Rosszabb már nem lehet!

Esősre jár az idő. Lóg az eső lába.
Barátnőkkel főzögetünk bent a konyhában. Mégis titkon saját gondolataimba merülök. Rá gondolok! És elképzelem milyen tündérmesébe illő életem lehetne, ha ő bátor lenne, én szép (karcsú ill. karcsúbb), vagy ha mindkettőnknek több önbizalma lenne. Mondjuk az sem ártana, ha ismerne engem és nem csak valami derengő emlék lennék egy óráról, amikor mosolyogva ráköszönök MINDIG amikor látom!
Kettőnk kapcsolatának sok akadálya lenne, többek között, hogy ő 12 évvel idősebb, mint én, Az sem javít a helyzeten, hogy ő tanár, én meg egy egyszerű gólya. Családom se díjazna egy ilyen kapcsolatot.
Borzasztó, hogy el se kezdtük, és én már el is szúrtam! Most mégis fülig érő mosoly díszeleg rajtam, amit nem lehet lemosni, csak azért, mert LÁTTAM, látott és visszaköszönt nekem mosolyogva. Nem tudok betelni vele. Újra és újra eszembe jut a nap folyamán. A barátnők - attól tartok- már megelégelték és én sem akarom őket tovább „kínozni” ezzel. Így inkább idevetem gondolataim, a végén úgyis elolvassák.
De nem azért kezdtem el írni, hogy a valóságot írjam le, ami keserédes számomra, hanem leírjam, mire gondolok szabad pillanataimban. Milyen mesébe illő szerepet osztottam RÁ és RÁM.
Ő igen magányos lélek, mindig egyedül, gyorsan, leszegett fejjel jár. ( De ha én ráköszönök, akkor mindig felnéz és kis bólogatás és egy mosoly kíséretében visszaköszön nekem- lehet, hogy azért, mert az egyetlen ember vagyok, aki csetlés-botlás közepette is köszönni akarok neki) Az én mesémben is így tenne, de amikor én melléérnék, ő lelassítana és beszélgetést kezdeményezne velem.
Én: - Jó napot Tanár Úr!
Gáborka: - Jó napot!
Gáborka: -Te mindig így mosolyogsz?
Én: -Igen! De ma különösen jó napom van!
(Gáborka kérdő tekintettel néz.)
Én: - Hármast kaptam makróból, így mehetek Londonba. Holnap utazom Pestre a Fábry Show-ra éééssss mert találkoztam a kedvenc analízis tanárommal! :)
Gáborka: - Hogy hívnak?
Én: - Éva vagyok. ( Hopp, kibuggyant a titkok! Most mi lesz? Elterelem a nevemről a figyelmet a blablalblával!)
Én: - Sajna nekem nincs egy Dr. a nevem elött! És attól tartok már nem is lesz!
(Bejött a csel!)
Gáborka: - Kivéve ha a férjednek van a neve elött és te felveszed a nevét.
Én: - Igen, akkor ha hazamegyek ellátogatok az Orvosi Egyetemre és elkezdek kapcsolatokat kiépíteni.
(Ő ezt széles mosollyal jutalmazza és elválunk a kolinál.)
Már ettől az ábrándtól is hullámzik az EKG-ém.
Az egész fura, mikor otthon vagyok és úgy érzem kivertem a fejemből, mert nem gondolok rá minden percbe és nem sírok utána; akkor mintha Sors barátom úgy látná, hogy nem szenvedek elégé ezért, vagy őt vagy az „emlékét” sodorja az orrom elé.