MOST! – 2. rész

- Szabad! – de közben nagy csörömpöléssel ledobta a kanalat, mert az még mindig a kezében volt, egyfajta feszültség levezetőnek.
- Te még pizsamában vagy? – kérdezte Ádám. Persze inkább csak az örömét akarta kifejezni, hogy a nem sokat takaró top még inkább kiemeli a lány karcsú derekát, mint a tegnap esti farmer-pulcsi kreáció.
- Neked is szia! – csattant fel a lány – örülök, hogy kipihented magad, és visszatért a tegnapi éned!
- Nem akartam csalódást okozni, és ha már tegnap is bejött ez a stílus, talán meglepne egy hirtelen pálfordulás. De azért egy sziával még lezárta a gondolatsort. – Nem gondolod, hogy azért illett volna meagvárni hogy megkérdezzem, hová is szeretnél menni, meghívhatnálak e egy teára, vagy valami ilyesmi? – folytatta Ádám a belépő stílusával, erre már Brigi sem bírta magában tartani az indulatait.
- Na ide figyelj! Ülj le oda az ágy szélére, itt a teád, de ajánlom, hogy kiidd fenékig, mert legalább addig sem jártatod a szádat!
- De ez forró!
- Csitt! legalább ez egy kicsit fékezi a nyelvedet, attól félek, úgy sem tudom elég melegre csinálni, hogy hosszútávon is legyen hatása.
- Nem is fordult meg a fejedben, hogy a nyelvemre még szükséged lehet?
- Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de talán most azért jöttél, mert nekem lenne mondanivalóm. Azért nagyon köszönöm, ahogy tegnap este viselkedtél – váltott kicsit hivatalosra, egyúttal utalva is arra, hogy nem felejtette el, hogy mit mondott a fiú az elbúcsúzáskor.
- Ne szaladjunk ennyire előre, nekem az odaérkezésről is vannak emlékeim! – majd furcsa kézmozdulatokkal jelezte, hogy van valami a kezében.
- Micsoda? Csak nem a címet kellet felírnod, hogy idetalálj? Húzta a lány, hasonló célzatossággal, ahogy a fiú üdvözölte őt tegnap este.
- Képzeld, – váltott a fiú megint hivatalosra – valaki lefényképezett bennünket. Itt a bizonyíték, csak hogy én is dugdoshassak valamiféle titkos cetlit.
A lány elmosolyodott, de közben alig várta, hogy megnézhesse, mit tartogat a fiú a kezében. Letette a bögréjét, és igyekezett közelebb kerülni, de ilyenkor persze az a kevés bútor is sok volt a szobában. A fiú a bűvészeket is meghazudtoló kézmozdulatokkal adta át a lapot, csak közben döbbent rá, hogy elfelejtett valami epés megjegyzést írni a hátoldalára. A lány még az eddigieknél is nagyobb mosolyt varázsolt az arcára, de ez kevés volt, kitörte belőle a nevetés.
- Végre ilyenkor is láthatom a könnyeket azokon a fura mélyedésekben az arcodon – szólat meg szintén nevetve. – Mennyivel mások a hatásai, mint a mikor sírsz.
- A sírás is fontos, az is hozzám tartozik, az is én vagyok, ezt tessék tudomásul venni. Én különben is, csak azért nem ugrok a nyakadba, mert nem tudom, hogy melyikünk lenne jobban leforrázva a teáddal! – vette egy kicsit durcásra a mondat végét.
- Ezen könnyen segíthetünk – mozdult Ádám az asztal felé, hogy letegye a bögrét.
- Na, na, na! figyelmeztette a lány, csak maradjunk a megbeszélteknél. – A tea legyen csak egyfajta védőital, főleg ebben a nagy hidegben! – De két nagy puszit azért megérdemelsz.
Nagyon lassan hajoltak közel egymáshoz, és végre összeért az arcuk. A lányt jóleső érzéssel töltötte el, hogy a fiú közben átlendítette a fülén az egyik lelógó hajtincsét. Mindketten szinte beleborzongtak, de mielőtt elkapta volna őket a hév, a lány tért először magához, bármennyire is nehezen esett neki megszólalni.
- Ne haragudj! Tudom, nem feltétlenül szerencsés, hogy így kellett megismernünk egymást, de ha már megígértem, szeretnék elmondani valamit – kezdte Brigi, és most tényleg volt valami visszafogottság a hangjában.
- Ne magyarázkodj! Egyrészt, nem most találkozunk először, az más kérdés, hogy tényleg nem ismerjük igazából egymást. Másrészt, nekem nem tartozol semmiféle magyarázattal. Tudom, hogy miért jöttem, és abban is biztos vagyok, hogy nem lehet egyszerű neked elmesélni, ha már ekkora feneket kerítettél neki – és alig észrevehetően a lány tompora felé bökött. – Érzem, hogy valami fontos dolog nyomja a szívedet és a lelkedet. Ülj ide mellém, fogd meg a kezem, és ha bátorításra van szükséged, szorítsd meg nyugodtan. Úgyis visszakapod!
- Rendben! De volna egy kérésem. Kérlek, ne szakíts félbe, még nem tudom, mennyire tudom összeszedni a gondolataimat. Így még nem meséltem el senkinek. Még Timinek sem. Azt se tudom mi fog kisülni belőle. Ha sikerül egyben elmondanom, talán én is megkönnyebbülök. A jelenlegi állapotom, csak egy álca, de érzem, ezt így nem sokáig bírom. Kicsit olyan, mint a cset, elmondom egy olyas valakinek, akit alig ismerek. Mégis más, hiszen itt ülsz mellettem, még az is lehet, hogy az emberi reakciók hatással lesznek rám.
- Ígérem, jó leszek, volt már, hogy sikerült, legalább engem is tudsz értékelni – bólintott Ádám, és finoman megsimította a lány arcát.
- Köszönöm! – mosolyodott el a lány, – de ebbe nem akarlak beleírni. Ha minden igaz, ezzel lezárult egy korszak az életemben. Minden, ami ez után következik, az más kell, hogy legyen. Még akkor is, ha ez egyik főszereplő mindig is én leszek.
A fiú kiitta a maradék teáját, de a biztonság kedvéért közelebb hozta a kannát. Egy-egy párnát tettek az ágy háttámlájához. Brigi felhúzta a lábait, szinte összegömbölyödött, megigazította a gumit a lófarokban, megfogta Ádám kezét, és mesélni kezdett:
- Tavaly év elején ismerkedtem meg Gáborral. Ő már harmadikos volt, én másodéves, mindketten bekerültünk a gólyabált szervező csapatba. Én már elsőben is írogattam az egyetemi lapnak, főleg az elsősöket foglalkoztató kérdésekről, a beilleszkedési nehézségekről. A szervezőknek tetszett, hogy nem az általános picsa-risza-nyafogás hármas stílusában fogalmaztam meg a gondolataimat, hanem volt benne valami életszerűség, amit még a sokat tapasztalt oktatók is szívesen olvastak. Sőt mivel megjelent az elektronikus fórumokon is, gyakran kommentelték az írásaimat. Persze a névtelenség homályába veszve sokan sokféleképpen reagáltak, de bármennyire is nagy az egyetem, akkor is egy zárt közösség. Gyakran ki is derült, hogy melyik nick mögött ki rejtőzik, de ez inkább még színesebbé tette a dolgot, ahelyett, hogy kényelmetlen lett volna. Én nem lepleztem le soha senkit, de ez egyébként sem volt jellemző. Gábor is bekapcsolódott ebbe a folyamatba. Ő egyébként nagyon jó szervező volt, de ezt Te is tudod, hiszen nagyon sok rendezvénynek volt a házigazdája.
A lánynak kicsit kiszáradt a szája, de nem merte abbahagyni, hiszen még nem volt benne biztos, hogy ez milyen hatással lenne rájuk.
- A gólyabál szervezésekor gyorsan egymásra hangolódtunk. Csak néhány emberből állt a csoport, így bármiről is volt szó, mindig mindenki ott volt. Sokat éjszakáztunk, rengeteget nevettünk, de ez mind-mind szükséges volt ahhoz, hogy haladjon is a munka. Ne lepődj meg, én is megittam egy-egy pohár bort, ha éppen olyan volt a hangulatom. Most sem tiltakozom, az alkohol ellen, de nem lételemem, és néha hetekig előfordul, hogy egy kortyot sem iszom. Az egyik este a csapat egy része átvonult a másik kollégiumba, hogy egyeztessen az ottani szervezőkkel. Mivel nem egy bonyolult dologról volt szó, úgy döntöttünk, hogy mi ketten itt maradunk, és formába öntjük az eddig kitalált nyomtatványokat, és leírjuk a feladatokat. Ez – mint később kiderült – meghatározó volt a későbbi, igazi kapcsolatunkra is. Az egyik romantikus feladat megfogalmazása közben akkora átélést sikerült vinni a történetbe, hogy elkezdtünk csókolózni. Mivel az ilyen megbeszélések – a kis létszám miatt – mindig valakinek a szobájában voltak. Innen már azt is láthatod, hogy nem volt messze az ágy sem.
Kicsit izzadni kezdett a lány tenyere, de nem akarta elengedni a fiút, csak megigazította a párnáját, és tovább folytatta a monológot, bár a történetet meg kellett szakítani.
- Ahhoz, hogy engem is láss egy kicsit a „mesében” közbeszúrok pár dolgot, remélem nem szakadsz ki a folyamatból – nézett Ádámra, de nem mosolyodott el, csak hitelesíteni akarta önmagát. Igazából reakcióra sem számított, és a fiú tartotta is magát az ígéretéhez.
– Már nem voltam szűz, amikor ez egyetemre kerültem. Néhány hónappal előtte lefeküdtem egy közeli ismerőssel. Nehezen hitte el, hogy még nem voltam pasival. Sokat lógtunk együtt a középiskola végén, aztán a nyáron annyit fűzte a fejemet, hogy végül összejött a dolog. Ne érts félre, én is akartam, sőt jó volt vele, nagyon jó. Bár tudtuk, hogy nem egy élet-halálkérdés lesz a kapcsolatunk, addigra már mindketten láttuk, hogy az életünk útja hamarosan elválik. Mégis úgy éreztük, ennyit megérdemlünk. Így a búcsú sem volt olyan fájdalmas. Ezután jöttem az egyetemre. A gólyatáborban szinte automatikusan jöttek volna a lehetőségek, de ezeket jól tudtam kezelni, tudtam, hogy szükségem van érzelmekre. Próbáltam figyelni arra, hogy ezeket ki és hogyan tudja kihozni belőlem. Nem játszottam velük, ennyire nem vagyok gonosz. Persze azt én is tudtam, hogy közel kell lenni valakihez, ez mindig átsegít a nehézségeken. Örültem, hogy Dórival, a szobatársammal nagyon jól megértjük egymást. Már előtte is sokat beszélgettünk, hogy milyen jó lesz majd együtt. De egy pasi teljesen más. Ezt mondanom kell? – szorította meg Ádám kezét, de ő csak a szája elé tette a kezét, ezzel is jelezve, hogy nagyon figyel.
- Dóri tényleg nagyon rendes volt velem, de elég gyorsan bepasizott, és időnként érezhető volt, hogy ő egy kicsit fontosabbá válik a számára, mint én. Megértő voltam, és nyilván nem akartam megnehezíti a dolgát. Mondhatnám, hogy szerencsém volt, hiszen október végén már én sem voltam egyedül. Összejöttem egy sráccal, aki ugyancsak elsős volt. Sokat tanultunk együtt, kicsit büszke is voltam magamra, hogy mennyit tudok neki segíteni. De nem ez volt a lényeg. Igaz, hogy a tanulás nem volt erőssége, de kultúrvonalon nagyon ott volt. Sokat jártunk színházba, koncertre, hétvégeken strandolni. Csak idő kérdése volt, hogy minden fronton egymáséi legyünk. Fura volt a dolog, mert miután mindenben egymásra találtunk, valahogy lankadni kezdett a szenvedély. Aztán a félév „megoldotta” a problémákat. Kiderült, hogy azokat a tárgyakkal, amelyekkel gondja volt, nem is akarta megszeretni, így átjelentkezett egy másik városba. Elvileg megbeszéltük, hogy vége, de volt még néhány hét, amikor nem bírtunk magunkkal. Aztán lett egy barátnője – aki állítólag – nem múlhat felül engem, de mégis vele maradt. A második félév aztán gyorsan lepergett, már ami a pasi dolgot illeti. Mindig is szerettem a társaságot, tudtam is, akartam is jól érezni magam, de nem mertem újabb kapcsolatba belevágni. Lett egy barátnőm, (na nem úgy!) akivel az egyetemi újság kapcsán kerültünk kapcsolatba. Vele közösen kerültünk egy baráti társaságba, és egy ottani srác igyekezett nagyon közel kerülni hozzánk. Vele sokat beszélgettünk, főleg rólam, hogy egy ilyen lány nem maradhat pár nélkül. Persze ez nem is volt cél, de valamiért nem kattantam rá. Aztán összejött a barátnőmmel. így a félreértések elkerülése végett egy kicsit nagyobb távolságot kellett tartani. Eljött a nyár, és olyas valami történt, amiről nem is mertem álmodni. Persze most már tudom, az ilyen álmok is hazudnak időnként, de jobb ezt is még időben megélni. Legalább nem a levegőbe papolok, meg nem azoknak hiszek, akik ilyeneket mondanak, hanem saját magam éltem meg a saját hülyeségemet. Egyszerűen elkaptak a hormonok. Azt hittem ilyen nincs, de rá kellett jönnöm, hogy mégis van. Annyira megkívántam a szexet, hogy szinte betege lettem a dolognak. Na, nem ész nélkül, nem a „mindenki mindenkivel” vagy ha úgy tetszik „mindegy kivel” életérzés kapott el, hanem egy konkrét személyhez köthető ez is. A falunkba látogatott egy ismerősünk német rokona. Pontosabban magyar volt, de kint tanult német rokonoknál. De ezen sokat szórakoztunk, hogy igazából hova is tartozik. Itthon is mindig németül akart beszélni, hogy fejleszthesse a német tudását. Rajtam kívül ezt csak otthon tehette meg, de ott meg nem érezte magát olyan jól. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen tőlem mindent megkapott. Tudtam, hogy nem lesz ez sem életem nagy kapcsolata, hiszen vissza kell mennie, de valahogy nem tudtam ezt átérezni. Annyira kívántam mint pasit, hogy nem tudtam vele betelni. Kicsit féltem is, hogy majd besokall, de ennek eleinte nem mutatta jelét. Aztán ennek is meg lett e böjtje. Mondta, hogy menjek ki vele egy hétre, velem meg madarat lehetett volna fogatni az örömtől. A baráti körébe lépve aztán szinte átnézett rajtam. Nem is értettem igazából, hogy mi történt vele. Szinte megalázó módon beszélt velem. Ivott, és ilyenkor úgy viselkedett, mintha ott se lennék. Próbált lepasszolni valami kinti haverjának, de ezt már nem akartam megvárni, míg kiosztanak valakinek. Szerencsére a zsebpénzemből nem kellett költenem semmire, így az egyik városi séta alkalmával bejelentettem, hogy melyik repülőjáratra van jegyem. Látszólagos megdöbbenés, aztán nem is ő vitt ki a reptérre. Hazafelé annyira le voltam eresztve, hogy még sírni is elfelejtettem. Otthon óvatosan nekikoppintottam a fejem az asztalnak, nehogy fájjon, és aludtam rá egy nagyot.
Nehéz volt megmozdulni, de muszáj volt, mert Briginek teljesen kiszáradt a szája. Mindkettőjüknek töltött a teából, ami most már azonnal fogyasztható hőmérsékletűre hűlt. Ádám közben ujjaival elért egy ceruzát, és egy az egyik füzet sarkára rá tudott írni egy megjegyzést: „Hosszú napunk lesz”. Brigi elmosolyodott, de nem hagyta magát, hogy kiessen a szerepéből. Bár a lány eredetileg nem így tervezte, azért hogy láttassa, az írásbeli kommunikáció is felér egy megszólalással, úgy döntött megbünteti a fiút. Olyan részletekbe is beavatja, amit eredetileg nem szándékozott elmondani. Csak, hogy láttassa ő is tud alkalmazkodni egy megváltozott körülményhez. Újabb kézfogás, és folytatás…
- Gyakorlatilag elérkeztünk Gáborhoz, de a történet, amit el akartam mesélni, csak most kezdődik igazából. Amikor átemelt az ágyra szorosan kapaszkodtam a nyakába. Annyira szorosan, hogy amikor leértem, én éreztem, hogy engedni kell a szorításon. Ezt valahogy olyan ügyesen sikerült kihasználnia, hogy először fel sem fogtam, mi történt, ráadásul ilyen gyorsan. Persze akkor sem voltam túlöltözve. A kis szoknya felrántása, és a bugyim félrehúzása egyetlen mozdulattal sikerült neki. Olyan hosszan nyalt bele a puncimba, hogy nem tudtam eldönteni, hogy az enyém olyan nagy, vagy az ő nyelve nőtt meg ilyen hirtelen. Hogy ez a tudatlansági állapot még tovább fennmaradjon, még megismételte néhányszor. Isten bizony nem tudom hányszor. Mikor feleszméltem, gondoltam rá, hogy megkérdezem, de akkor nem volt fontos a statisztika. Akkorát élveztem, hogy teljesen elvesztettem a fejem. Arra már emlékeztem, hogy megkérdeztem, mennyire voltam hangos.
Briginek volt egy olyan szokása, hogy vacsora után mindig elment letusolni, ezzel magának is jelezte, hogy már este van, és ezt másfajta élethelyzete jelent. A teste is készüljön fel egy másik életformára. Persze ez akkor inkább a felfrissülés miatt volt fontos, hiszen esténként még sok munka várt rá. Az ilyen speciális élethelyzetekben meg nem kellett magyarázkodni.
- Amikor kinyitottam a szemem, az arca az enyém előtt volt – folytatta, – és gyorsan vissza kellett csuknom, ahogy ez a csókolózásnál szokásos. De azt már látni akartam, ahogy leveszi a pólóját. Sőt, ezt ő is láttatni akarta, mert megvárta, míg lesz kedvem segíteni ebben a mozdulatsorban. Az én ruházatomtól nem volt nehéz megszabadítani, elég volt kétszer megforgatni a hossztengelyem körül. Közben egyszer a nagypárnát sikerült teljesen átölelnem, de amikor visszafordultam már a farka volt a kezemben. Már túl volt az ébredezési fázison, így a puszi már egy kissé többet jelentett a számára, mint a Csipkerózsikát ébresztő csók. Én próbáltam még egy kicsit fokozni a dolgokat, de Gábor elhúzta a fejemet. Csak annyit mondott, amíg még egyszer kinyal, az pont elég idő ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Próbáltam tiltakozni, de esélytelen voltam. Mire a párnára ért a fejem, az övé a lábam között volt. Azt nem kell mondjam, hogy a nedvesedési fázison többször túl voltam. Elég volt csak az előző nyalakodásra gondolni, már attól azt kellett mondanom, hogy hagyja abba, amit még el sem kezdett. Persze ebben is ellenállhatatlan volt. Mentségére legyen mondva, hogy „csak” háromszor lefetyelt bele, aztán azonnal felkapott és az akkor már valóban merev farkára húzott. Még háromszor emelkedtem fel az öléből, amikor egyszerre kiáltottunk fel. Most!
Briginek könny csillant a szemébe, amikor Ádámra nézett. Megszorította a kezét, de nem tudott azonnal megszólalni. A másik kezével felemelte a telefonját, és elcsukló hangon csak annyit mondott:
- Ez volt az SMS-ben: MOST! – Hosszabb hatásszünetet kellett tartania, hogy folytatni tudja. – Szinte a védjegyünké vált. A szex közben elvileg már nem kellett volna mondani, hiszen annyira összekovácsolódtunk a hónapok során. De ha húzni akartuk egymást, akkor gyakran elsütöttük ezt a poént. Szinte minden SMS-ben, levelünkben be kellett valahova szúrni. Amikor szakítottunk, megbeszéltük, hogy lesz egy utolsó SMS, amiben végleg lezárjuk ezt a korszakot. Az időpont még nem volt biztos, csak annyit mondott, akkor küldi el, amikor leszáll a repülője az ígéret földjén. Ez történt tegnap este. Te erre jól fenéken billentettél, bár akkor még egyikünk se tudhatta, hogy miért. Jobb is hogy nem tudtam azonnal megnézni. Hogy neked mi lett volna jobb, ezt rád bízom. De ha ezt ezzel most már tényleg le tudom zárni, akkor köszönettel tartozom. Vége.
- Ha most azt mondanád, hogy reagálhatok, akkor se lenne egyszerű. Te épp eleget beszéltél, én meg kezdtem megszokni, hogy csendben maradok. De most itt az ideje, kipihend magad – szólalt meg Ádám, persze csak miután enyhült a kézszorítás. – Már másodszor kell, hogy azt mondjam, nem csókollak meg, még ha ez is egy furcsa védjegy látszatát kelti. Szia!
Ezzel becsukta az ajtót, és bár nagyon erős késztetést érzett, nem nézett vissza.
Ahogy hazafelé sétált, próbálta másfelé terelni a gondolatait, bár nem volt egyszerű. Ez azért mégse az a helyzet, amit az utcán kell átgondolni. Megcsörrent a telefonja. Tudta, hogy Briginek most már nem kell Timitől megkérdeznie a számát, de ez azért mégis gyorsnak tűnt. Hirtelen megkönnyebbülést érzet, amikor nem egy telefonszámot látott, hiszen Brigié még nem volt elmentve. Timi volt.
- Képzeld, kaptam egy SMS-t Brigitől! – mondta lelkesen a kölcsönös üdvözlés után. Csak annyit írt, hogy köszöni a közreműködést. Most alszik egyet, és később visszahív.
- Többet én sem mondhatok, de a köszönet részemről is jár. Most rajtunk a sor, hogy mit kezdünk vele. Te megtetted, ami egy baráttól szinte természetes. Most már én is tudok aludni, remélem. Az éjszaka nem sok mindenre volt használtató.
Ádám mielőtt lefeküdt volna, elmentette Brigi számát a mobiljába. Gondolkodott ugyan, hogy netezzen e még egy kicsit, de inkább a délelőtt eseményeit futotta át még egyszer, így legalább lesz kiről álmodnia, még akkor is, ha nem igazán szokott. Mikor felébredt, csak arra emlékezett, hogy különféle telefonmárkák sorakoztak az íróasztalán. Rábökött az egyikre, amelyiken egy alma volt. Egyetlen szépséghibája az volt, hogy hiányzott belőle egy darabka. Mire rádöbbent, hogy felébredt, az is beugrott, hogy az asztalon felejtette, és az ágyból nem éri el. Még soha nem bántotta ennyire, hogy nem tudta időben felvenni. Azonnal hívta Brigit, és bármennyire is próbált volna valami piszkálódással előrukkolni, ehhez még kába volt, így inkább nem erőltette. A lánynak viszont volt néhány perc fórja, hogy kigondolja mivel is kezdje, hiszen ennyivel korábban ébredt.
- Jó reggelt lustaság! – búgta jól kivehetően mosolygós szájjal.
- Neked is jó délutánt, és most már nekem is tényleg jó lesz, legalábbis remélem.
- Nocsak, miből gondolod, hogy jó lesz? – kérdezte a lány sejtelmesen.
- Abból, hogy gondolom most is meghívsz egy teára, az reggel is bejött.
- A teára én is gondoltam, de ezt most neked kell leszervezned, mert Dóri is előkerült, és egy édes hármashoz még gondolom, korai lenne.
- Oh, olyat még én sem csináltam, de lehet, még várnék vele egy kicsit! Akkor találkozzunk a Páros Kávéháznál, az mindenkinek egyforma távolságra van, és gyorsan oda is érünk.
- Akkor igyekezned kell, mert én mindjárt ott vagyok! – nevetett nagyot a lány.
- Ha letehetném a telefont, akár fel is öltözhetnék – hozta végre a stílusát a fiú.
- Hülyén mutatnál meztelenül egy bögrével a kezedben az biztos! Na, gyere már!
Brigi már tényleg az ajtó előtt állt, és úgy gondolta egy fagyi még belefér, mielőtt találkoznak.
- A francba, a fagyi mellett már megint nem lesz csókolózás – szólalt meg kissé váratlanul Ádám a háta mögött.
- Ja, ja, úgy látszik nekem ezekkel a védjegyekkel nincs szerencsém, talán előbb-utóbb meg kellene tőlük szabadulnunk.
A fiú csak bólintott. Kézen fogva sétáltak az egyik szabad asztalhoz, és addig nem engedték el egymást, míg az italokat meg nem hozták.