondolom Ő, hogy elszedje előled, már széttette a lábát. Ha hazamész semmire se mész. Persze megpróbálhatod...

Egyre aktívabban, gyorsabban szedte lábait. Ideges rángató, remegő mozgással valamit a távolban már érzékelt, valamiféle "remény" töltötte el.
Ekkor érte ismét egy megfoghatatlan, egy szörnyűséges "érzet". "Szavai" nem voltak rá, félelme nőttön nőtt. Talán hanghullám formájában, talán erő formájában tört rá. Egész testét megremegtette...

Miután sikerült a papát felhomályosítani a hernyó és az uborka közti különbségekről, elhatározta, hogy megszabadul a hívatlan ebédelőtől. A hernyó kanálról való lepöckölésének eredménye az lett, hogy szegény pára most meg a meggyborban (a Pali-bácsi meggyboros poharában) kötött ki. Pali-bácsi sem volt elveszett ember: a husi-darabot kézzel kipecázta, a bort felhajtotta, majd a szemmel láthatóan rémült, levestől, bortól csöpögő hernyót megpróbálta eldobni...

Látsz hát te is talán. Belelátsz lelkembe, szívembe, mely téged szeret. Nézel, s nézlek hosszan én is, két karunkkal fonódunk bele egy hosszú ölelésbe, melyből fáj kibontakozni. De miért is tennénk? Nincs rá okunk… Öleljük hát egymást, s nézzük a másikat...

Kettőnk kapcsolatának sok akadálya lenne, többek között, hogy ő 12 évvel idősebb, mint én, Az sem javít a helyzeten, hogy ő tanár, én meg egy egyszerű gólya. Családom se díjazna egy ilyen kapcsolatot.
Borzasztó, hogy el se kezdtük, és én már el is szúrtam! Most mégis fülig érő mosoly díszeleg rajtam, amit nem lehet lemosni, csak azért, mert LÁTTAM, látott és visszaköszönt nekem mosolyogva...

Ott állt az ajtóban. A lány. Gyönyörűbb volt, mint amilyennek emlékezett rá. A barna, hullámos haja a háta közepénél is tovább ért már, egy feszes farmer volt rajta, és egy laza, aranyszínű felső. Amikor hátrafordult, látni lehetett, hogy a felső a hátán teljesen kivágott, és kis aranyláncok tartják össze. Az enyhén barna bőrén istenien mutatott. Összetalálkozott a tekintetük, a lány elmosolyogta magát.
- Szia… - mondta, és látszott a szemén, hogy tényleg örül annak, hogy láthatja...

Én azt gondoltam, hogy majd élünk valahogy. Nem álltunk rosszul anyagilag bár rengeteget dolgoztam. Azt gondoltam, hogy leülök a fiaimmal és megbeszéljük a dolgot, hogy hadd fejezze be az iskolát a legfiatalabb is. Dobjunk bele a közösbe valamennyit, hiszen ketten már dolgoztak és igazán belefért nekik, hogy havi tízest félretegyenek. A fiúk viszont megváltoztak...

Üres, sötét szoba, csak egy furcsa dal szól.
Az én dalom. A dal szárnyakat ad, hogy elrepülhessek, messze a kíntól, messze a fájdalomtól. Nem tudom még merre kell repülnöm a boldogság felé...

Döntöttem. Nem teszek semmit, ami egy kicsit fájt, mivel eddig mindig szinte kivétel nélkül a gonoszra hallgattam, de ez más téma, nem a haverok. Semmi közük hozzá. Ez egy kedves, okos lány, akinél körülbelül 1% esélyem van...