Média

- Szerkesztőség – érződött a férfihangon, hogy mindjárt indul a nyomda, éjfél van, nyugalom kellene már az éjszaka hátralevő részére.
- Szeretném, ha meghallgatna, hogy később is ismerhető legyen az én változatom is, mert félek, hogy elhallgattatnak – Korosabb férfihangnak tűnt. Lassan, megfontoltan, mégis feszültséggel telt hangon.
- Hiszen, máris Önt hallgatom! – próbált fáradtan kedélyeskedni az ügyeletes
szerkesztő. – Miről van szó?
- Megöltem két embert – suttogta a másik.
Pillanatnyi csend után hallatszott, ahogy befogják a mikrofon nyílását és fojtott hangon beszűrődött a kiabálás:
- Csendet! Azonnal! Indítsa valaki a rögzítőt!

Amikor elengedték a mikrofont érződött, hogy már kihangosítva, némiképp visszhangosabb az elcsendesedett háttérzaj.
- Hallgatom Uram!
- Reggel úgy kezdődött, mint bármelyik napunk. Dolgozni indult az asszony. Elmondta, hogy egy vállalati társaság felkérte, segítsen a rendezvényükre főzni. Csapatépítés, vagy mi. Mindegy. Szóval összekészített pár eszközt, konyharuhát és alaposan beöltözött, mert szabadtéri, bográcsos főzés volt a rendelés.
- A felesége szakácsnő?
- Nem. Egyszerű laboráns, de a munkatársai, főnökei szeretik a lelkiismeretes munkájáért és főzni is jól tud. Jelezte, hogy majd késő este a céges kocsi hozza haza, ne várjam meg, aludjak nyugodtan. Tíz éve lélegeztető géppel alszom, a betegségem miatt és a gép a fülem mellett zúg egész éjjel. Nem nagyon hangosan, de annyira igen, hogy csak a nagyobb zörejeket hallom meg tőle. Ma késő este dübörgésre, hangos beszédre riadtam. Idegen férfihangok voltak. Aggódtam, hogy valami baj van, ezért felkeltem és kimentem a szobámból a nappaliba. A világítás felkapcsolva és senki sem volt ott. A feleségem szobájából jöttek a hangok. Ahogy az ajtón benéztem, két harminc körüli férfit láttam, meg a feleségemet az ágyán, rongybabaként elterülve, meztelen. A ruhái szanaszét szórva a padlón, és látszott rajtuk, hogy nem levették, hanem letépték róla, mert többségükben szakadtak voltak. Az egyik férfi letolt nadrággal állt az ágy mellett, és a feleségem altestébe gyömöszölte magát durván, miközben a csípőjénél megmarkolva próbálta a magatehetetlen testet megtartani. A másik az asszony fejénél, lehúzott sliccel igyekezett a falloszát a szájába nyomni az ájult asszonynak, de mert két kézzel a hajánál fogva emelte a fejet, a csukott szájat nem tudta szétfeszíteni. Nem azok az emberek voltak, akik az összejövetelt szervezték. Egy ismeretlen férfi és a helyi rendőrfőnök fia voltak. A döbbent hörrenésemre felém fordultak. A letolt nadrágos erőlködött tovább, de a fiú elejtette az asszony fejét, ami koppanva hullt az ágy peremére és elindult felém…

- Mi van papa? Nem tetszik valami? Leszophatsz te is, ha már a vén kurvát nem sikerült szájba kúrni. Mostál már fogat öreg? Vagy, nem is, tudod mit? A nagy fehér segged kell! - A másik tele pofával röhögött és rángatta az élettelen testet magára. Húsz évig szolgáltam tűzoltó tisztként és részt vettünk néhány önvédelmi fogást bemutató tanfolyamon. Nem tudom honnan ugrott be a dolog, de a bal kezem ökölbe szorult, a jobb kezem mutató és középső ujja egyenesre meredt. Amikor közelebb ért a támadó, már láttam, hogy a kezére bokszert húzott, gondolom, azzal szeretett volna meggyőzni, kívánságai teljesítésére. Váratlanul érte a balkezem lendítése, nem feltételezte az ellenállást. Amíg ezzel volt elfoglalva, az addig takarásban tartott jobb kezemmel teljes testsúlyomat bevetve, a szeme felé szúrtam. A védekező mozdulata még nem alakult ki teljesen, ezért azt elsodorva, a bal szemét kiszúrtam a mutató ujjammal. A felém tartó lendületét nem megtörve, félre léptem és hagytam kizuhanni a nappaliba. A másik elkerekedő szemmel, kirántotta magát a feleségemből és valahonnan egy hosszú tőrszerű valamit emelt a magasba. Láthatóan az asszony hátába akarta döfni. Bosszúból, megfélemlítésből, nem tudom. Az előbbi félrefordulást tovább folytatva, berontottam a szobába és a férfihoz érve, az erősebb testalkatát figyelembe véve, nem a lefegyverzése mellett döntöttem, hanem az állát és a tarkóját megmarkolva, lerántottam a padlóra, közben a nyakát csavarva. Már zuhanás közben hallottam a reccsenést. Mire kikászálódtam alóla, a megvakított rohant be a helyiségbe ordítva, maradék félszemét eszelősen forgatva.

– Megdöglessz szemét! Nekem mindent szabad! Nekem az apám a rendőrfőnök! A börtönben fogsz megrothadni! Lecsukatlak vele patkány! – felállás közben a kezembe akadt az elhunyt hosszú kése, megmarkoltam és úgy fordultam, hogy ne lássa a kezemet az ordító alak. Egyik kezében láncon lógó fém rudat lóbált, miközben a jobb szemgödréből vér csorgott. Kísérteties volt. Többször felém sújtott azzal a valamivel, de elvétette. Közben folyamatosan üvöltött.
– Péppé verlek vén szaros, és kitaposom a belét az öreglánynak is! Majd elintézzük, hogy te támadtál meg bennünket! Neked annyi, vén geci!

Az egyik sikertelen támadása után a sikerült a hosszú pengéjűvel a nyakát megsebezni. Sugárban spriccelt a vére, de mintha nem is érezte volna, hadonászott és ordított tovább. Néhány újabb, gyengülő támadási kísérlet után lerogyott a padlóra és még ott is motyogta a szidalmait. A szekrénynek támaszkodva néztem végig, ahogy elvérzik. Ekkor köhögött fel az asszony. A teste tele van kék zöld foltokkal, véraláfutásokkal. Arra kérem, hogy ön hívja a mentőt is és a rendőrséget is, mert akkor nyoma marad. Félek, ha itt helyben intéződik a dolog, semmi sem lesz belőle. Én nagyon rosszul érzem magam, Izzadok, szorít a mellkasom, kérem, intézkedjen… Segítség!… Nagyon fáj!… Segítsenek…
- Azonnal kérek egy másik városi vonalat, az országos főkapitányt kerítsétek elő! Nem érdekel, hogy éjszaka van… Tudjátok meg azonnal, hol van ennek a vonalnak a másik vége! Meg ne szakítsátok! Ha megvan, azonnal a mentőnek adjátok meg a címet, infarktusos beteghez készüljenek! Még egy vonalat! Hívd a nyomdát! Gyerekek, megállunk! Új vezércikk lesz! Nem érdekel a leadott anyag! Rögtön küldöm az újat. A cím: Megölték a rendőrfőnök fiát.