Történetek
a a
2015.06.19 | Rozványi Dávid | Novella | Megtekintések száma: 496
Kávémesék: Az erdő királya, a környezetvédelem és a természetes
Az oroszlán méltóságteljes bömböléssel nyitotta meg az állatok gyűlését, majd átadta a szót a királyság szóvivőjének a hiénának. Nem volt szónoki tehetséges, vagy penge esze, de volt valamije, ami ennél többet ért: rengeteg feljegyzése egy csak általa ismert odúban, azokból az időkből, amikor az oroszlán, az erdő királya még gyáva volt.
- Erdőtársak! - kezdte szónoklatát a dögevő, amiből rögtön mindenki tudta, hogy nagy baj van. - Országunk, az Erdő, végveszélybe került!
Erre mondatra mindenki megnyugodott; még nem volt példa arra, hogy a hiéna igazat mondjon, így bármi történhet, de az biztos, hogy nem végveszélyes.
- Jönnek az emberek! Vége a régi szabad életünknek.
Az állatok közül csak a medve volt elég nagy ahhoz, hogy meg merjen szólalni:
- És ha jön? Ettem már olyat.
Az oroszlán jobbnak látta, ha személyesen válaszol:
- Ezek mások lesznek. Fűrészekkel és baltákkal jönnek majd, kivágják a fél erdőt, a maradékot bekerítik. Nem ehetünk azt, amit akarunk, hanem csak azt, amit vadetetőkbe kitesznek.
Az őzikék szeme felcsillant:
- Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb télben sem kell éheznünk?
Nekik a hiéna válaszolt:
- Nem kell éheznetek, de nem is ejthettek el más állatokat.
Az érv az erdő növényevő tagjaira nem volt nagy hatással. A király finom csapással vállon veregette szóvivőjét, amitől az keresztülrepült a réten, s cizelláltabb érvekkel próbálta meggyőzni népét:
- Ezek az emberek vadleseket fognak építeni és onnan lőnek majd le minket.
Az egyik őzike, akit az oroszlán már régen kinézett magának, olyan harapnivaló husika volt, halkan megjegyezte:
- De ha szabad megjegyeznem... Őfelséged is gyakorta szokott minket vacsorára invitálni, mint főfogást.
A király felsőbbségesen sodorta félre az észrevételt:
- Én nem a saját gyönyörűségemre fallak fel titeket, hanem a természetes kiválasztódás nevében. Megeszem a gyengéket, hogy az erősek szaporodjanak.
Az őzike, mivel már tudta, hogy már így is, úgy is felkerült az étlapra, így ebből merített bátorságot:
- De felséged... nem mindegy nekünk, hogy miért esznek meg minket? Úgy hallottam, az emberek csak a kifejlett vadakat ölik le, nem a kicsinyeiket, ahogyan felséged kegyeskedik időnként.
- A magatokfajta, a tápláléklánc alját képviselő lények nem érthetik meg, hogy minderre az evolúció magasabbrendű céljai érdekében van szükség. Az evolúció biztosítja, hogy az életképtelen egyedek és fajok kipusztuljanak. Ha az ember venné kézbe az irányítást, a legjobb esetben is, minden maradna a régiben, a változás esélye nélkül. Tehát, ahhoz, hogy meghagyjuk a változáslehetőségét, mindent változatlanul, azaz az én csúcsragadozói irányításom alatt kell hagyni az erdőben.
- De mielőtt felséged kegyeskedett volna elődjét a pókot elpusztítani, azelőtt a pók uralma alatt éltünk. Ő másképpen pusztított minket, mint felséged kegyeskedik. Biztos, hogy olyan végzetes lenne, ha az ember venné át az ön szerepét? Majd megtanulunk alkalmazkodni hozzá is...
- Idegesít az ellenkezés... Ti oktalan állatok nem értitek meg, hogy a végpusztuláshoz vezet, ha nem a leggyorsabb, hanem legycsúnyább lesz a túlélő?
Erre már a mezei nyuszik is felbátorodtak:
- A csúnya is szép, ha él!
Az oroszlán megvetéssel nézett rájuk:
- Veszni hagynátok a természet szépségét?
A fent említett őzike óvatosan visszakérdezett:
- A szépség az olyasmi, amit a csúcsragadozók ismerhetnek csak? Amit jóllakottan és félelem nélkül láthat csak meg az erdőlakó? Eddig a te szemedben voltunk szépek, most az emberében leszünk. Mi változik?
Az oroszlán idegességében a bajszát kezdte rágni. Hát ezek tényleg nem értik?
- Az ember mesterséges körülmények közé terel minket....
Most újra a nyuszik vették át a szót:
- Akkor azok a körülmények lesznek a természetesek. A házinyuszi rokonaink azt mesélik, nem is olyan rossz a helyzet...
Az erdő királya látta, hogy reménytelen a helyzet; nem bírná a gyomra, ha mindenkit bekapna, aki nem érti a helyzetet, így inkább magára hagyta a természetet és elrohant, túl az erdőn, túl a mezőkön...

Majd meg lesz valahogy a természet az emberrel is. Ha meg nem sikerül, akkor újrakezdi a próbálkozást. Valami újabb csúcsragadozóval.


P.S.
Egy mese... De azért gondolkozzunk el azon, hogy milyen büszkék vagyunk arra, hogy mi emberek túllépünk az evolúción... De ez valóban igaz? Nem lehet, hogy a technika ugyanúgy az evolúció része, mint a hangyák városai? Vagy fogadjuk el, hogy az evolúció önmagában nem ad választ mindenre?
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak