Egyéb történetek - 113.oldal

Röpke megjegyzések, kibukkanó kérdések… elárulják… azért ismer. Azért tud rólam dolgokat. Jó hogy tudja őket, jól esnek. Szeretem. Igen. Tudom. És talán egyszer ő is megtudja. Akkor vetek véget mindennek, ami az életemmel kapcsolatos...

Ülök a sötétségben egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám...

Halottak napja! Vagy talán az élők napja, akik ilyenkor emlékeznek, és tiszteletüket teszik a múlt szeretett személyei előtt? Bárhogyan is van, élők és halottak közötti kapocsként áll díszes sorban minden sír. Némán vár, renditlenül állja az idő próbáját, hogy aztán szótlanul tekintsen vissza az emlékezőre, aki lelki békéjét találja meg, míg lesepregeti, virágot ültet fölé, mécsest gyújt, vagy egy imát mond...

Fekszem az ágyban. Őt hallom neszezni. Minden hanghoz tudok képet társítani. Az Ő hangjai, az Ő képei. És az enyémek is. A Mieink... A másik szobából áthallatszik, ahogy kikapcsolja a számítógépet. Befejezte mára a munkát. Magam előtt látom: Beleszív egy utolsót cigijébe, majd sietve elnyomja. Feláll, a széket nem tolja vissza. Kelekótya... Kéjesen nyújtózik egyet, majd átsétál a fürdőbe: Leveszi a fürdőköpenyét, viseltes pólóját, és a bugyit. Kilép papucsából, s megnyitja a csapot......

Megfogom az üveget és lecsavarom a kupakot, majd öntök a pohárba, a gyógyszert a kezembe veszem majd, a nyelvemre helyezem és az alkohol segítségével, lenyelem. Ez így még kevés, öntök még majd újabb tablettákat veszek be, majd megint önötök az üvegből...

Végigbeszéltük az egész napot és megállapítottad, hogy jó velem beszélgetni. 4 órán keresztül csak beszélgettünk, és azt mondtad, hogy most el kell menned. Kimentünk az utcára, és eszedbe jutott, hogy nem tudjuk egymás nevét. Bemutatkoztunk egymásnak, kezet fogtunk, megszorítottad a kezemet, és olyan érzés volt, mintha nem akarnád elengedni. Elbúcsúztunk. Én gyalog mentem haza, Te pedig lassan követtél a kocsiddal, amíg le nem kanyarodtam a mostani házhoz. Elmentél. Megígérted, hogy másnap...

- Te tudod... Én nem szólhatok bele a véleményedbe. Nem is lenne helyes. Nem tehetem meg, mert ártana...
-...az épülésemnek? Meg a lelki fejlődésemnek...? – kérdezte Lilith fogcsikorgatva, lassan ökölbe szoruló kézzel. – Én elhiszem, hogy Te a lehető legideálisabb nevelő lehetnél, akár a Holdfény-szentélyben is, pedig az egy nagyszerű hely...volt, amíg bele nem gázoltak...ugyanis türelmed az egeket kocogtatja, végtelen bölcsességed előtt meghajolnak a fák is, élettapasztalatoddal...

- Chris figyelj, én egyáltalán nem akarok veled szakítani, mert szeretlek, érted? – eléggé kétségbeesetten kérdeztem tőle
- Ahogy gondolod. – nem válaszolt valami túl nagy kedvvel.
- Mondd, hogyan bizonyíthatnám be neked azt, hogy szeretlek?
- Amy... ne haragudj – sóhajtott egyet...

Az érzés semmit sem változott: Szeretlek! Bár bilincsbe verték és tömlöcbe vetették. Senki sem örül, nem is ünneplik. Ártatlan volt. Mert megváltozott egy aprócska dolog, észrevehetetlen jelenség. Már tényleg nem számít, ki voltál! Ki vagy! ...

Minden hiába. Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam. Legjobb barátnőm az évnyitó előtt odasúgta a fülembe a legújabb pletykát, miszerint új srác jön a suliba.
- Na és? - feleltem erre én. - Már van épp elég; mi ilyen nagy szám benne?
- Csak az, hogy... de nézd meg majd a saját szemeddel, annak talán hiszel.