Egyéb történetek - 123.oldal

A vonat csak jött, ő hátranézett, lelki szemei előtt újra a fiút látta, s tudta nincs visszaút a halálból. Már közel volt a vonat, hallotta a fém hangját, ekkor meglátta a vezetőt, látta szemében félelmet, mikor meglátta a lányt, s rájött, hogy ő itt akaratlanul halált fog okozni...

És most búcsúzni kell tőle. Zokogva omlunk egymás nyakába, mindenki, fiú, lány, a csokrokat az asztalon hagyjuk: még egy utolsó kép: az osztály. Többé nem leszünk így együtt, soha. 5 év múlva találkozunk: remélem. Szeretem őket, szerettem is mindig. Fáj itt hagyni...

A bonyolult masina rendszeresen a legkívánatosabb falatokat kínálta, ám csak a legügyesebbek juthattak hozzá. Néhány óvatlan társa csúnyán ráfizetett már, de neki mindig sikerült. Elégedetten látta, hogy gondos kezek ma is feltöltötték a gépet. Hálásan gondolt az ismeretlenekre. Ez az adag elég lesz az egész családnak. Erőre fognak kapni, és nekivághatnak az útnak, amely az új világba vezet...

Tücsöklik válogatott törzs páleszozókból tevődött össze. Amúgy Tücsöklik az a hely volt, ahová bármilyen állapotban be lehetett térni: ünneplő öltözékben, kissé lótrágya szagúan, depis másnapos állapotban, asszony elöl megnyugvást keresvén, heves politizálás keretében, üzleti megfontolásból kiindulva, egyszóval amolyan központi hírelosztó szerepet töltött be a közeli tanyákról idesereglett jámbor életvitelű, szerény felfogású Miska féléknek...

Mindenki megnyugodott most pár percre. Seni tőlem pár méterre a fotelnek dőlve énekel. Krisz mellettem ül a zongora alatt, szintén dúdolja a dallamot. A mi dallamunkat, a számot amiben minden benne van amin túl vagyunk... nekik 4 év fájdalma, öröme, szenvedése és szenvedélye... nekünk a velük eltöltött néhány hónap...

Ó micsoda hely! Micsoda varázslatos vidék. Bedegkér. Nem messze a faluszélén áll a kis tornácos parasztházikó, fehérre meszelt falaival, piciny zsalugáteres ablakaival. Nyáridőben virágözön borítja a kis házat, s közvetlen környezetét. Muskátli hegyek! Kúszó virágok hallatlan hatalmas csokrai színezik a zöld megannyi árnyalatát. A rácsos fakerítés védelmezőként öleli körül a kis házat, udvarát, embernek, s állatoknak otthonát...

. Már délután egykor kész volt a műtét, addigra már fel is keltem az altatásból, és itt van lassan este fél 11, és őrülten fáj a hasam, a méhem, a mindenem. De legfőképpen a szívem, és a lelkem szakad meg, hogy el kellett vennem az ÉN gyerekemnek az életét. Pedig Ő semmiről sem tehetett, nem tehetett arról, hogy az anyukája felelőtlenül ágyba bújt egy "ismeretlennel"...

Nekem semmit nem tanít a tévé. Zsuzsi szerint viszont legyek prostituált, mert könnyű. Oké, én már most tudom, hogy nem leszek prostituált, és tudom hogy ez a világ egyik legaljadékabb "munkája". De ha ezt a műsort, egy gyerek látja? Egy kisgyerek, akinek még most alakul ki egy kép a Világról? Csak ezt nem értem, hogy lehetnek ennyire felelőtlenek azok, akik ezeket a műsorokat összeállítják? ...

Tiso türelmetlen volt, hirtelen szaladt a Zsákmányhoz. Otras is igyekezett, de a felázott, sáros talaj némiképp megnehezítette a mozgást.
Zanga gyorsan a Zsákmány elé állt, s ismét indulhatott a "menet"...

A magány boldogsága, a ringispilként forgó világ fájó eufóriája. Az elbódultan lengedező szellő hullámként fodrozza a friss fű zöld sivatagát.
A kérdés egyszerű volt: igen vagy nem. A kérdés felesleges és lényegtelen volt, mindkét válasz ugyanazt jelentette...