A Szörnyeteg

Már négy napja nem evett.
A félelem és az éhség viaskodott benne.
Bánatosan nézte a félhomályban, egy koszos ronycsomón heverő társát. Most csendesen szundikált, de tudta, hogy ez inkább csak az éhség miatti legyengüléstől van.
És a gyerekek, ... látta, ahogy nyugtalanul hánykolódva, szájukat álmukban is mozgatva bújnak anyjukhoz. Összerándult a gyomra.
Nem mindig volt ez így. Vágyakozva gondolt vissza a nyugodt, békés időkre. Akkor még sokan éltek ezen a környéken.
Vidáman, csapatostól barangolták be minden szegét-zugát. Ő különösen jól ismert minden szegletet, titkos folyosót, átjárót...hiszen sokat bújócskáztak a gyerekekkel.
Az ismeretlen és vérszomjas fenevad teljesen váratlanul bukkant fel. Hihetetlenül hatalmas volt és kíméletlen. Gyilkos indulattal támadt rájuk, és megdöbbentő volt, ahogy óriási pofájával, éles fogaival egyszerűen széttépte azt, akit elkapott. És lesből támadott.
Tudta, hogy az éhség előbb-utóbb előcsalja őket. Sorra hullottak el a tapasztalatlanok, a merészek, a már nagyon kiéhezettek. Talán már csak ők maradtak életben. A nagy nemzetség utolsó tagjai.

Nem pusztulhatunk el - acélosodott meg benne az elhatározás.
Tegnap óvatos felderítő utat tett. Néha meg-megszédült az éhségtől, ilyenkor meglapulva pihent egy kicsit. Olyan messze merészkedett, mint még soha. De megérte. Az éhségtől és az izgalomtól remegő gyomorral mondta el tervét a többieknek. Szép, új világról mesélt, ahová viszont egy hosszú, eddig ismeretlen földalatti folyosó vezet.
Fájt a szívük, hiszen sokáig rendezgették ezt a helyet, míg ilyen lakályos lett. Belátták azonban, nincs más megoldás.
Nem jött álom a szemére. Az út hosszú, erőt kellene gyűjteni hozzá. A kicsik biztos, hogy nem bírnák ki, legyöngülten egy fikarcnyi esélyük sem lenne a meneküléshez, ha a gonosz lecsapna rájuk.
Gyorsan döntött. Ő a családfő, neki kell kockáztatnia. Most, -ma éjszaka.
Óvatosan kikémlelt búvóhelyük szűk nyílásán. Nem érzett veszélyt. Lassan végig osont a fal mellett. Néha meglapult egy-egy ismert hasadékban. Mozdulatlanná dermedve hallgatódzott. Csak az éjszaka ismert neszeit hallotta. Nem akart túl messzire elmenni, félt, hogy elfogy az ereje. Inkább kockáztat.
Puha, hangtalan léptekkel körbejárta az ismeretlen szerkezetet. Nem tudta, hogy ki az, aki ezeket elhelyezi. Vajon jó vagy gonosz lehet?

A bonyolult masina rendszeresen a legkívánatosabb falatokat kínálta, ám csak a legügyesebbek juthattak hozzá. Néhány óvatlan társa csúnyán ráfizetett már, de neki mindig sikerült. Elégedetten látta, hogy gondos kezek ma is feltöltötték a gépet. Hálásan gondolt az ismeretlenekre. Ez az adag elég lesz az egész családnak. Erőre fognak kapni, és nekivághatnak az útnak, amely az új világba vezet...
Csak lassan, óvatosan,... - intette magát, és gyakorlott mozdulatokkal mozdította meg a zsákmányt. Hirtelen, mint valami áramütés, bénító félelem rohant végig minden idegszálán.
Menekülni! Menekülni! - kolompolt agyában a vészjelzés. A holdfényben , óriási árnyékot vetve, néhány méterre tőle ott tornyosodott , kísértetiesen villogó szemekkel a szörnyeteg.
Hatalmas erőfeszítéssel lerázta magáról a félelem okozta bénultságot. Tudta, ha menekülni próbál, nincs esélye. A szörnyeteg utoléri.... és akkor hiába várják.
Összeszorult a torka, és kereste a megoldást. A gigászi fenevadnak csorgott a nyála. Már szinte érezte a vér édes ízét. Meglepődve látta, hogy áldozata nem menekül. Bizonyára megbénult a félelemtől. Lassan elindult.
Gyere, csak gyere... - suttogta magában, és megragadta az élelmiszercsomagot. Az illat egy pillanatig elbódította, aztán feszülten figyelt, várt a megfelelő pillanatra. Az egyre jobban közeledő, bűzös lehelettől megborzongott. Ilyen közelről még sohasem látta.
Az óriási mancs megvillant.
Jól időzített.
Egy szemvillantás alatt kirántotta a csomagot és rohanni kezdett.
Háta mögül csak a szörnyeteg fájdalmas üvöltését hallotta.

A fenébe is - dünnyögte Mrs Mills - Se sajt, se egér. - gondolta bosszúsan, miközben kiszabadította kedvenc kandúrja véres lábát az egérfogóból.

ROSS H. BERG