Szerelmi életkép

- Ha a hold tényleg sajtból van, miért nem falják fel az űregerek? - tűnődtem el a sokadik képtelen gondolatomon, aztán önmagam butaságán megbotránkozva nyögtem fel, s fúrtam fejemet oldaladba. Nem értettem, hogy nem jön szememre álom, mikor a tenger halk, monoton morajlása és a te halk szuszogásod igazán andalító volt; felért egy angyali hangon elénekelt altatódallal is. De ha nem hát nem; én nem fogom bánni, hogy nem alszom át az együtt töltött perceket, holott az idő már jócskán éjjelbe hajlott, s a napfelkelte alig fertályórányira járt tőlünk. Érdeklődve ültem fel, alig vártam a hajszát, amit a Nap fog folytatni a Holddal. Azt hiszem, kicsit magunkat képzeltem ebbe a szenvedélyes kergetőzésbe. Mindenesetre varázslatosnak tartottam, hogy mikoron az ég alja bíborvörösre vált, a nemrég emlegetett sajtszelet és egész udvartartása megalázkodva robog el egy másik táj felé, sötétségével elfedve minden jót és rosszat.

Kialvatlan szemekkel meredtem arcodra, közben lenyaltam ajkaimról a nemrég megejtett esti fürdőzésünk emlékét - a tenger sós vizét-, s mi tagadás megkívántam valamit. Na nem, nem téged, végül is egy kómás férfival - főleg ha te vagy az- nem sokat tudnék kezdeni… Nem, sokkal inkább vágytam valami sósra, ami nem tengervíz - mondjuk egy kevés agyon sózott sültkrumpli jó lenne, de hát kevés az esély rá, hogy most megkaphassam. Persze a lehetőség, hogy puszta kézzel kifogjak egy aranyhalat, vagy terülj-terülj asztalkámra bukkanjak a kihalt tengerparton még mindig meg van. Laza mozdulattal a hátadra dobtam a tőled jó egy méterre búslakodó pólódat - bocs, nem figyeltem az éjjel, merre szállnak az akkor feleslegesnek tűnő ruharabjaid-, mert kezdett hideg lenni, én pedig nem szeretem, ha úton-útfélen a nyakamba tüsszögnek. Kis tűnődés után aztán megszántalak és finoman eligazgattam rajtad a felsőt, mert mégsem illik így félvállról venni a barátom egészségét… Már-már gusztustalanul szerelmes pillantást vetettem rád, aztán önnön gyengeségemtől fintorogva felédrúgtam egy nagy csomó homokot… Na persze csak kedvességből; vagy hogy kompenzáljam az előbbi anyáskodó cselekedetet.

- Szeretlek, te lüke - tettem hozzá suttogva, végül is akkor a legkönnyebb szépet mondani, ha az illető épp nem figyel, de a közelben van. Az oldalakat is megböktem, mintegy megerősítésképp, aztán vigyorogva néztem, ahogy összefolyt méltatlankodó szavak kíséretében hátat fordíts nekem. Valahogy olyan kis elesettnek tűntél… S ehhez biztos hozzájárult a meztelen hátad, így kis hezitálás után visszafeküdtem melléd, karomat átvetve derekadon, de hát széles hátad ígyse tudtam teljesen betakarni.
- Szeretlek, he - gyakoroltam, aztán játékosan a karodba haraptam, mondván te úgyis olyan mélyen alszol, ennyi nem árt meg.
Aztán persze a legnagyobb meglepetést az okozta, amikor ujjaidat az enyémekre fontad, megszorítottad a kezem és motyogtál valamit, ami jobbik esetben egy ˝én is˝ akart lenni. Hát nem tudom, szerintem csak azért tetted, hogy befogjam a szám…:)