Bogdányi csillagok 2. rész

A táborban minden nyugodt volt. Szakácsdejtcs főzött, Ügyi barkácsolt. Kémidejtcs kisérletezett, Dejtcserős edzett. (…) (Liebhardt) pedig az országból érkező DEJTCS – információkat vizsgálta. Csak én járkáltam fel – alá a kistölgyesben.
- Mi a bajod Valentin? – kérdezte Feri.
- Unatkozom. Itt nem történik soha semmi. Azt hiszem, megkeresem erdészdejtcset, hogy nem lesz-e vihar.
- Azt hiszem, igazad van. Most hogy a Sobiék…
- Dejtcsek! Azt hiszem, óriási vihar közeleg! Menjetek be a sátrakba! – prédikálta erdészdejtcs.
Fél óra múlva itt volt…
- Elsöpri a sátrakat! – kiáltottam.
- Nem kell mondanod, tudjuk.
- Kapaszkodjatok a fákba! – mondta Dejtcspapa.

A végén már fákat is kidöntött a vihar.
- Már csak egy lehetőség van! 50 méterrel arrébb kezdődik egy védőfal. Ha odáig elérünk, rendben van. Remélem még áll.
- 296, 297, 298. Mind megvagyunk, Kémidejtcset és Ügyit kivéve! – mondtam.
- Ilyen viharban nem tehetünk semmit: hófúvás, eső, hurrikán.
- Na, most aztán tényleg történik valami! – mondtam.
- Vigyázz! Két fa eldől!

Óriási zűrzavar, és még nagyobb vihar. Fél óráig a fal mögött maradtunk…
- Véget ért a vihar! – mondtam.
- Akkor jó! Fésüljétek át az erdőt! Valentin, Dejtcserős (DANI)! Velem
jöttök! – parancsolta Liebhardt.

Közben:
- Most hogy jutunk ki ebből a gödörből? – kérdezte Ügyi (Feri).
- Nekem van egy ötletem! Itt van a zsebemben egy kis erősítő…
- Nálam meg két fapohár! – adták át az információkat egymásnak.
- Oh! Most jut eszembe! Ez az altatószer! Nehogy… már késő. Megittad.

A DEJTCS-eknél:
- Találtatok már valamit? – kérdezte Liebhardt.
- Nem – mondták.
- Várj, Liebhardt! Most jutott az eszembe! Azt hiszem, mintha arra balra gurultak volna! – mondtam Liebhardtnak.
- Akkor 10-en jöjjenek erre! A többiek is csak a közelben keringjenek! – vette szájára Liebhardt a megfontolt parancsot.
- Hé, Kémidejtcs! Mit csinál ott a Feri?
Kémidejtcs elmondta a történteket.
- Mikor múlik el a hatása?

Negyed óra múlva.
- Addig várunk. A Gálék!
- Csapatok! – kiáltottam nyugodtam.
De nem jött senki.
- Gyertek már!
- Túl messze vannak.
- De a Gálék közel!

De ebben a pillanatban ott termettek a Sobiék. A Gálék elkezdtek örülni, de a Sobiék megtámadták őket.
- Mit csinálsz, Sobi? – kérdezte rosszat sejtve
- A Liebhardtékkal vagyunk!
- Tűnjünk innen, de gyorsan! – mondta Gál, és már el is húzták a
csíkot.
- Sobi, ezt jól csináltad! – dicsértük meg.
- A Gálékból már elegünk van. Na, most megyünk és visszaépítjük a
haditábort.

Mindenki elment, csak én maradtam.
- Milyen haditábort? – kérdeztem.
- Amit elvitt a szél.
- Eh! Nem így értem!
- Valentin! A Gálék háborút akarnak!
- Háborút?! Rohanok a táborba!

Az erődítményben mindenki pihent, kipihenték az építés fáradalmait, amit a vihar okozott. De ez nem sokáig lett ilyen.
- Liebhardt! Liebhardt! A Gálék háborút akarnak kezdeni.
- Mit? – ugrott fel.
- Háborút! – ismételtem meg.
- Mindenkit a gyülekezőhelyre!

Kis idő múlva:
- Figyeljetek! A Gálék háborút terveznek. Csupán 60 katonájuk van, nekünk meg 300, de még A Sobinak is van 40. Ha elfogadjuk a háborút, ugyanaz lesz, mintha nem fogadnánk el...
- Egyszóval elkerülhetetlen a háború – zártam le a mondokát.
- Igen. De egy biztos: a Gálék háborúja céltalan lesz.
- Hiába. Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan – mondtam, szokás szerint viccelődve.
- Kapcsold már ki magad! – mondták nekem, bár ők is nevettek.
- Nos, hogy döntsünk?

A tomboló DEJTCS-ek még aznap munkához láttak. Fegyvereket készítettek, táborokat építettek. Másnap délfele megjött a hír:
- A Gálék csapatai a kisfenyves felé törnek!

Csend. Mély csend.
- 50 ember térjen be az erődítménybe, 50 szállja meg a kisfenyvest! – rendelkezett Liebhardt.
Csakhogy a sereg azt már nem hallotta, hogy a Kisfenyvesbe is kell
menni…
- Lipi, nagyon kevesen vagyunk! – kiáltotta.
- Mi van a kőhajítókkal?
- Nincs táboruk, használhatatlan.
- Bothajító?
- Túl sokan vannak!
- Viszont az ellenség ágyúi lerombolták a kisfenyvesi Hawk – erődítményt. Tehát az egyetlen út: a menekülés.

Csaknem fél óráig futottak.
- Leráztuk őket! – mondtam lihegve.
- Akkor jó.
- Most már csak azt kéne tudni, hol vagyunk – mondtam, bár tudtam a választ.
- Csak nem fogod megkapni a választ, ugyanis minden jel- és valószínűség szerint eltévedtünk.
- Az egyetlen esély: keresgéljünk!

Kis idő múlva:
- Már egy fél órája keresgélünk és még mindig semmi…
- Nézzétek a helyzetet! Van egy világ, abban a világban van egy bolygó, abban van egy ország, abban van egy hegység, abban van egy erdő, és abban vagyunk mi, akik eltévedtünk. Az információink: amin vagyunk völgy és tölgyes. Felmászunk a hegyre, és körülnézünk. Így körülbelül tudni fogjuk, hol vagyunk – ajánlottam.
- Rendben.
- Megvan! Innen a kistölgyes északra fekszik! Hoppá! De van még valami! Legalább 150 DEJTCS hiányzik, és a többieket pedig lefegyverezték!
- Akkor pedig már csak egyetlen dolgot tehetünk. Itt is építünk egy erődítményt, készítünk fegyvereket. Holnap meg kell keresnünk a Sobiékat! – mondtam.

Másnap:
- Jó reggelt! Hol van Liebhardt?
- A sátrában gubbaszt reggel 7 óta! – kaptam a választ.
- Eddig van 50, de 100 kell… Kell gyűjteni muníciót, Ügyinek kb. 10 kőhajító gépet készíteni. Ha a Gálék északról…
- Hé, Lipi! Mi a manót csinálsz?
- Pocsékul állunk! A Gálék bármelyik pillanatban támadhatnak, és alig van fegyverünk. De élelemmel nincs gond! Ribizlibokrok, forrás…
- Most hallhatsz egy rosszabb hírt is! Itt vannak a Gálék! – ugrott be Feri.
- Mindenki a helyére! Ezek is jókor jönnek! – kiáltotta Liebhardt.

Egy kis harc múlva:
- Ledöntötték az egyik tornyot 8 katonával együtt!
- Vissza az erdőbe!
- Phuh! Ezt megúsztuk… a kémek! Na, mi van?
- A hegyekben van egy óriási víztároló… omlik a gátja!
- Mit??!! Végünk van! Most adja meg a természet a kegyelemdöfést!
- Nem! Mégsem! Itt van ez a gödör!
- Persze! Sírgödör! He, he!
- Ha ide behúzódunk, nem visz el a víz!

Úgy is lett. Ott, ahol a víz leömlött, nem maradt egy fa se. Több gallon víz zúdult a hegy tetejéről, a faluból is látni lehetett.
Csakhogy az a hordalék, amit magával hozott, a gödröt is betemette. Csak az utolsó pillanatban ugrottunk ki…
- Vége? – kérdeztem.
- Igen.
- Mind megvagyunk, 3 fiú és 4 lány kivételével! – hallottam a szokásos DEJTCS – krónikát.
- Ott lent van valaki! Ez az Ági!

Így aztán lassacskán meglett mindenki, sajnos a Gálékkal együtt. Már megint csak harcolni lehetett. A harcban kaptunk egy kis előnyt, így leléphettünk, de ez nem volt elegendő…

A Gálék menekülésképpen elkaptak mindenkit, és munkára fogták őket, velünk együtt. De volt ennél rosszabb is…
- Feri, hallottad a hírt? – kérdeztem, miközben rohanva érkeztem a
táborba egy gerendával.
- Képzeld, a Gál, az Attila, a Varga és a Szaicz az osztályból mindenkit robotba hajtanak. És aki egy szót is szól erről, azt megverik! – kiáltottam.
- Ez már minden határon túlmegy! – fújtatott Liebhardt.
Az egész osztály hátrakötözött kézzel döcögött. Akik ellenkeztek – főleg a lányok – megostorozták.
- Azt hiszik magukról, hogy mindent megtehetnek! – mondtam tehetetlenül.

Mikor vége lett a munkanapnak, a kunyhóba hajtottak minket.
- Figyeljetek! Fel kell lázadnunk! Ti mind átmentetek a kiképzésen.
Meg kell próbálnunk!
- Igen! Én például a szuperosztaghoz tartozom. Én voltam a legjobb a lányok között, akinek valaha is szava lehetett a MEW – lányparancsnoki erődítménybe’ ! – vállalkozott Ági.
De ekkor már felhangzott a szabadságdal, s a fegyverek vették át a hatalmat. De a Gálék észrevették, és fatöltények áradatát zúdították a szökőkre…

- Így soha nem szabadulunk ki! – mondtam, bár ezt is tudtam, hogy ezzel ők is tisztában vannak.
- De ez az ásó itt van! – így Liebhardt.
- És, mit akarsz vele kezdeni? – kérdeztem meglepődve.
- Na, mit? Fedezéket ásunk!
- Vigyázz, kő! A fenébe, mit művelnek ezek? Nem! Ezek egy kőhajítóval küldenek a mennybe! Mindenki a sarokba!

Egy durranás.
- Ezt megúsztuk. De nem szeretnék ilyen galacsintúró bogaraktól a másvilágra kerülni. Nézd csak Liebhardt, valaki éppen követ küld neked! És milyen magas a hangja! Mindjárt tériszonyom lesz!
- Ebből elég! Tárgyaljunk!
- Arra már nincs idő! Itt jön még egy ajándék!
- Azt nem mondtam, hogy eltegyenek láb alól! Add ide azt a dugós puskát! Kapnak mindjárt a képükbe! Talált!
- Ne örülj, Valentin! Az összes ágyút ideirányítják!
- Akkor találkozunk a kapunál!
- Vagy mégse! Itt egy csapóajtó!

Nagy nehezen felnyitottuk.
- És van benne egy gödör! – ujjongott Liebhardt.
- Persze. Megint a szokásos sírgödröd!
Mikor én, Liebhardt, Karcsi és Ági bent voltunk, eldördültek az ágyúk.
- Feri igyekezz!
Erre úgy berántottuk, hogy csak úgy nyekkent, és az ásótól kezdve a puskáig mindent magával rántott. Recsegés, ropogás, csattogás és mély csend.
- Na, jó. És most hogy jövünk innen? – kérdeztem, és még ezt is viccesen akartam kifejezni, de tekintve a helyzetet, visszaszívtam.
- Jó kérdés – válaszolta Liebhardt.
- Hát a csapó…
- Feri! Rajta vannak a kövek!

Egy pillanatnyi gondolkodás után felkiáltottam:
- Itt az ásó!
- Remek ötlet! Kiássuk magunkat – helyeselte Liebhardt, és nekiestünk az oldalának. Mikor kiértünk, kifújtuk magunkat. De egyszer csak megakadt a szemünk valamin: a Gálék fegyverein.

Abban a nagy csendben még a madarak is elfojtottan csiripeltek. Az elhaló nap utolsó sugarai az öröm – patak csillámló vizében kaptak menedéket. Az öreg fenyők mélyen meghajolva hajladoztak felénk. Az erdő sűrűjéből a béke jelszavait hallottuk. Hol egymásra, hol a Gálékra néztünk. Mit tegyünk? Az égre néztünk, s onnan vártuk a választ. Éreztük és tudtuk, mit kell tennünk. Úgy látszott itt ér véget a küldetésünk, melyet Isten és a természet ránk bízott. A Gálék lassan a halál – szakadékba dobták fegyvereiket. Ezt mi is követtük. Ekkor megérkeztek a mi csapataink is. Őket is leintettem. A Liebhardt és a Gál egymáshoz mentek és kezet fogtak. A fák vígan hajladoztak felénk. A halál – szakadék ridegen tátongott, és a nap utolsó sugarai még tükröződtek a szemünkben. Küldetésünk véget ért. De ez még nem azt jelenti, hogy ezentúl nem védjük a természetet!

ANDREWY
MADE IN PAD
V.P.

Utószó

Ez a könyvem – azt hiszem – már nem lett olyan jó, bár sok próbával elkészült. Ez a könyv már ’92-ben játszódik, az erdők fénykorában. Ezt a könyvet a DEJTCS céljaira építem. De azonban, A Pilis zöld poklában olyan dolgok történnek, hogy a DEJTCS megtörik. Ezt a tanulságos történetet én (…) úgy írtam meg, hogy minden részből tanulni lehessen. Humoros események, halálos pillanatok, és tanulságos pillanatok egészen az utolsó mondatig.

ERS XIN VAD


TALPRA DEJTCSEK! HÍ AZ ERDŐ!
A TERMÉSZET ELEGENDŐ.
MIT VÉDÜNK? NÖVÉNYT, VAGY ÁLLATOT?
AMIT AZ ISTEN ADATOTT.
A DEJTCSEK REMÉNYÉRE ESKÜSZÜNK, ESKÜSZÜNK
HOGY TECHNIKAHÍVEK NEM LESZÜNK!