Az élet furcsa néha...

Magdi izgatottan lépett be új munkahelyének ajtaján. Nem remélte, hogy itt máshogy alakul, mint az eddigieken - de azért reménykedett. A férje kapcsolatainak segítségével kapta ezt az állást is, mint a többit. Magdi gyönyörű fiatal nő volt. Nagyon fiatalon - tizennyolc éves korában - ment férjhez egy nálánál jó harminc évvel idősebb, orvoshoz. Az anyja unszolta Őt - nem lesz semmi gondod, soha nem fogsz hiányt szenvedni semmiben. Akkoriban vonzónak találta a jó megjelenésű, gazdag férfit, aki rajongással vette körül. Anyjának igaza lett. Mindent megkapott, amire csak vágyott. Magdi tökéletesen tisztában volt adottságaival, amelyekkel élt-, és időnként vissza is élt. A természet nem fukarkodott - dús fekete hajjal, beszédes, valószínűtlenül kék szemekkel, tökéletes alakkal áldotta meg. Járása, mint egy macskáé. Soha nem sietett. Nem is ment, „vonult” a folyosón, finom „illatfelhőbe” burkolódzva. Bárhol jelent meg a nők irigy, ellenséges pillantásaival találta szembe magát, a férfiak pedig úgy zsongták körül, mint méhek a mézesüveget. Mindenhol azonnal magára vonta a figyelmet. Élvezte ezeket a helyzeteket. Amikor észrevette - és nem volt nehéz - a nők ellenséges magatartását, még rátett egy lapáttal. Gátlástalanul flörtölt szinte mindenkivel. Talán itt, ezen az új helyen máshogy alakulnak a dolgok, de nem. A híre már megelőzte. Ő annak a bizonyos XY-nak felesége, akit csak a férje miatt vettek fel ide. A nők itt is csak nők, a férfiak pedig férfiak voltak, és természetesen Ő maga se tudott kibújni a bőréből. Fiatal, a harmincas éveinek elején járó nő, egy már a hatvanas éveit taposó férjjel. Neki kellett a nyüzsgés, az élet, hogy a nap szinte minden percében igazolva lássa - ő a NŐ. Voltak is jelentkezők szép számmal a fiatalabb és idősebb munkatársak körében, akik az „udvartartását” képezték, és szemükből kiolvashatta a csodálatot. Dolgozott itt egy férfi - Zoltán, akiért a nők szíve dobogott hevesebben, ha megjelent. Jóképű, szellemes, fiatal kora ellenére szép karriert befutó és még nagy jövő előtt álló férfi. Igazi „szívtipró”, aki nem is vetette meg a kalandokat. Szinte törvényszerű volt, hogy ők ketten összejönnek. Lehet, hogy mind a kettejüknek „trófeát” jelentett a másik meghódítása. A férfi a szép nőt akarta megszerezni, a nő a szép karrier előtt álló (kilátásban volt egy hosszú - évekre szóló - külföldi kiküldetés) férfit. Kapcsolatuk botrányos körülmények között derült ki. Magdi gyermeket várt. Mind a ketten elváltak, és összeházasodtak a születendő gyermek miatt. Zoltánt más munkakörbe helyezték, és a külföldi kiküldetés is „elúszott”. Mind a ketten csalódtak. Nagyon rövid ideig éltek együtt, majd elváltak. Magdi visszaköltözött az első férjéhez, aki boldogan fogadta őt gyermekével együtt. Sokan csodálkoztak ezen, de ez a férfi igazán szerette, és amikor szükség volt rá, ott volt. A férfi meg tudott bocsátani, a kicsit pedig, mint sajátját szerette és nevelte. A nők kezdték Őt elfogadni - a női „szolidaritás” jegyében. Már nem irigyelték, inkább sajnálták őt, amiért gyermekével „egyedül” maradt. Nehéz, talán még megalázó is lehetett visszatérni ahhoz a férfihoz, akit elhagyott egy másik kedvéért. A férfiak rajongása is alaposan megcsappant. Inkább kerülték. Egy kicsit megtört. Már nem volt az a kihívó, mindenkivel flörtölő nő. Dolgozott szorgalmasan. A munkáját is kezdték elismerni. Egy nap bejelentette, újra férjhez ment. Hogy kihez? Az első férjéhez, akitől már egyszer elvált. Külföldre mennek, és csak feleség mehet vele. Mégis összejött neki, hogy külföldre mehet - gondolták a többiek. A férj biztos valami jó állásajánlatot kapott. Magdi kilépett a munkahelyéről. Ezzel napirendre is tértek munkatársak a dolog fölött, és már-már elfelejtették az egész történetet. Úgy fél év múlva aztán kiderült: nem munkáról volt szó, hanem csak egy háromhetes, külföldi csereüdülésről - bár az megfelelt a valóságnak, hogy csak feleség mehetett nyaralni a férfival.