Egyéb történetek - 122.oldal

Emlékszünk és érzünk. Ez a két dolog tesz minket emberré. Vannak olyan emlékeink, melyekre szívesen emlékszünk vissza, de vannak olyan emlékeink, melyeket legszívesebben kitörölnénk elménkből...

Beleszédülök. Ha sokáig nézem őket, akkor elfog a kicsiség érzete, hogy olyan messze vannak, és tudom, hogy nagyok, és én hozzájuk képest semmi sem vagyok. Pedig alkotóelemünk ugyanaz, ősünk közös: csillagpor. Maga, a hatalmas univerzum. Lerázom a gondolatokat, mint kutya a vizet, és lehajtom a fejem. Szorongok. Már másodszor. Egy gonosz hang suttogja a fülembe: megteheted, de nem menekülhetsz előlem, újjászületsz, és megint megtalállak...

- Fiaim, szeh’ etném bejelenteni, hogy páh peh’ cel ezelőtt kih’ úgtam Neglectát a zenekah’ ból! – M. Noir igyekezett minél ellentmondást nem tűrőbb hangot megütni.
A három jelenlévő pedig igyekezett minél kevésbé megrökönyödött arcot vágni…
Ismét a dobos volt az, aki leghamarabb erőt vett magán és viszonylag normális hangon megkérdezte:
- Na, de… miért, uram? ...

Angyalt láttam. Üdét, fényeset, illatosat. Szárnyának hófehér tollai jelképezték lelkének tisztaságát, s bizton tudom, ha csak ezeket látom, mint törékeny tüneményt ölelem magamhoz. Ám tekintetem továbbsiklott, s a hátát rejtő bőr alatt megbúvó izomkötegek megerősítettek hitemben, miszerint ezek a gyönyörű lények erősebbek mindennél...

Voltál már úgy, hogy kerestél egy dalt? Nem azért, mert annyira csodálatosnak tartod, hanem mert egy kellemes emlék köt hozzá. Amit nem hallasz minden nap a rádióban, nem kapod meg a boltban, és még anyu régi bakelitlemezei között sem találod...

Pár nap múlva ismerős felhő jelent meg. Pont olyan, mint tíz ével ezelőtt. Csak most zöld csíkok voltak benne, mint az apró kis folyók, vagy kábelek mennének benne, járnák át az egészet. Kancsó fölé ért a felhő, majd, mivel ott volt útban a híd a „krumpli traszport- hoz”, így kicsit visszatolatott, és egy antennás, kerekes krumpli jött ki a felhőből...

Laza mozdulattal a hátadra dobtam a tőled jó egy méterre búslakodó pólódat - bocs, nem figyeltem az éjjel, merre szállnak az akkor feleslegesnek tűnő ruharabjaid-, mert kezdett hideg lenni, én pedig nem szeretem, ha úton-útfélen a nyakamba tüsszögnek. Kis tűnődés után aztán megszántalak és finoman eligazgattam rajtad a felsőt, mert mégsem illik így félvállról venni a barátom egészségét…

Óriási léptekkel rohantam vissza a házba, és újra bezárva magam mögött az ajtót, leültem a nappaliban. A telefon újra csörögni kezdett a kezemben, én pedig éreztem az egyre inkább elhatalmasodó félelmet, és a feszítő görcsöt a gyomromban...

- Úgy kezdődött az egész, hogy egy osztálytalálkozóra mentem a tudtod nélkül. És megjelent a régi barátnőm, aki régen folyamatosan pasizott, s mint kiderült, még most is. Szervezett egy házibulit persze meghívott rá. Elmentem, többet ittam a kelleténél és megtörtént. - hallatszódott egyre gyengébb hangerővel, mintha a lány újra átérezte volna a helyzetet...

A fények furcsa ábrákat rajzoltak, itt- ott megvilágítottak egy- egy érdekes kinézetű alakot. Nagyjából a tömeg közepén lehettünk, mikor megláttam egy kékes bőrszínű lányt egy vékony fiúval táncolni. Éppen odahajolt a fiúhoz, majd végignyalta a nyakát, mire a fiú rángatódzni kezdett, majd a lány hátába vájta a körmeit, és közben didadalittasan felüvöltött. A lány mintha csak élvezte volna, hátracsapta a fejét, és a nyelvével hadonászott...